Claim OwnershipNBA - Beyond the Spotlight
Subscribed: 2Played: 88
Subscribe
© Beyond the Spotlight
Description
Érdekes és elfeledett NBA sztorik, betekintés a kulisszák mögé. Kéthetente, rajongóktól rajongóknak.
58 Episodes
Reverse
Vannak játékosok, akik karrierjük jelentős részében a nagy sztárok szűk körébe tartoznak, de mégis eljutnak oda, hogy végül visszavonulásuk idején már sejthető, hogy nem lesznek tagjai a Hall of Fame intézményének. Ilyen játékos volt Derrick Coleman is, aki erőcsatár illetve center posztokon játszott mintegy 15 szezonon keresztül a ligában, 1990 és 2005 között. Fénykorában még olyan játékosokkal emlegették egy lapon, mint Karl Malone vagy Charles Barkley, de Coleman valahogy mégsem lett a halhatatlan legendák egyike; ennek pedig nem is csak egy oka volt.
Kevés olyan játékos volt az NBA-ben, akik elmondhatták magukról, hogy Michael Jordan nagyra tartotta őket. Még kevesebben részesültek abban az elismerésben, hogy Jordan valóban jó kapcsolatot ápolt velük, és már-már baráti viszonyban voltak. Ilyen játékos volt például Michael Finley dobóhátvéd, aki korának egyik legjobbja volt a posztján. Mivel egész karrierje alatt vagy gyenge csapatok franchise playere volt, vagy legendák árnyékában töltötte az idejét a pályán, ezért ma kevesen emlékeznek már rá.
Egy hatalmas legenda előtti tisztelgésként, ezúttal is egy már Hall of Famer pályáját szeretnénk bemutatni. A 70-es évek egyik legnagyobb szörnyetegeként tartották számon, majd a nyolcvanas években is bőven hasznos, másodvonalbeli sztárjátékosként szolgálta csapatait, óriási legendák mellett. Az NBA örökranglistáin is elit helye lehetne az elért eredményeit illetően, de a sanyarú mélyszegénység elől menekülve karrierjének első harmadát, pont a legjobb éveit, az ABA-ben töltötte el; és manapság alig hallani a nevét, amikor a valaha volt legjobb játékosokról esik szó.
Az 1984-es drafton, a teljesség igénye nélkül, olyan legendák érkeztek meg az NBA-be, mint Michael Jordan, Hakeem Olajuwon, Charles Barkley és John Stockton. Jelen volt ezen a drafton egy olyan játékos is, aki bár nem ért fel az imént felsorolt nevekhez, azonban sokkal jobb és eredményesebb volt annál, mint amennyire megfeledkeztek róla. Csendesen érkezett, majd hamar franchise player lett belőle, hogy aztán sztárcsapatban legyen alapember, később több helyen megbízható csapattag. Sajnos igazából már akkor is kevesen foglalkoztak az érdemeivel, amikor még bőven volt hátra a pályafutásából néhány év.
Sokan úgy tartják, hogy a crossover nevű csel legzseniálisabb művelője Allen Iverson volt, aki olyan szintre fejlesztette ezt a gyakran szó szerint bokatörő mozdulatot, hogy már-már neki is tulajdonítják a "feltalálását". Igazából ezt még Iverson előtt egy másik játékos fejlesztette tökélyre, akinek elképesztő karrierjéről méltatlanul feledkeztek meg a rajongók. Nem teljesen passzol ide, mivel amikor még a listára került, nem volt Hall of Famer; azóta viszont Tim Hardaway 2022-ben halhatatlanná vált.
A 90-es években játszott egy center és erőcsatár posztokon teljesítő játékos az NBA-ben, akinek tehetsége és elszántsága sajnos kevés volt hozzá, hogy beírja a nevét a kosárlabda nagy történelemkönyvébe. Nem tehetett erről, hiszen pont, amikor elkezdett naggyá válni érte őt egy horrorbaleset a pályán, aminek köszönhetően az egyik „mi lett volna, ha?” típusú történetté vált az NBA számtalan sztorija között.
