DiscoverHelló Szombat
Helló Szombat

Helló Szombat

Author: Helló Szombat

Subscribed: 5Played: 46
Share

Description

Egyszemélyes podcast a világ, a hétköznapok dolgairól. Mert ha szombat, a tabuk megszűnnek.
37 Episodes
Reverse
Minden év szilveszterekor emberek milliói tesznek valamilyen fogadalmat. A fogadalom irányulhat arra, hogy valamilyen pozitív változást szeretnének elérni az életükben, ezen belül lehet szó olyanról, hogy valamit többször, vagy esetleg éppen kevesebbszer szeretnének végezni. Azonban sokszor eléggé vicces és furcsa újévi fogadalmak születnek. A podcast első részében ezekről lesz szó. A számomra legfurcsább 3 fogadalmat elhoztam amelyet hallottam, vagy feldobott az internet. Azonban itt még nincsen vége. A podcast második részében pedig arról hallhatsz információkat, hogy vajon miért is bukod el mindig a fogadalmad.  Miért találkozol esetlegesen minden évben azzal, hogy már februárra el is buktad azt, amit kitűztél magadnak célként az újévben?  Ugyanis sokan szembesülnek azzal, hogy míg eleinte lelkesedtek egy-egy ötletért, addig februárban már ez a kis láng kialszik és már semmi kedvük az adott tevékenységhez. Viszont kíváncsi lennél, hogy hogyan is őrizd meg a lelkesedésed akár hónapokon keresztül is egy ötleted iránt? Tarts velünk és a fentebb leírt információk mellett, talán egy kis kedvet is kapsz ahhoz, hogy folytasd a kitűzött cél eléréséhez vezető utadat.
Korábban már ígértem, hogy a Helló Szombat nyitott afelé, hogy más videósokkal, vagy más személyekkel közös tartalmakat jelenítsünk meg. Ebben a videóban Horváth Dániel volt a vendégünk, aki az Americast Podcast csatorna házigazdája. Dani bejárta már Floridát, viszont utóbbi időszakban már New Yorkba költözött. Ezentúl az Americast csatornáján is rendszeresen hoz tartalmakat a nézők szórakoztatására, informálására.  Horváth Dániel nyitott volt a megkeresésre és a videóból megtudhatod, hogy mi a helyzet jelenleg a Youtube háza táján. Sokszor halljuk, hogy a Youtuberek kihasználják a nézőiket, illetve a Youtube a szenny felé halad. Viszont tényleg a szenny tartalmak a menők Youtube-on? Horváth Dani elmondta, hogy szerinte milyen is a Youtube 2020-ban.
Tényleg komolyan létezik olyan titkos Facebook algoritmus, ami csak 25 ismerősödnek mutatja, amit posztolsz? Ténylegesen pénzt osztanak az ismert emberek a megosztók között? Vagy ez is csak egy Facebook átverés?  Esetleg így manipulálnak minket? Jó, ha tudod! Nincs olyan algoritmus! A videóban elhangzott néhány eset is egyfajta internetes átverés. A Facebook a világ legismertebb közösségi portálja, így a csalók is egyre inkább itt próbálják behálózni az áldozatukat és publikálni az átveréseket. Ebben a videóban tudd meg, hogyan manipulálnak téged, engem és mindenkit, aki csak használja és tudd meg mire figyelj a jövőben, hogy ne légy te is Facebook átverés áldozat.  Jó, ha tudod! Amit az interneten látsz nem minden igaz. Akár egy profil, akár egy igaznak hitt videó is lehet, hogy átverés és csak visszaélnek a szereplő adataival, személyével. Mindig légy körültekintő amikor az internetet használod. 
Sokszor hallani, hogy a videójátékok károsak a fiatalok számára, illetve a videójátékok rengeteg káros hatással rendelkeznek. Azonban sokan megfeledkeznek arról, hogy az esetleges negatív tényezők mellett, számos pozitív hatással is bírnak a videójátékok. Ebben a videóban szemügyre vesszük azt, hogy  kik játszanak és miért és átrágjuk magunkat a különféle tanulmányok erdején, hogy kiderüljön: károsak és veszélyesek a videójátékok vagy hasznosak és fejlesztőek? A negatív hatás nem azt jelenti, hogy a videójátékoknak ne lennének szép számmal pozitív hatásai is (amelyek közül említettünk néhányat) vagy hogy a negatív hatásokat figyelmen kívül kellene hagynunk. A mértékletesség megtartásával és kellő nyitottsággal számos lehetőség nyílna meg az oktatás és a képesség fejlesztés előtt is a videójátékok pozitív hatásainak felhasználásával. Alapesetben nem lehet egyértelműen kijelenteni azt, hogy mi, kinél előnyös, vagy éppen hátrányos indok. Egyénenként kell szemügyre venni minden esetet. Mindenkinek magának kell éreznie azt, hogy az ő szintje, az már káros videójáték hatásai oldalhoz, vagy még a pozitív oldalhoz tartozik. Törekedjünk arra, hogy mindannyian a videójáték pozitív hatásai oldalnál tudjunk maradni. Ha erre törekszünk akkor nem lesz nagy eséllyel lehetőségünk arra, hogy átessünk az érem túloldalára. 
