DiscoverRE-BUSINESS
RE-BUSINESS
Claim Ownership

RE-BUSINESS

Author: Betone.hu

Subscribed: 175Played: 3,667
Share

Description

Kapitalizmus újrahasznosítva! Megmutatjuk, hogyan érdemes felelősen, etikusan sikerre vinni cégeket, hogy közben a társadalom és környezetünk is jól járjon.

125 Episodes
Reverse
Meglehetősen rendhagyó epizód következik most a Re-Business életében, ugyanis egy olyan vezetővel beszélget Pistyur Veronika műsorvezető, akinek az elődje már járt nálunk az első évadban. Akkor a Tutti Élelmiszeripari Kft. alapítójával, Prohászka Ottó tisztelt meg minket. Most pedig a lánya, Prohászka Andrea jött el, aki 2019-ben vette át édesapjától a cég vezetését. Családban maradt tehát a Tutti, és érdekesség, hogy Andrea összes testvére is szintén a vállalatnál dolgozik. 2019 óta a Tutti nagy változáson ment keresztül: B2B kereskedelemből nyitottak a B2C felé, négy webshopot üzemeltetnek, egyre nagyobb szerepet tölt be a cég életében az export és a bevételük is közel a duplája lett. Egy nem könnyű átadási folyamatról, női vezetői szerepről, a csapat fontosságáról lesz szó, és arról is, hogy vajon mást jelent-e a hosszútávban való gondolkodás egy 100%-ban családi kézben lévő cég életében, mint úgy általában.   A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Kovács Levente 2011 óta a Magyar Bankszövetség főtitkára, de emellett rengeteg más titulussal is büszkélkedhet. A gazdasági élet egyik kiemelkedő szereplője, rendszeresen fordítja vagyonának jelentős részét jótékony célokra. A református szülőktől hozott világnézetet, hogy adni jó, nem csak magának tartja meg, hanem igyekszik a lehető legtöbb embernek átadni a környezetében. A beszélgetésből az is ki fog derülni, miért éppen ő kapta 2023-ban az Év Filnatrópja díjat Elkötelezett polgár kategóriában.    A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Hat tanulással töltött külföldi év után bár kézenfekvőnek tűnhetett volna, hogy a nemzetközi üzleti életben teljesedik ki, úgy döntött haza költözik. Langár Bence ma már a TLF Capital hazai alapítású family office, azaz a családja vagyonkezelő cégének első embere. Korábban édesapja invitálására a Frei Café felsővezetőjeként is dolgozott, míg nem angyalbefektetőként el nem kezdett nyitni a startupok felé. Jelenleg 23 cég tartozik a holding alá, amely úgy növekszik, hogy közben az időtállóságra, az érvényességre épít. Langár Bencével beszélgetünk. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Bódi Gabriellát 17 évesen még UFO-nak nézték, amiért és ahogyan az üzletről gondolkodott. Mára már, ha UFO nem is, de mindenképp egy különleges egyedi színfoltja a magyar üzleti életnek. Az EUREKA Consulting & Games társalapítója nem csak kiáll ügyek mellett, de ezeket be is építi folyamatosan fejlődő cégébe. De vajon miért költözik Berlinbe valaki, akinek egy sikeres, jól futó vállalkozása van itthon? Ezt is elmondja. meg azt is, hogy miért kizárólag olyan projektekbe kezd, amelyekben az inkluzivitás és az elfogadás van fókuszban.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Nem születünk profi érvelőnek, tárgyalófélnek, vagy érdekképviselőnek. Pedig de jó lenne, mert ezeket a tulajdonságokat minden nap a hasznunkra tudnánk fordítani. Például a boltban, a munkahelyen, egy prezentáció alkalmával, üzleti tárgyalás során, vagy akár a politikában. Jól tárgyalni tehát elég hasznos! Szerencsére ez tanulható és tanítható. Mondjuk egy volt rendőr segítségével, aki nem mellesleg pszichológus is. Ezúttal Andrási Zsuzsával, a Negtech egyik alapítójával beszélget Vera arról, hogyan fejlesztik a döntéshozóinkat a tárgyalás terén, hogy ők jobbá tehessék az üzleti közegünket, és így a világunkat is.  Még több infó Andrási Zsuzsa vállalkozásáról: NEGTECH.hu A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Herczeg Andrea nem a számok, sokkal inkább az érzelmek embere. Intuíciói és meggyőződése szerint irányítja mostanra többezres nőtt közösségét, amely az egészségtudatos táplálkozás, a mentes életmód kihívásaira kínál kézzel fogható válaszokat. Az övé egy olyan kisvállalkozás története, amely úgy képes piacot teremteni, hogy közben más kisvállalkozásokat is támogat. Öt évvel ezelőtt, biztos anyagi háttér nélkül, ám annál nagyobb elszántsággal alapította meg a Csak a mentes-közösséget, amely azóta -vele együtt- mintha kettesével venné a lépcsőfokokat.  