Discover
Sláger FM
1960 Episodes
Reverse
Valuska László a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója tisztel meg a stúdióban, akivel a magyar irodalmi élet egyik legnagyobb szabású tavaszi eseményéről beszélgetünk. Április 9. és 11. között a Margitszigeti Kristály Színtéren rendezik meg a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, amely ezúttal 15 éves jubileumát ünnepli. A program a Bartók Tavasz keretében, a Müpával közösen valósul meg, és Bereményi Géza 80. születésnapja, valamint a Nobel-díjas Krasznahorkai László életműve is fókuszba kerül. A háromnapos eseménysorozatban szerzői estek, zenés irodalmi műsorok, dedikálások, és új kötetbemutatók várják a közönséget – többek között Simon Márton, Grecsó Krisztián, drMáriás, Halász Rita, Szabó Imola Julianna és Vajna Ádám részvételével. A zárónapon slammerek és rapperek ünneplik közösen a lírát, bizonyítva, hogy a költészet ma is élő, színpadra való műfaj. László szerint a Margó mára sokkal több lett, mint egy fesztivál: egy közösségi tér, ahol az irodalom kortárs arcát mutatja, és ahol olvasók, szerzők, szerkesztők és könyvkiadók találkozhatnak. A Margó indulása óta több ezer középiskoláshoz vitte el a kortárs irodalmat rendhagyó órákon, és olyan fontos díjakat alapított, mint a legjobb első prózakötetért járó Margó-díj.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Bán Teodóra a Margitszigeti Színház igazgatója, aki az idei nyári évad legizgalmasabb programjait hozza el a stúdióba. A Margitszigeti Színház egy különleges kulturális tér Budapest szívében, ahol a több ezer fős nézőtér és a monumentális színpad minden műfaj számára teret ad az operától a musicalen át a könnyűzenei koncertekig. Az idei évad is ezt a sokszínűséget tükrözi, miközben nemzetközi produkciók és világsztárok érkeznek a szigetre, hogy a hazai közönség számára is elérhetővé váljanak a legfrissebb kulturális élmények.
A beszélgetésből kiderül, hogyan épül fel egy teljes nyári szezon, milyen összetett szervezői munka áll a háttérben, és miként válik egy-egy előadás valódi közösségi élménnyé. Szó esik a jazz és bor fesztivál hangulatáról, a nagyszabású operabemutatókról, valamint azokról a koncertélményekről, amelyek évről évre visszacsábítják a közönséget a Margitszigetre. Teodóra arról is mesél, milyen belső motiváció hajtja a munkájában, hogyan kapcsolódik össze a művészi látásmód a vezetői felelősséggel, és miként lehet egy ilyen ikonikus helyszínt folyamatosan megújítani úgy, hogy közben megőrizze hagyományait. Este közelebb hozzuk Budapest nyári kulturális életének egyik legfontosabb találkozási pontját, ahol a zene, a színház és a közösségi élmény természetes egységben jelenik meg.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Oszoli Nikolett ruhaipari mérnök érkezik a stúdióba, aki egy olyan különleges divateseményre készül, amilyen még nem volt Magyarországon. Április 18-án a székesfehérvári MET Aréna ad otthont a Skate Night by Tulip című exkluzív jégdivatbemutatónak, ahol műkorcsolyázó modellek mutatják be a kollekciót a közönség előtt – méghozzá a jégen. A gálavacsorával egybekötött esten a vendégek közvetlenül a jégfelületre épített nézőtérből követhetik a különleges show-t, amelyen hatféle üzletág legfrissebb darabjai vonulnak fel: sport-, alkalmi-, esküvői-, fehérnemű-, formaruhák (pincér, stewardess) és a csillogó Diamond kollekció darabjai is színre lépnek. Nikolett okleveles könnyűipari mérnök, mérnöktanár és női szabó, aki a fenntartható magyar divat új útjait keresi. Saját márkájában, a Tulip név alatt a kifinomultságot és funkcionalitást ötvözi – méghozzá egy olyan korszakban, amikor a divat egyre inkább állásfoglalás, nem puszta öltözet. A jégdivatbemutató megmutatja, hogy a ruhadarabok nemcsak szépek, hanem mozgásban, akcióban is működnek. És talán pontosan ez a jövő: divat, amely nemcsak jól néz ki, hanem valóban él. A beszélgetésből kiderül, hogyan álmodott meg Nikolett egy olyan eseményt, amely egyszerre szakmai bemutató, márkaépítés és vizuális élmény. Megtudhatjuk, mit jelent ma női szabóként érvényesülni, milyen technológiai háttér és szakmai tudás áll egy-egy ruhadarab mögött, és hogyan lehet valós versenytársakkal teli piacon egyedi és fenntartható márkát építeni.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Hompot Bálint és Jellen Kornél a Clivora alapítói, akik épp ezekben a pillanatokban formálják át az érdekünkben az egészségügyet.