Aki online, internetes pénzkeresés lehetőségét szeretné kihasználni azoknak eléggé nehézkes helyzet fog szeme elé tárulni. Ugyanis rengeteg átverés van jelen a piacon, rengeteg olyan online pénzkeresési tipp, amely valójában csak megtévesztés bárki számára.  Azonban amióta internet van számos lehetőség adódik arra, hogy ténylegesen pénzt keress az interneten. Tehát interneten pénzt keresni nem is olyan ördöngösség. Persze míg a 2000-es évek elején inkább a PPC oldalak, amelyek a kattintásokért fizettek voltak jelen, azóta már számos applikáció és egyéb lehetőség közül válogathatunk.  Ha pénzt szeretnél keresni nyitott számodra online szerencsejáték, emellett kérdőívezés, vagy maga a tartalomgyártás. Persze nem mehetünk el amellett sem, hogy akár a karriered is építheted erre, mert dolgozhatsz szövegíróként, marketingesként, vagy akár tartalomgyártóként, virtuális asszisztens lehetőség sem elhanyagolható. Tehát az internet igenis nyitott és igenis rengeteg lehetőség adódhat számodra is, csak meg kell találnod azt  a lehetőséget, mellyel sikeres lehet a Te online pénzkeresési stratégiád. 
A digitális tudatosság rendkívül fontos téma és nem is lehet róla eleget beszélni. Mindenképp fontos, hogy sokat kerüljön a helyes online világ valódi arca az emberek figyelmébe.  Napjaink szülei is ha önmagukba néznek elmondhatják sokszor igaz, hogy kint játszottak az udvaron, de azért biztosan sokszor volt nekik is olyan, hogy órákig ki sem mozdultak a tévé előtt. És ez a kettő hasonló, akkor csak tévé volt. Napjainkban az internet váltotta fel azt a forrást, ahonnan szerezzük az információkat és a különböző ingereket. Tehát az a megállapítás, hogy a fiatalok, tinédzserek sok időt töltenek az online világ hullámhosszain az valóban igaz, de minden kornak megvolt a saját oldala. Egyes ismert emberek, sztárok posztolják a fényűző életüket ábrázoló fotókat, ezzel is egyfajta példát mutatva a követőknek. A követők pedig célul tűzik ki ezt önmaguk számára. Az online világ számos negatívumot is tartalmaz, mert ha kevés reakció, tetszik érkezik a fotókra, épp a hatalmas kultusz miatt, sokaknál önbizalomhiányt is kiválthat. Illetve ehhez hasonló témákat érintettem a podcastben.
Ritkán beszélünk arról, hogyan használja a tinédzser korosztály az internetet. Közben pedig éppen, hogy a napjaink tinédzser korosztálya tekinthető annak a generációnak, amely mondhatni, anyanyelvként beszéli a digitális eszközök és az internet nyelvét, emellett éppenhogy ez a generáció az, aki gyakorta le se szakad az internetről, szinte a nap bármely órájában elérhető, mert mindig a telefonon lóg.  Az internetező tinik - illetve a nethasználók általában - megosztják figyelmüket a különböző feladatok között: csetelnek barátaikkal, képeket osztanak meg, videót töltenek fel vagy le, blogot írnak. Közben persze lehet hogy szól a Spotify, vagy az internetnek köszönhetően valamely egyéb zenehallgatási szolgáltatás. Elképzelhető, hogy miközben csetel, talán épp Netflixen néz valamit. Az új generáció a tartalmak befogadása helyett kommunikálni szeret. Olyan webhelyeket látogat, ahol valami aktivitást várnak el tőle, ahol csinálni lehet dolgokat. A közösségi oldalnak számos pozitív hatása mellett bizony negatív hatásai, oldalai is vannak. Valóban jó a social media arra, hogy a legtávolabb élő ismerőseinkkel tartsuk a kapcsolatot, vagy épp új barátságokat kössünk, vagy megosszuk a képeinket, minket ért történéseket családunkkal, barátainkkal. Viszont amikor regisztráltunk az oldalra, máris számos kockázatot is elfogadtunk a szabályzat mellett.  A veszélyeknek csak egy része az, hogy a megadott személyes adatainkkal, megosztott bejegyzéseinkkel vagy épp legkedvesebb fotóinkkal visszaélhetnek. Persze igaz, hogy beállíthatod, hogy kik lássák azt, de tudod, ahogy mondani szokták, ami a netre felkerült, hiába törlöd, fent is marad. 