Valahányszor megjelenik egy-egy olyan felmérés amely azt mutatja meg, hogy nemzetenként milyen magasak az emberek, rendre az derül ki, hogy a bolygón átlagosan a hollandok a legmagasabbak. A 90-es évek egyik, sok szempontból kiemelkedő centere is Hollandiából érkezett az NBA-be; így a 224 cm magas Rik Smits bizonyára önmaga is javítja népe átlagos magasságát. Smits, vagyis becenevén „The Dunking Dutchman” sohasem lesz a Hall of Fame tagja, nem maradt örökség amit hátrahagyott volna az NBA-ben, ám az Indiana Pacers történetében így képes volt ikonná válni.
A mai NBA játékosokat egy szempontból biztosan nem lehet összemérni a régi korok játékosaival. Még pedig abban a tekintetben, hogy a korábbi játékosokban sok esetben erősebb volt a vágy arra, hogy a pályán lehessenek, mint amennyire a saját egészségüket féltették. Volt köztük olyan, aki fél lábon bicegve is döntőt nyert. Volt, akinek olyan fájdalmai voltak, hogy a sírás kerülgette; mégis pontokat szerzett tétmeccseken. És volt olyan is, aki a 90-es években újradefiniálta a sportember fogalmát az NBA-ben.
A kilencvenes évek egyik legszimpatikusabb irányítója végigjárta a ranglétrát, amit egy zöldfülű, lelkes tartalékosként kezdett el, majd a szupersztár státuszt is megjárva, végül megbízható veteránként fejezett be. A közkedvelt Terrell Brandon három különböző csapatban ajándékozta meg a kosárlabdarajongókat varázslatos pillanatokkal, ám leginkább a személyes története volt, ami mindenkit megragadott. Még úgyis az NBA sztárjainak egyikévé tudott válni, hogy gyerekkorában még az is kétséges volt, hogy egyáltalán tud-e járni majd rendesen.
Kendall Gill nevét nem sokan ismerik, még azok közül sem, akik szeretik az NBA-t. Ennek ellenére vannak közösségek, ahol Kendall valóságos helyi hőssé vált, és bár elcsépeltnek hangozhat, de Gill kivételes pályafutást tudhat maga mögött, mely nemcsak a kosárlabdáról szólt.
Vannak úgy nevezett „arisztokrata kosarasok”. Ők azok a játékosok az NBA történetében, akik feltehetően akkor is sikeres, jómódban telő életet élnének, ha nem jutottak volna be a profi ligába - ahol dollármilliós szerződések múlnak a tehetségükön. Ilyen játékos Brad Daugherty is, aki korának egyik legjobb centere volt, de idő előtti visszavonulása egy nem múló sérülésnek köszönhetően hamar homály fedte nevét a rajongók körében.
Ki tudja hány olyan kosárlabdajátékos volt már eddig is, akiknek csak egy hajszálon múlt, hogy megmutathassák azt, amire akár az egész életüket is feltették, de mégsem ismerhette meg nevüket a világ?Anthony Mason tehetsége vitathatatlanul nagy volt, de végül az egész liga történelmére is hatást gyakorló legendás edzőnek kellett észrevennie őt ahhoz, hogy ma is beszélhessünk erről az egykori sztárjátékosról, aki már sajnos nincs közöttünk.
Ahogy az törvényszerű a sportokban, nem minden sztárjátékosból lesz halhatatlan legenda. Rex Chapman sztorija egy igazán filmbe illő történet, amelynek számos tanulsága van. Megjárta a mennyet és a poklot is, hogy manapság az egyik legnépszerűbb, legőszintébb és leghitelesebb figurája legyen azoknak az egykori játékosoknak, akik saját példájukon keresztül képesek morális iránytűként segíteni a jelenlegi és a jövőbeni generációt.