Egy mesterséges intelligencián alapuló orvosi rendszert fejlesztettek, amely a figyelem minőségének forradalma az orvosi ellátásban, hiszen konkrétan visszaadják az orvos és a beteg közötti időt. Az AI-alapú orvos-írnokrendszer – miközben precízen rögzíti a rendelőkben elhangzó információkat – jelentős adminisztrációs terhet vesz le az orvosok válláról. A rendszer már élesben működik több budapesti rendelőben is, és az időn túl életeket is nyerhetünk vele. Szó lesz arról, hogyan lehet egy szoftver nemcsak gyorsabb, de biztonságosabb is, mint egy emberi kéz, mit jelent egy magyar nyelvi modell esetében a „szakzsargon megértése”, és hogyan lehet az orvosi nyelvet úgy lefordítani, hogy az orvosnak is pontos legyen, illetve a betegnek is érthető. Megismerjük a fejlesztők személyes indíttatását is; hogyan vált egy hollandiai mesterséges intelligencia-képzés és egy hazatérési szándék valódi társadalmi küldetéssé, és miért nem egy okos borotva, hanem egy életmentő adatfeldolgozó eszköz lett a cél. A két alkotó története sem hétköznapi: anno az egyetemi gólyatáborban találkoztak először, de akkor még nem sejtették, hogy együtt hegyeket mozgatnak majd meg. A Clivora már több szakterületen is működik, a gasztroenterológiától kezdve a belgyógyászaton át az aneszteziológiáig. És bár a rendszer mögött bonyolult technológia áll, az alapgondolat célja roppant nemes: az orvos nézzen rád, ne pedig a képernyőre.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Garami Gréta kurátor a Műcsarnok egyik különleges kiállításáról mesél, amely Gyarmathy Tihamér életművét helyezi új megvilágításba.