Napjainkban eléggé ismert kifejezés az influencer, viszont, ha nem hallottál volna róla, segítünk, hogy megérkezz 2020-ba. Tehát az influencer az olyan ember, aki egy nagy követőbázist gyűjtött maga köré az interneten. Ha magyarul szeretnénk helyettesíteni az influencer szót, akkor befolyásoló, vagy véleményvezér kifejezéssel lehetne pótolni. És ez a szó bármilyen furán is hangzik nincs benne semmilyen véletlen. Az influencereknek hatalmukban áll befolyásolni követőik véleményeit és vásárlási döntéseit. A Youtube-on és egyéb közösségi oldalon az évek folyamán elég sok ember váltott ki magának népszerűséget. Vannak olyan videósok, előadók akik a megszerzett ismertséget nem használták ki öncélúan, míg egyesek az értékes tartalomból áttértek a trash felé. Azaz az olyan tartalom felé, ami maximum  csak szórakoztat, de sokszor még azt sem, mindössze az idődet szívja el. Viszont ez a téma sokkal komolyabb ettől, mint hogy ilyen jelzőkkel beszéljünk mindösszesen.  A téma kapcsán meg kell érteni azt, hogy miért is jó egy influencer és miért, mikortól nem, illetve hogyan lehetne ezt az eredményt hasznosan, pozitívan felhasználni.
A használt laptop vásárlás folyamata rendkívül bonyolult és sok nehézséggel kerülhetünk szembe. Ha használt laptop vásárlás lebonyolítására adjuk a fejünket, mindig fontos, hogy alaposan utánanézzünk a használt laptop aktuális állapotának. Ebben a videóban néhány információt adunk mire érdemes figyelni!   Ugyanis a használt laptop vásárlásnak sok buktatója lehet, ha nem vizsgáljuk meg előtte eléggé a készüléket. Mindig törekedjünk arra, hogy minél több mindent láthassunk. Erre kérjük is meg az előadót, hogy kapcsolja be a használt laptopot, vagy egyéb tech eszközt, mindig mutassa be számunkra használat közben. Ugyanakkor még így is elmondható, hogy mielőtt egy találkozót is egyeztetünk a tech videó, tech blog, tech újság opciók közül válasszunk és keressünk rajtuk információt az adott eszköz típusáról.
Napjainkban sokak fejében él egyfajta sztereotípia, hogy az idősebb korosztály tagjai márpedig el vannak veszve az online térben. A podcastben próbálunk információkat hozni, melyekkel Te is helyesen állapíthatod meg a helyzetüket. Internetezés során sok online átverés, online veszély kerülhet elénk. Lehetünk bármennyi évesek törekednünk kell arra, hogy az online átverés típusú megcélzásokat felismerjük és helyesen kezeljük le. Rengeteg online, internetes átverés létezik. Van olyan internetes átverés, amely e-mailban érkezik, van olyan amely Facebook, esetleg a Messenger lehetőségeit kihasználva érkezik meg hozzánk. Mindig figyeljünk és alaposan olvassunk el mindent. Ha egy gyanús linket kapunk, ne kattintsunk rá. A videóban szót ejtünk az idősek és az internet kapcsolatáról, az internetes átverés információiról, sőt a végén két idősebb korosztályhoz tartozó interneten népszerűséget elért néniről is szót ejtünk.