Sportriporteri álmok helyett cégépítés, profitorientált működés helyett társadalmi üzenet. Herczeg Andrea ahelyett, hogy meglovagolta volna a mentes világ trendteremtő hullámát az együttben, az érvényesben és a minőségiben hitt és hisz. Így is lehet. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Bilibók Botond visszavonul. A HOLD Alapkezelő ügyvezető igazgatói székét egy három évig tartó átadási folyamat után átadja a jövő generációjának. Hogyan és miért hoz meg egy vezérigazgató egy ilyen döntést? Mit visz tovább a meglévő szellemiségből az utódja, és milyen tervek szerepelnek most Botond listáján? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Botond szerint egy vezetőnek az a feladata, hogy transzparens legyen, és olyan munkakörülményeket teremtsen, hogy a munkavállaló örömmel járjon be dolgozni és érezze, ranglétrától függetlenül bármikor elmondhatja a véleményét.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Nagy György, a Sigma Technology Magyarország első embere a kollégáira fókuszál, velük akar profitot termelni. Nem akar tökéletesnek tűnni és abban hisz, hogy a közösségnek van teremtő ereje, így a csapatával azon dolgozik, hogy értéket állítsanak elő, mert az termeli a profitot. Ebben az epizódban, válságról, növekedésről, minőségről, kishitűségről, a hosszútávúságról lesz szó.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tizenkét évvel ezelőtt voltak olyanok, akik kinevették az ötletét, ő mégsem adta fel. Mostanra a foglaljorvost.hu Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi platformja lett, amely korszerűsítette az időpontfoglalás, a bejelentkezés lassú folyamatát. Straub Fannival mesél a fejlődéssel együtt járó kihívásokról, az imposztor-szindrómáról, mindarról ami hátráltathat egy vállalkozót a saját sikere megélésében. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Dr. Lelkes Orsolya közgazdász, társadalomkutató a Fenntartható hedonizmus című könyv szerzője új szemszögből vizsgálja meg azt, hogyan érdemes a boldogságról, a boldogulásról, és úgy általában a virágzó életről gondolkodnunk. Szerinte újra kell kalibrálnunk az élvezetkeresési stratégiáinkat. Lehet pozitívan is tekinteni a lemondásra, vagy kizárólag csak szenvedések árán lehetünk fenntarthatóak?  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Góg Angéla food designerként és formatervezőként az ételeken keresztül kommunikál. Magyarország első zöld Michelin-csillagos éttermének az Onyx Műhelyének művészeti vezetőjeként, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatójaként egyik kutatási területe a jövő asztala, a jövő gasztronómiája. Szeretné gyerekkorunk meghatározó ízemlékeit tovább örökíteni az utókorra, miközben jó ideje kutatja azt is, milyen a boldogság íze. Fenntarthatóságról, a menüsorok koncepciójáról, a küldetéséről és arról is mesél, miért érdemes nyitottan állni az új kulináris irányzatokhoz.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A tudatos bőrápolásban és az edukációban hitt, ezért adta magát a dolog, hogy ezen irányelvek mentén felépít egy közel 2 milliárd árbevételű céget a törékeny lány, Rácz Judit. Nos, ez azért persze nem így kezdődött, de az útja ide vezetett, aki informatikusból lett vegyész. A Geek&Gorgerous alapítója, a Paula’s Choise magyarországi forgalmazója a beauty világ egyik mára már fontos alakja meséli el sikerének történetét.