A „Kozmosz a műteremben” című tárlat 2026 március 20. és május 3. között látogatható a Műcsarnokban, ahol a magyar absztrakció egyik meghatározó alakjának munkái egy átfogó, gondolati ívre felfűzve jelennek meg. A kiállítás a korai figurális időszaktól vezeti végig a látogatót egészen a kozmikus látomásokat megidéző érett korszakig, miközben feltárja azokat a szellemi hatásokat és inspirációkat, amelyek ezt az egyedülálló életművet formálták. A bemutató különleges rétege, hogy Gyarmathy alkotásai képi párbeszédbe lépnek olyan nemzetközi mesterekkel, mint Paul Klee, Joan Miró vagy Hans Arp, így a látogatók egy tágabb művészeti összefüggésrendszerben is értelmezhetik a műveket. A négy teremben kibontakozó anyag egy olyan belső utazássá válik, ahol a geometrikus rend, az organikus formavilág és a spirituális gondolkodás egymást erősítve rajzol ki egy komplex világképet. Garami Gréta arról is beszél, hogyan válik ez a kiállítás hidat teremtő élménnyé a mai közönség számára, miként közelíthető meg egy olyan életmű, amely egyszerre intellektuális és érzéki, és amely a láthatatlan összefüggések megértésére hív. Ez a beszélgetés Budapest egyik legizgalmasabb kiállítására irányítja a figyelmet, ahol a művészet valódi gondolati térként nyílik meg a látogatók előtt.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Czunyi Tímea, a Madame Tussauds Budapest marketing- és értékesítési vezetője lesz a vendégem, aki egy olyan hely működésébe enged betekintést, amely messze túlmutat a klasszikus kiállítás fogalmán. A beszélgetés apropója az a folyamatosan bővülő élményvilág, amelynek középpontjában nem pusztán a sztárok állnak, hanem az a komplex tér, amely találkozási pontként, élményhelyként és közösségi térként működik a belváros szívében. A Madame Tussauds Budapest ma már nem csak egy látványosság, hanem egy tudatosan épített kulturális és szórakoztató platform, ahol a díszletek, a kézzel készült installációk és az élményelemek együtt alakítják a látogatói élményt. Szó esik a kulisszák mögötti, sokak számára láthatatlan munkáról is. Arról a precíz, mindennapi folyamatról, amely során a figurák nem egyszerűen kiállított tárgyak, hanem folyamatos gondoskodást igénylő, részleteiben kidolgozott alkotások. Valódi hajjal, egyenként beültetett szálakkal, napi szintű karbantartással, sőt még illatokkal is dolgoznak, hogy az élmény minden érzékszervre hasson. A húsvéti időszak különösen erős a programkínálatban. Meghosszabbított nyitvatartás, családi élmények, interaktív játékok várják a látogatókat, miközben a cél változatlan. Olyan közös élményt adni, ahol több generáció egyszerre találja meg a saját kapcsolódási pontját. A beszélgetésből az is kiderül, hogyan válik egy ilyen tér élő rendszerré. Workshopok, tematikus események, senior programok, visszatérő látogatók és folyamatos megújulás. Egy hely, ahol nemcsak a figurák változnak, hanem maga az élmény is újra és újra felépül.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Holp Judit, a Memento Park turisztikai és társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója tisztel meg a stúdióban, aki egy olyan programsorozat hátterébe enged betekintést, amely egyszerre provokatív, szórakoztató és gondolatébresztő. A beszélgetés apropója a „Fel vörösök, fehérek!” borkóstoló-sorozat, amely április 4-én indul a Forradalmi ifjúsági napok című esttel. A kóstoláson túl extra élményt kap a látogató, ahol a borokon keresztül egy korszak gondolkodása, gazdasága és mindennapjai is kirajzolódnak. Igazi történelmi időutazás ez a 20. század emlékei között. A Memento Park sajátos atmoszférája adja a keretet, ahol a monumentális szobrok aktív szereplői annak a párbeszédnek, amely múlt és jelen között folyamatosan zajlik. A történelem átélhető és értelmezhető élményként jelenik meg. Egy-egy este nemcsak borokról szól, hanem