🌟 Ismerd meg Főfai Dánielt, művésznevén A Főfait, aki a TV2 Sztárban sztár leszek! műsorban robbant be a köztudatba a "Béla vagyok" című slágerével! 🎤 Ebben az interjúban Dániel mesél: ✅ A zenei karrierje kezdetéről és a raphez fűződő szenvedélyéről ✅ A "Béla vagyok" dal születésének kulisszatitkairól ✅ Milyen volt a TV2 műsorában szerepelni, és mit tanult az élményből ✅ A jövőbeli terveiről és álmairól 🔥 Ne hagyd ki ezt az inspiráló beszélgetést, ahol egy feltörekvő rapper őszintén mesél karrierjéről, kreativitásáról és a művészet iránti szenvedélyéről! - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - TV2 - Sztárban sztár leszek! felvétele: https://tv2play.hu/sztarban_sztar_les...Főfai Dániel TikTok:   / daniel.fofai   Főfai Dániel Youtube:    / @afofai   Főfai Dániel Instagram:   / daniel.fofai   Dávid Instagram:   / david.racz9   Bindics Dávid Instagram:   / bindicsdavid  👨🏻‍💻 Weboldal: https://amarketingese.huhttps://raczdavid.hu ✉️ Email: hello@raczdavid.hu Kulcsszavak: a főfai, főfai dániel, béla vagyok, sztárban sztár, sztárben sztár leszek, tv2 sztárban sztár, tv2 tehetségkutató, rapper, zenei interjú, interjú, eroo, podcast interjú, hello szombat
Fedezd fel, hogyan építhetsz karriert a TikTok segítségével! 🎤 Ebben az inspiráló interjúban Nágl Kiara, fiatal énekesnő és TikTok sztár (36.000 követővel), osztja meg tapasztalatait és tanácsait a közösségi média világában. Kiarát egyik zenésztársa is elkíséri, hogy közösen beszélgessenek a zenei útjukról, az első kislemez megjelenéséről, arról, hogyan lehet a TikTokot sikerrel elérni ------------------------------------------- Kiara TikTok:   / kiaranagl   Kiara Youtube: ‪@kiaranagl‬ Kiara Instagram:   / kiaranagl   Robi Instagram:   / aaptrvcsrbrt   Dávid Instagram:   / david.racz9  👨🏻‍💻 Weboldal: https://amarketingese.hu ✉️ Email: hello@amarketingese.hu ------------------------------------------- Kulcsszavak: nágl kiara, zenei tehetseg, tiktok énekes, feltörekvő énekes, első kislemez, zenei karrier, zenei felfedezes, fiatal tehetseg, karrierépítés tiktok, zenei interjú, interjú, eroo, podcast interjú, hello szombat
Pálfi Márió, az Álommeló egyik legmegosztóbb szereplője, most először mesél a forgatások nehézségeiről és a versenyfeladatokról. Mi vezetett a híres vitához Rachellel? Hogyan látja most utólag a Balogh Leventéről alkotott véleményét? Kendőzetlen őszinteséggel Márió - kitálal!
Leszkoczki István rejtélyes zuhanása mindent megváltoztatott. Mikor és hogyan zuhant István? Miért történt mindez? Az emberek által feltett kérdések csak nőnek és nőnek. A valóságos okok mögött rejtőző titkok mindig sötét árnyékot vetnek az eseményekre, és ezúttal sem kivételezünk. István a zuhanás óta eltelt 1 évben nem nagyon fordult meg a médiában. Most velünk kivételt tett és elárulja, hogy hogyan is történt valójában a zuhanása és a korábbi balesete - továbbá hogyan kezelték Őt a korházban, hogyan álltak hozzá az orvosok. Sőt!!! Egy korábbi sérüléséről is őszintén beszélt.
Viki, mindössze 19 évesen tette be először a lábát a gyönyörű szigetre, ahol egy luxus szállodában vállalt animátori feladatokat barátjával. Azonban egy rosszul sikerült e-mail miatt mindössze 20 perc alatt össze kellett pakolniuk és elhagyniuk a szállodát, pénz nélkül... Hazatérve, Viki művészi pályafutása indult el: először táncosként ragyogott a színpadon, majd koreográfusként találta meg helyét az Operett Színházban. Ugyanakkor szívében mindig érezte a hívószót, mely visszavonzotta Zanzibárra. A mai epizódban elmeséli, hogyan formálta a sziget és az itthoni művészvilág egyaránt az életét. Kép forrása: Lakatos “Laki” János
Szidónia, aki már tizenkét éve járja a világot, főként a kalandvágy hajtja előre. Erdély szívében nevelkedett, és gyakran tér vissza gyökereihez. Az évek során élt már Magyarországon, Máltán, Spanyolországban és Mexikóban is, és elképesztő módon már 21 országot járt be három különböző kontinensen. Szidónia nem csupán utazik, hanem az új helyekre való beilleszkedés művészetét is elsajátította. Hogyan formálja az élmények őt, és mik a legemlékezetesebb pillanatai eddigi utazásaiból? Ezen és még számos izgalmas kérdésre fogunk választ kapni ebben az interjúban. Tehát maradjatok velünk, és hallgassátok meg Szidónia lenyűgöző történetét, ami talán ti is inspirációval tölthet el a következő kalandjaitokhoz!