Manapság már szinte minden játékosnak, még a padon ülő cseréknek is, olyan kétségbeesetten próbálnak beceneveket találni az NBA-ben, mintha kötelező lenne. Azonban a 80-as, 90-es években, ha egy játékosnak ismert beceneve volt a ligában, akkoriban az valóban rangot jelentett; és bizony közöttük is csak néhány játékos mondhatta el magáról, hogy igazán menő "nickname" alatt fut a rajongók körében. Az egyik, valóban menő becenév egy olyan hátvéd-bedobó játékoshoz kötődik, akit a visszavonulásának pillanatában szinte azonnal el is felejtettek, pedig volt bajnoki címekre vadászó keretekben alapember, néha még sztár is. Ő nem más, mint „Thunder Dan”, vagyis Dan Majerle.
Olykor egy-egy játékosnak szép karrier jut annak ellenére, hogy minden egyes szalmaszálba bele kellett kapaszkodnia, hogy megvethesse a lábát az NBA-ben. Egy szép és teljesnek nevezhető pályafutás végére már senki sem emlékszik arra, hogy az adott játékosnak milyen nehéz is volt teljes értékű, tiszteletet érdemlő személyiségévé válnia a ligának.
Az NBA története sajnos bővelkedik olyan játékosokban, akik többre voltak hivatottak annál, mint amilyen pályafutást végül elértek. Ilyen Antonio McDyess is, aki számos szempontból volt kivételes tehetség, ám egy karriert meghatározó sérülés véget vetett sztárként töltött éveinek. Mire bajnoki cím közelébe került volna, már csak mellékszereplője tudott lenni fontos csapatoknak.
Számos be nem váltott ígéret vált már drámaivá az NBA történetében. Az egyik legnagyobb „mi lett volna, ha…” sztori egy olyan játékoshoz kötődik, aki a teljes karrierje folyamán egyik sérülésből zuhant a másikba, és hiába tudta mindenki, hogy mekkora tehetség, végül örökség nélkül távozott, dicstelenül. „Never nervous Pervis”, vagyis Pervis Ellison annak ellenére került az NBA egyik legnagyobb reménységeként a profi ligába, hogy karrierjének második felében már mindenki arra várt, mikor adja fel a hiábavaló küzdelmet és vonul végre vissza. Ekkoriban már az „Out of service Pervis” becenevén hívták azok, akik egyáltalán tisztában voltak vele, hogy még az NBA-ben játszik.
Sanyi szerint minden idők legtöbb híres (vagy egyenesen legendás) játékosa az 1996-os drafton került az NBA-be. Ha megpróbálnánk felsorolni őket, akkor szinte biztosan kimaradna valaki. Volt köztük olyan is, aki pályafutását ugyan fantasztikus egyéni teljesítmény jellemzi, valódi örökségét mégsem a pályán hozta létre, hanem visszavonulását követően az NBA igazgatótanácsában.
Dirk Nowitzki sokak fejében úgy él, mint az NBA valaha volt legjobb és egyetlen német kosárlabda sztárja, azonban ebben a rajongóknak csupán félig van igazuk. Detlef Schrempf legnagyobb öröksége talán nem is a tény, hogy Ő volt az első nemzetközileg elismert német NBA játékos, hanem hogy egyike volt azon európai tehetségeknek, akik kitaposták az utat olyan játékosoknak, mint Nikola Jokić, Luka Dončić és még sokan mások...
A 2000-es évek egyik leginkább alulértékelt szupersztárja talán sohasem fog bekerülni a Hall of Fame-be, amire kevesebb mint 1% esélyt adnak a hozzáértő elemzők. Azon túl, hogy fantasztikus játékos, aki karrierje során volt óriási ígéret, reménytelen hős, franchise player, veterán másod- majd harmadhegedűs, végül pedig padról beszálló öreg róka, nem sok mindent sikerült elnyernie. Az epizódban azt beszéljük meg, hogy vajon mi hiányzott a végső sikerekhez, mert bizony Antawn Jamison nem egyszer játszott szupersztár csapatokban is.
Comments
Download from Google Play
Download from App Store
United States