korszakokról, rendszerekről, hétköznapi élethelyzetekről. Az állami reprezentáció italaitól a háztáji termelés világán át egészen a KGST sajátos kínálatáig egy teljes társadalmi és gazdasági közeg rajzolódik ki. A már említett nyitóesemény a rendszerváltástól napjainkig tartó borászati újításokra fókuszál. A tematika azonban ennél jóval szélesebb. Kádár-kori kedvencek, határon átnyúló kóstolók, Sztálinhoz köthető történetek vagy éppen a nyaralások ízei mind részei lesznek annak az ívnek, amely mentén a program hónapokig felépül. Judit arról is beszél, hogyan válik a Memento Park közösségi térré, ahol a múlt folyamatosan újraolvasott történet.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Mucsy Szilvia fotográfus, a Budapest Fotó Fesztivál igazgatója, akivel a jubileumi eseménysorozatról, a nemzetközi fotóművészet magyarországi térnyeréséről és a fesztiválszervezés kulisszatitkairól beszélgetünk. A fesztivál idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, és ezúttal is több mint 50 kiállítással várja a látogatókat, köztük 15–20 saját gyártású programmal. Kiemelt helyszínen, a Műcsarnokban nyílt meg a Magnum fotós René Burri életművét bemutató nagyszabású tárlat, melyben ikonikus képek – például a híres Che Guevara-portré – mellett a modern építészet és a portréfotó izgalmas metszete is megjelenik. Szó lesz arról is, hogyan válhat Budapest a fotóművészet európai központjává, miért különleges az április 10-én nyíló "Women's Eye" nemzetközi női fotópályázat a Brody House-ban, és hogyan erősíti a fesztivál a kortárs magyar fotográfia láthatóságát a világban. A Budapest Fotó Fesztivál a Facebookon és a budapestphotofestival.hu weboldalon követhető, a részletes programok és megnyitók ott is elérhetők. A kiállítások nagy része ingyenesen látogatható, és különleges tárlatvezetések is színesítik a programot.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Két irodalmár, Kellner Dénes író és fia, ifjabb Kellner Dénes – szintén író – érkeznek a stúdióba, akik saját történetükön keresztül mutatják meg, hogyan válik az alkotás közös nyelvvé egy család életében. Az irodalom ritkán ad lehetőséget ilyen kivételes, generációkon átívelő találkozásra. A David Kronberg és Danny Waiter művésznevű alkotók együtt mesélnek közös útjukról, alkotásról és az egymásra hatás öröméről. Egy apa és egy fiú, akik a költészet szeretetét is osztják. Az idősebb Kellner Dénes – aki programozóként és amatőr zeneszerzőként is alkotott – a versírásban találta meg az önkifejezés egyik legtermészetesebb formáját. Hosszú ideig csak a fióknak írt, ám fia bátorítására – vagy ahogy ő mondja, „erőltetésére” – lépett ki a nyilvánosság elé. Nem is akármilyen sikerrel; versei ma már antológiákban jelennek meg, és az „Év Trubadúrja” címet is kiérdemelte az Irodalmi Rádió pályázatán. Ifjabb Kellner Dénes, azaz David Kronberg, költőként és íróként egyaránt aktív, saját művei mellett a legelső, legőszintébb kritikusává vált apja szövegeinek is. Ahogy ők fogalmaznak: egymás első olvasói, akik már egy pillantásból is értik a másik gondolatmenetét, jelrendszerét. A beszélgetés során szó esik az “Erdőkirály lánya” című kötetről – amelyet Danny Waiter néven publikált az idősebb Kellner –, a versben írt családi levelezésről, a generációkon átívelő irodalmi hatásokról, a közönséggel való találkozás élményéről, és arról, milyen érzés, amikor apa és fia egyazon kötetben jelenik meg. Mert van, amikor a tehetség öröklődik – de még nagyobb dolog, ha az alkotás öröme is. És hogy sosem késő kilépni a fiók árnyékából.