Már gyerekkorában elkezdte álmodozni a világ felfedezéséről. Ő Zsuzsi, aki a fényképezés szerelmese és a "fejlődés" híve. Egy olyan nő, aki nem csak álmodozott, hanem meg is valósította azt, hogy külföldön éljen. Jelenleg Libanonban él férjével, és azt állítja, hogy ez a hely egy igazi csodaország.
A podcast főszereplője Gönczi Miklós, a 45 éves állatmentő és állatsuttogó. Élete során különböző távoli vidékeken járt, beleértve Ázsiát, Ausztráliát és épp mostanság az arab világot is. 18 évesen indult világ körüli kalandra, ám hamar megtalálta szenvedélyét az egzotikus állatok megmentésében. Az elmúlt 25 év során számos veszélyes helyzetbe került. Megmarták már mérgeskígyók, és mivel a legközelebbi kórház több száz kilométerre volt, sosem lehetett biztos abban, hogy felébred-e másnap. Krokodilharapásokkal is szembesült, miközben 40 éhes krokodillal karácsonyozott. Ugyanakkor állítja, hogy soha egyetlen pillanatig sem félt a vadállatoktól, mivel különleges képességeinek és alázatának köszönhetően azonnal megtalálja a kapcsolatot velük. A mai mesét lehet egy kalandregényként is értelmezni, de ugyanakkor egy olyan ember életművét ismerhetjük meg benne, aki szenvedélyesen szereti a szakmáját.
Az elmúlt napokban a híreket bejárta egy eset, amikor egy vajai fiú vesztette életét iskolai zaklatás miatt. Rendkívül fontosnak tartottam azt, hogy az iskolai zaklatás témáját jártam körbe és elmondjam, hogyan gondolkozom vele kapcsolatban. Ugyanis az iskolai zaklatással nem is foglalkozunk még régóta. Egészen 1982 végéig kell elmenni és akkor figyeltünk fel rá. Ugyanis  Norvégiában három körülbelül 14 éves fiú öngyilkosságot követett el,  vélhetően azért, mert társaik zaklatták őket. Miért zaklatjuk egymást? Miért élvezzük, ha a másik szenved? Ezt a témát próbáltam körül járni arra kitérve, hogy fogadjuk el egymást. Ha nem tetszik a külseje, a testi adottsága, a beszéde, de sorolhatnám itt írásban is, NEM kell ránézned, beszélned vele. Miért kell egymást bántani? Az iskolai zaklatás egy életre kihatással lehet, komolyabban írva: tönkre tud tenni egy életet.  Hallgasd meg Te is ezt az epizódot és ha Te is fontosnak tartod azt, hogy felhívjuk erre a figyelmet, akkor mindenképp járj Te is figyelmesebben. Figyelj az utcán is, hogy kinek tudsz segíteni. Egy kedves szép szó, hatalmas csodákra képes. 
Az internetes tartalomgyártás gyakorta ennyire, még soha nem volt népszerű. Rengeteg tévés személyiség kezdett online tartalmat gyártani, itt gondolhatok például Istenes Bence tartalmaira, vagy Friderikusz podcastre, de sorolhatnám a sorba D. Tóth Krisztát is, és tényleg sokáig mondhatnék még neveket. Rengetegen tévéből kiszakadva indítottak online sorozatot. Az online tartalomgyártás rendkívül sokrétű, mivel mindent magunknak kell elvégezni. Neked kell vezetni a social media platformokat, a tartalom közzétételét és felvételét is. Azonban az online tartalomgyártás viszont sokkal közvetettebb. Sokkal közelebb kerülhet a tartalomgyártó és a tartalomfogyasztója is. A podcastben mindenféleképpen képet kaphatsz arról, hogy mit tanácsolok neked annak érdekében, hogy garantáltan sikeresebb legyél és a seo szövegírást is jobban elsajátíthasd alapszinten. A podcastben elhangzott Friderikusz videó részletet itt tudod teljes egészében meghallgatni: https://www.youtube.com/watch?v=OZVkRif1YTU Friderikusz podcast csatornája: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
loading
Comments