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Dr. Árvai Anita életét egy betegség teljesen átrendezte. Az éveken át tartó küzdelem az életéért teljesen átalakította a mindennapjait, közben pedig rájött arra is, hogy mivel akarja tölteni az életét a jogi pálya helyett. Váltott. Azon az estén döbbent rá a saját felelősségére, amikor először ült a számítógépe előtt, hogy elutalja az alkalmazottai munkabérét. Amikor kitalálta, hogy egy 4 évszakos vegán éttermet nyit Balatonalmádiban, furán néztek rá. Ma már sokkal többről van szó a Veganeeta birodalomban, mint egy helyről. Ebben az epizódban Anita világán keresztül járjuk körül, hányféle módon lehet az üzlethez viszonyulni. A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Egy gazdasági válság a legtöbb vezetőt megfontoltságra sarkallja. Flórián Fanninak nem volt választása: úgy érezte, lépnie kell. A covid lezárások kellős közepén eldöntötte, hogy otthagyja a biztos szakmáját és céget épít. Intuícióra építve elsődlegesen, komolyabb üzleti tervezés nélkül. Mindazt belepakolja, amit szeret. Ennyi volt a terv. 2020 decemberében nyitotta meg az első üzletét. Mára már 250 millió forintos árbevételű vállalkozást épített. Ebben az epizódban a Szemes Optika tulajdonosával, Flórián Fannival beszélgetek.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Ebben az epizódban Agárdi-Nyárai Andrea és Agárdi Viktor a vendégünk. Elképesztő őszinteséggel mutatják meg, hogyan fonódik össze az üzlet és a magánélet, milyen nehéz döntéseket hoz és milyen alázatot követel. Andrea megalapította a cégét, amely virágozni kezdett. Jött a férje, akinek javára lemondott az ügyvezetői pozícióról, és mikor kislányunk születése utána visszatért az üzleti életbe, máshol kellett újradefiniálni a vezetői szerepét.  A Re-Business műsorvezetője Pistyur Veronika. A szerkesztő Gerencsér Anna, Regényi Eszter és Zádori László. A showrunner Orsós Lajos, a zenei- és utómunka szerkesztő Kozma Ádám. A kreatív producer Román Balázs, a producer pedig Hampuk Richárd.   Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Sásdi Helga a Publicis Group Hungary vezetőjével, aki az egyik legbefolyásosabb magyar médiaszemélyiség. Vallja, hogy recesszióban a párbeszéd a legfontosabb, mert partnerként lehet túlélni. Életfilozófiája, hogy nem szabad harcolni az adottságokkal, azokat inkább el kell fogadni. Hogyan készíti fel a csapatát a válságra? Miért gondolja magát egyenesnek? És mit mond az ügyfeleknek, amikor csökkenteni akarják a költségeket?  Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
A Bake my Day pékség azon túl, hogy rendkívüli odafigyeléssel készíti a kézműves finomságokat, missziójának tekinti, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak. Hogyan kell másképp vezetni egy társadalmi vállalkozást? Hogyan süt kenyeret egy látássérült? Miért nem szabad beskatulyázni embereket, mert azt gondoljuk, úgysem képesek valamire? Erről beszélget Pistyur Veronika Takács Zoltánnal, a pékség társalapítójával.  Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Virág Judit nem sokkal a rendszerváltás előtt olyan területre lépett, amely eddig nem létezett: műkincskereskedő lett. Aztán aukciókat vezetett, bizalmat épített, és azóta is a piac egyik meghatározó galériáját vezeti. Hogyan kezdett bele? Mik az alapvető értékek, amikből sosem enged? Mi lesz a Virág Judit névvel, ha már nem ő lesz az első számú vezető? Ezekről kérdezi Pistyur Veronika. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Füredi Júlia 27 évig dolgozott munltinacionális cégeknél HR-esként, később HR-vezetőként. Aztán egy nap, mire a Freedom22 jelszóig ért, felmondott, és vállalkozó lett. Vehemes posztokat ír és előadásokat tart a pszichológiai biztonság fontosságáról. Reméli, hogy egyszer a vállalatvezetők is felismerik, tehetnek azért, hogy megtartsák a jó munkaerőt, és szerethető munkahelyet hozhatnak létre. Szoftverével ebben próbál segíteni. Mit jelent a szabadság? Kinek éri meg hátra dobni a gyufát egy munkahelyen? És mit tehetünk a pszichológiai biztonságért egy vállalatnál? Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Polgár András több mint 10 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy hogy a napi szükségletein felül minden pénzét jótékony célra fordítja. A Polgár Alapítvány többek között roma közösségeknek segít, de mecénásként független színházakat is támogat az üzletember. Miért döntött így? Mit gondol, merre tart a világ? Milyen érzést okoz, ha valaki 2 milliárdot fordít jótékony célra? És mit gondol, követik-e itthon a példáját? Erről beszélget Pistyur Veronika Polgár András üzletemberrel. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
loading
Comments