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Kádár Szabolcs János operaénekes, aki a musical és operett világából érkezve ma már a Magyar Állami Operaház színpadán építi pályáját, miközben folyamatosan keresi azokat a formákat, ahol a saját hangján szólalhat meg. Ez az út most egy fontos állomáshoz érkezik, hiszen április 25-én a Stefánia Palota pódiumtermében egy olyan önálló műsorral lép közönség elé, amelyben a klasszikus opera, a musical és az operett világa egyetlen személyes történetté áll össze Budapest egyik intimebb koncertterében. Szabolcs mesél arról, hogyan épül fel a „Zene az vagyok én” c. önálló produkció. A műsor nem kronológiai rendben halad, inkább egy érzelmi utazásként áll össze, ahol a közönség is részese lehet a történetnek. Szó esik arról a folyamatról is, amely egy ilyen koncert megszületése mögött áll, a zenei anyag újragondolásától a műsor szerkesztéséig, valamint arról a belső útról, amely az előadót egyre közelebb viszi saját hangjához. Kiderül, milyen szerepet kap a közvetlenség, a személyes megszólítás és az a fajta jelenlét, amely valódi kapcsolatot teremt előadó és hallgató között. Szabolcsnak különösen fontos ez a megmérettetés, ahol a határok helyett az átjárások kerülnek előtérbe, Budapest egyik legkülönleges előadói helyszínén.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Szabados Ádám football freestyler magyar bajnok, a Reménysziget Sportegyesület szakosztály-igazgatója, valamint két fiatal tehetség, Varga Márk és Zahuczki Bence. Találkozásunk apropója az a csoda-közösség, amely a freestyle futballon keresztül épít utakat fiatalok számára, méghozzá a NENESZ, vagyis a Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért szakmai hátterével. A közös munka Budapest különböző pontjain és gyermekotthonokban zajlik, ahol a sport eszközzé válik, és képes valódi kapaszkodót adni azoknak, akik nyitottak rá. Ádám arról beszél, hogyan alakult ki ez a misszió, miként épül fel egy ilyen közösség, és milyen tapasztalatok mentén formálódik az a szemlélet, amely túlmutat a technikai tudáson. Márk és Bence saját történeteiken keresztül mutatják meg, milyen út vezet az első találkozástól a versenyekig, és miféle belső munka szükséges ahhoz, hogy valaki ezen a területen is eredményessé váljon.
A műsorban szó esik a fejlődés folyamatáról, a kitartás jelentőségéről és azokról a helyzetekről, amikor egy-egy nehezebb elem végre összeáll. A vendégek arról is beszélnek, hogyan alakul át az önképük, miként erősödik meg a jelenlétük, és hogyan válik egyre tudatosabbá az, amit csinálnak. Kiderül, hol találkozhat velük a közönség, milyen módon lehet csatlakozni hozzájuk, és milyen lehetőségeket kínál ez a világ azok számára, akik szeretnének belevágni.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
András Attila az Anda Present Group alapítója és vezetője, aki egy olyan vállalkozást épített fel, amely ma már nemzetközi léptékben is meghatározó szereplővé vált. Találkozásunk apropója egy különleges mérföldkő: a cégcsoport idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ma már több mint húsz országban van jelen, miközben működésének központja mindvégig Budapesten maradt.
A jubileum mellett irodalmi kapcsolódása is van ennek az alkalomnak, hiszen Attila már könyvben is feldolgozta saját, rendhagyó életútját. A beszélgetésben szó esik majd a készülő folytatásról is, amely újabb fejezeteket ígér ebből a különleges történetből. Az üzleti terület elsőre talán hétköznapinak tűnik, mégis hatalmas iparággá nőtte ki magát. A promóciós ajándéktárgyak világa mögött egy rendkívül összetett rendszer áll, amelyben a gyártás, a logisztika, a nemzetközi kapcsolatok és a folyamatos innováció egyszerre van jelen.
Attila arról is beszél majd, milyen döntések mentén lehetett egy hazai vállalkozásból exportorientált céget építeni, hogyan reagáltak a gazdasági válságokra, és miként tudtak növekedni olyan időszakokban is, amikor mások visszafogták a működésüket. Kiderül, milyen szerepe van a gondolkodásmódnak, a kockázatvállalásnak és annak a szemléletnek, amely a nehéz helyzeteket is lehetőségként értelmezi.
A műsorban szó esik a generációváltás kérdéséről is, arról a folyamatról, amikor egy több évtizedes tapasztalat találkozik egy új vezetői szemlélettel. Emellett betekintést kapunk abba is, milyen léptékű működés áll a háttérben, hány ember munkája szükséges ahhoz, hogy ezek a termékek eljussanak Európa számos országába.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Kröell-Dulay Emőke grafológus, írásszakértő és tréner, aki több mint három évtizede foglalkozik azzal a különleges területtel, amely az emberi személyiséget a kézíráson keresztül közelíti meg. Találkozásunk apropója az a folyamatos, élő kapcsolat, amelyet a grafológia iránt érdeklődőkkel tart fenn, hiszen rendszeresen szervez workshopokat és közösségi alkalmakat, ahol a résztvevők saját írásukon keresztül kerülhetnek közelebb önmagukhoz. Ezek az alkalmak hónapról hónapra új érdeklődőket vonzanak, miközben egyre szélesebb korosztály fedezi fel ezt a területet. A beszélgetésben szó esik arról, mit árul el rólunk a kézírásunk, hogyan jelennek meg benne a gondolataink, az aktuális lelkiállapotunk és az a belső működés, amely sokszor rejtve marad a mindennapokban. Emőke részletesen mesél arról is, milyen jelekből dolgozik, mit jelent egy aláírás szerkezete, és hogyan rajzolódik ki egy teljes személyiségkép akár egyetlen oldalnyi szövegből.
Kiderül, hogyan épül fel egy workshop, milyen felismerésekhez juthatnak el a résztvevők, és milyen élményt jelent számukra, amikor saját írásukban fedeznek fel addig nem tudatosított mintázatokat. Szóba kerül az is, hogy a digitális világ térnyerése mellett miért nő újra az érdeklődés a kézírás iránt, és mi teszi ezt a tudást ma is relevánssá. A műsorban személyes történetek is helyet kapnak, olyan helyzetek, amikor egy-egy íráselemzés váratlan felismerésekhez vezetett, és olyan pillanatok, amikor a kezdeti szkepticizmus valódi kíváncsisággá alakult át. Emellett betekintést kapunk abba is, hogyan kapcsolódik össze a grafológia más területekkel, és miért válik egyre többek számára eszközzé az önismeret útján.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Az ikonikus Gergely Róbert kétszeres EMeRTon-díjas színész, énekes évtizedek óta meghatározó alakja a hazai kulturális életnek – színészként, énekesként, alkotóként. És akit már gyerekként is meginterjúvolhattam, 1994-ben. A mostani beszélgetés apropója egy különleges új koncertsorozat, a Mindig jó, amely egy pálya lenyomata. Olyan műsor, amelyben a dalok mögött történetek vannak, döntések, felismerések és egy folyamatosan alakuló művészi gondolkodás. A Stefánia Palotában teltházakkal futó koncert a nagy sikerre való tekintettel újabb alkalommal tér vissza április 18-án, és már most látszik, hogy a közönség pontosan érzi, miről szól a produkció küldetése.
Robi pályája színészként indult, miközben a zene szinte észrevétlenül nyitott meg egy másik utat. Az Emmanuelle sikere olyan pillanat volt, amely később mindent átírt az életében. Egy felvétel, amely mögött akkor még nem látszott, hogy korszakos sláger születik
A mostani koncert különlegessége, hogy ezt a múltat nem nosztalgiaként kezeli, hanem újraértelmezi. Az Emmanuelle for ever ma már más jelentéssel szólal meg, új hangszereléssel, új gondolati háttérrel. És közben ott van mellette egy egészen friss irány is. A Mindig jó című dal például már a mesterséges intelligencia bevonásával született, majd élő zenészekkel újrajátszva kapott végleges formát. Egy kísérlet, amely túlmutat önmagán, és felteszi a kérdést, mitől lesz valami igazán hiteles a mai világban
A koncert Gershwin dallamaival indul, egy gyerekkori élményből kiindulva, majd végigvezet egy olyan úton, ahol a musical, a sláger és a személyes történet folyamatosan egymásba ér. A La Mancha lovagja ikonikus dala ugyanúgy része ennek az estének, mint azok a szerzemények, amelyek generációk számára jelentenek kapaszkodót.
Robi a korábbi társulati működést lezárta, a hangsúly áthelyeződött arra, ami igazán fontos maradt. A közvetlen találkozásokra, a zenére, a történetekre, és arra a kapcsolatra, amely a színpad és a közönség között jön létre.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Kaló B. Péter filmrendező, a Független Magyar Filmszemle alapítója alkotótársaival együtt egy olyan szakmai közeget épít, ahol a tehetség, a munka és a kitartás találkozik. A beszélgetés apropója: április 4-én újra jön a valóban független magyar filmszemle, amely mára az egyik legmarkánsabb szakmai fórummá nőtte ki magát a hazai filmesek körében. A fesztivál mögött egy valódi misszió áll: teret adni azoknak a filmeseknek, akik nem (vagy alig) részesülnek állami vagy intézményi támogatásban, mégis minőségi és gondolatébresztő alkotásokat tesznek le az asztalra. Kaló szerint egy új, teljesítményalapú filmes szakmai réteg van születőben, amely nem a támogatottság, hanem a kreatív erő és kitartás alapján alkot. Idén több mint 120 nevezés érkezett, közülük 40 került döntőbe, 8 film kap fődíjat – többek között olyan témákban, mint a környezetvédelem (pl. a méhekről szóló „Négy évszak”), vagy HP Lovecraft-adaptációk. A fesztivál díjai valódi, fizikai elismerések: szobrok és plakettek, amelyeket nem kell „megvásárolni” a díjazottnak – szemben más, üzleti alapon működő fesztiválokkal. A műsorban betekintést kapunk abba is, milyen irányba mozdul a független filmkészítés, hogyan válik egyre szélesebb körben elérhetővé az alkotás folyamata, hiszen a technológia fejlődésével ma már egy okostelefon is elég lehet egy film elkészítéséhez.
Persze a valódi minőség a szemléletmódban, a gyakorlásban és a kitartásban rejlik. Péter szerint a legnagyobb érték ma az, ha egy film tiszteli a nézőt, és valódi élményt, gondolati többletet ad.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Ötvös András, a Vígszínház társulatának meghatározó színésze tisztel meg a bizalmával, akivel a színházról, a felelősségről és az előadások titkos életéről beszélgettünk. Andrást mesél egyebek közt a Víg Szalon különleges Rilke-estjéről, ami Báthori Csaba költő, műfordító és esszéista vezetésével zajlik, s amelynek következő előadás március 6-án lesz. Már az est címe is roppant izgalmas: Fent és bent - tárgyak és titkok Rilke verseiben. András itt László Rebekával olvas fel Rilke műveiből. Persze nem megyünk elé szó nélkül a színház sikerdarabjáról Schnitzler: Ismeretlen táj című tragikomédiájáról, vele és Kovács Patríciával a főszerepben. Ez az akotás a lélek káoszáról, a párkapcsolatok törékenységéről és a halálról való gondolkodásról szól. „Ez nem színházi pátosz. Ezek emberi történetek, amiket mindannyian ismerünk.” – állítja. Ugyanakkor beszélünk Az ember, aki elvesztette az időt című előadásról, amely a Vígszínház repertoárjának egyik legkülönlegesebb darabja. András szerint minden előadásnak van egy belső élete, amit csak a közönséggel együtt lehet igazán megélni:
„A színház nem kikapcsol, hanem bekapcsol. Felráz, felzaklat, és ha szerencsénk van, segít kicsit megérteni saját magunkat.”- mondja.
Az interjúban szó esik arról is, hogyan tud friss maradni egy darab több évad után, mikor érdemes abbahagyni egy sikerszériát, és miért fontos, hogy a színész estéről estére új energiát vigyen a színpadra. A közönség minden este más, és ettől lesz élő a színház.
András elárulja majd, hogy jelenleg ezer százalékkal a színházi elfoglaltságaira koncentrál, nem forgat, mert tudatosan lassított:
„Nem akarom, hogy a munkám határozzon meg. Nem kell mindig jelen lenni – néha az eltűnés is fontos.”
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Dr. Bíró Szabolcs vegyészmérnök, író tisztel meg a stúdióban, a „Mérgezett mindennapok" című frissen megjelent könyv szerzője, akinek munkássága hosszú évek óta kapaszkodót ad azoknak, akik felelősebben, tudatosabban szeretnének élni. A beszélgetés apropója az új könyv megjelenése, amely riogatás helyett közérthetően mutatja meg, hogyan szivárognak be a vegyi anyagok a mindennapjainkba, és mit tehetünk ellenük. A mű anyagismereti mélysége, a petrolkémiából szerzett tudás, és a szerző több évtizedes tapasztalata egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy valódi, gyakorlati útmutatóként szolgáljon mindenkinek, aki a konyhától a gyerekszobán át a fürdőig szeretné csökkenteni a kitettségét. Szó lesz arról, miért ne melegítsünk műanyag edényben, mit árul el egy túrakabát a rajta megálló olajcseppről, mi köze van a géllaknak a fogpótláshoz, és hogyan mérgezheti meg a szervezetünket egy zuhanyfüggöny vagy egy vízadagoló ballon. De még fontosabb. hogy mit tehetünk reálisan, kis lépésekben, ideológiamentesen. Mert a cél korántsem a pánik, hanem a priorizált tudatosság. Szabolcs arról is mesél, miért nem akar megmondóember lenni, hogyan alakít ki egy család új szokásokat, milyen visszajelzések érkeznek az olvasóktól, és mik azok a felismerések, amelyek akár egy tinédzser gondolkodását is megváltoztatják. A „Mérgezett mindennapok" nem a félelemkönyvek polcára való, hanem azok kezébe, akik cselekedni akarnak.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
Fehér Ildikó a Magyar Képzőművészeti Egyetem általános rektorhelyettese, a Strobl 170 jubileumi év vezetője. Egy olyan programsorozat mögötti gondolkodásba enged betekintést, amely nemcsak tiszteleg, hanem újjáéleszti a magyar művészeti hagyomány egyik legkülönlegesebb világát. 2026-ban lenne 170 éves Strobl Alajos, az „epreskerti várúrként” emlegetett szobrászművész, akinek életműve és szellemisége máig formálja Budapest arculatát – és a képzőművészethez való viszonyunkat is. A Magyar Képzőművészeti Egyetem a róla elnevezett emlékévvel nemcsak az ikonikus szobrokat helyezi új fénytörésbe, hanem azt a különös, romantikus, díszletszerű világot is, amelyet Strobl az Epreskertben maga köré épített. A beszélgetésben szó lesz a kortárs parafrázisként megrendezett jelmezes művészbálról, ahol az egyetem hallgatói és oktatói idézték fel a Strobl-féle farsangi estélyek hangulatát, lovakkal, kosztümökkel, élőzenével és saját készítésű lakomával. De bemutatjuk a Strobl Epreskertje szabadtéri kiállítást is, amely 40 óriás méretű tablóval meséli el Strobl történetét a járókelőknek, a művész eddig publikálatlan családi fotóin keresztül. Ildikó – akit a napokban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismertek el a művészettörténeti kutatás és oktatás területén végzett meghatározó munkájáért – mesél arról is, miért nem csupán emlékezés ez, hanem kulturális pozíciók újragondolása. Mert Strobl nem a múlt poros figurája, hanem vizuális gondolkodó volt – aki a szobrászatot szellemi, közösségi és térformáló aktusként értelmezte. A Strobl-évad célja éppen ezért nem pusztán a bemutatás, hanem az inspiráció: új értelmet adni az örökségnek, és összekapcsolni generációkat az alkotáson keresztül.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora























