Discover
Székre állok

Székre állok
Author: Sláger FM
Subscribed: 0Played: 0Subscribe
Share
© 2024 Sláger FM
Description
Ortutay Dóri és Hajdu Steve ezúttal a legkisebbeket szólaltatják meg!
A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk.
A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve.
A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban, hiszen a cél vidám beszélgetés gyerekekkel és gyerekes felnőttekkel. Ennek segítségével a legkönnyebb ráébredni, hogy a világ mennyire színes, izgalmas és boldog hely!
A Székre állok legújabb epizódjai március 5-től keddenként 15 órakor lesznek elérhetőek minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján!
A Székre állok középpontjában a gyerekek állnak, hiszen nem csupán ők tanulhatnak tőlünk, hanem a mi világunk is bővülhet azzal, ha odafigyelünk rájuk.
A podcast arra tesz kísérletet, hogy megtudjuk, hogyan gondolkoznak, éreznek, szemlélnek bennünket és a mai világot a gyerekek, természetesen a toleranciát, az együttműködést és a segítőkészséget mindenek elé helyezve.
A legkisebbek is önálló személyként, egyéniségként vesznek részt a műsorban, hiszen a cél vidám beszélgetés gyerekekkel és gyerekes felnőttekkel. Ennek segítségével a legkönnyebb ráébredni, hogy a világ mennyire színes, izgalmas és boldog hely!
A Székre állok legújabb epizódjai március 5-től keddenként 15 órakor lesznek elérhetőek minden podcast platformon, illetve a Sláger FM applikációján!
81 Episodes
Reverse
Lucy és Lili imádnak hajózni, nemrég egy különleges dunai hajóúton vettek részt. Elmesélték, hogy milyen volt a vízen ringatózni és megpróbáltuk meghatározni, hogy melyik Budapest jobb és bal partja. A hírben szó volt egy nagyon különleges dinoszauruszról és innen egészen a jövő emberéig vezetett a beszélgetésünk, aki - a lányok szerint - talán már mesterséges intelligencia lesz. Szó esett arról is, hogyan zajlott a területfoglalás régen és mi várható a jövőben, amikor Lucy és Lili már nagymamák lesznek.
Dani és Alexis voltak a vendégeink. A háziállatok témájánál nem álltunk meg a kutyáknál és cicáknál, szóba került egy aknakereső patkány is, ami nemcsak meglepett mindenkit, hanem elindította a gondolatmenetet: mire tanítanánk a saját háziállatunkat, ha lehetne? Aztán jött egy kis ijedtség, hogy bezár a Fővárosi Nagycirkusz, de szerencsére kiderült, hogy ez csak egy áprilisi tréfa volt. A játékos feladatok közben pedig egyre világosabbá vált, a gyerekek és a rekordokat döntő álmaik igazán inspirálóak illetve megtudtuk azt is, hogy kinek mi az erőssége és melyik tantárgy a kedvence.
Ma Récsi és Panna látogattak el hozzánk és egy könyvet is hoztak. A Kilátók és miniszobrok című könyv egy különleges kis gyöngyszem Budapest felfedezéséhez. A mesélő zsebkönyv nemcsak a város magaslatait – kilátókat, templomtornyokat – mutatja be, hanem Kolodko Mihály apró gerillaszobrain keresztül a város rejtett arcait is feltárja. A színes hírekben szó volt egy lajhár fogáról, amit gyökérkezeltek és ez remek apropó volt arra, hogy szóba kerüljön a fogmosás fontossága. És ha még nem került a kezükbe Lázár Ervin A Négyszögletű Kerek Erdő című könyve, a lányok szeretettel ajánlják ezt az egyik legkedveltebb meseregényt, hiszen nem csak gyerekeknek szól.
Áron és Nándi voltak a vendégeink, akik külföldi pénzekkel érkeztek és kiderült, hogy szenvedélyesen gyűjtik is azokat. A beszélgetés során szó esett Budapest különleges helyeiről, köztük az Ecseri úti piacról, ahol a régiségek világa elevenedik meg. A srácokkal játékos formában azt is megvitattuk, milyen járművet vezetne egy-egy állat a fővárosban. A randizási szokások és a szerelmes levelek romantikája is előkerült, így a pénzgyűjtés mellett a szívügyekről is szó esett.
Tamara és Odett nemcsak mosolyt hoztak, hanem csillogást is. Különleges ékszereik színes függelékei a barátság szimbólumai. A jódlizást mi nem tudtuk bemutatni, így egy autentikus német zenekart hallgattunk meg, akik igazi alpesi hangulatot varázsoltak a stúdióba. És a dobostorta nevének eredetét is megfejtettük az egyik kvízkérdés segítségével. Azt nem mindenki tudja, hogy ennek a finom sütinek a tetején az a jellegzetes karamellréteg nemcsak ízletes, de védelmet is nyújt a tortának.
Milával és Mirkóval beszélgettünk az időről, az életről és egy névtelen horgolt békáról, akinek közösen próbáltunk nevet adni. A színes hírekben egy 100 éves galápagosi óriásteknősről volt szó, és egy olyan állat is, amelyik csak egyetlen napig él. Vajon ők szeretnének 100 évig élni? Milyen lenne a szülinapi bulijuk, ha addig eljutnának? Megbeszéltük, milyen hobbik jellemzőek idősebb korban és mik azok az egészséges szokások, amik segíthetnek hosszú, boldog életet élni.
Mila és Hanna a vendégünk, kreativitásuk máris szárnyal: az egyik íróként, a másik zenészként vagy játéktervezőként bontogatja a szárnyait és már az első alkotásaik is megmutatják, mennyi érzés és ötlet rejlik bennük. Már született egy mű is, amihez csak a barátnők vagy a családtagok férhetnek hozzá., azonban az, hogy a Suzuki miként került az írásuk középpontjába, az kiderül a mostani adásból és emellett Metovics Éva - a Pókcsalád szerencséje című versét is meghallgattuk. A világ keletkezéséről pedig nagyon komolyan elbeszélgettünk a lányokkal.
Réka felsős, Sanyika még csak nagycsoportos, testvérek és Dabason laknak. Sanyika elmesélte, hogyan készített „nyúzót”, miközben figyelt arra is, hogy ne igyon tejet a jegesteához anyukája tanácsára, mert abból baj lehetett volna. A műsorban szó esett a titok és a pletyka közötti különbségről is, valamint Réka apró bálnájáról, Bálnikáról, akinek férje egy ló, és két gyerekük is van, bár Sanyika ezt a családi felállást kissé kétkedve fogadta. A Székre Állok adásból még az is kiderül, ki a „testvér testvére”.
Gréti és Olívia testvérek, velük arról beszélgettünk a színes hírek kapcsán, hogy állatokkal hirdetett termékek sokkal népszerűbbek, mint az influenszerek által reklámozottak, viszont az állattörténetek kevésbé érdekesek számukra. A kedvenc ünnep természetesen a karácsony, utána következik a sorban a szülinap, amikor sok ajándékot kapunk. A lányok szerint nagyon fontos a nyelvtudás, de hogy miért, azt megtudjuk a Székre Állok adásából.
Lucy és Lili voltak a vendégek, akik egy megbeszélt, külön erre az alkalomra vásárolt szettben érkeztek a stúdióba. A beszélgetés során időutazásra indultunk és a lányok elképzelték, milyen lesz a barátságuk 30 év múlva. Szó esett a különleges nevű peonza játékról, a hernyók fejlődéséről, és végül eljutottunk a pillangók varázslatos világáig. A műsorban feltűnt egy titokzatos figura is, Azurka, akinek kilétére szintén fény derül a Székre Állok mostani adásában.
A Székre Állok legújabb adása ezúttal is színesre sikerült: Bende és Martin friss szerelmi hírekkel érkeztek. A műsorban szó esett a kínai G1 robotról is, amely elképesztő pontossággal képes harcművészeti mozdulatokat, pörgőrúgást bemutatni, így a srácok saját tapasztalataikat is megosztották arról, milyen érzés egy ilyen mozdulatot élőben kipróbálni. Aztán filozofikusabb kérdések is felmerültek, mint hogy „megszakadhat-e a szív, ha elindul a vonat”, vagy hogy „egy zene lehet-e örökzöld”.
Sofia és Gala neve már önmagában is mesés, a lányok pedig szívesen ünneplik a névnapjukat és a szülinapjaikat is. A színes hírek kapcsán a fagyiról beszélgettünk és átfutott az agyunkon, hogy mi lenne, ha elvennénk tőlünk is a fagyinkat? De melyik a kedvenc ízű és hol kapható a lányok szerint a legfinomabb fagyi, megtudtuk azt is. Meghallgattunk egy francia verset, mondókát is és beszélgettünk a kávézásról, majd elkészítettük gondolatban a saját reggeli italunkat is.
Olívia és Erik érkeztek hozzánk ebben a napos időben és azonnal megtudtuk, hogy a tavasz és a nyár a kedvenc évszakuk. A víz azonnal téma lett, így az is, hogy hol jó strandolni pl. Budapest környékén. A színes hírek kapcsán könyvtárba is elmentünk, de mi nem igazán tudtuk azt, hogy miként működik a könyvkölcsönzés, ebben segítettek a srácok. A régi időkből felidéztük a fotózást és azt, hogy korábban filmszalagról kellett a fotókat előhívni. Kiderül a mostani podcastból, hogy melyik volt az a legrégebbi tárgy, amit a vendégeink is láttak már.
Ármin és Sanyika a kedvenc matchboxaikkal érkeztek hozzánk. Igazi kis autórajongók, hiszen már nagycsoportosként is felismernek egy Trabantot, ráadásul még a Harry Potter-vonatkozását is tudják. A színes hírekben egy repülőre felkerült tarantuláról esett szó és azon gondolkodtunk, hogy miként jutott fel az állat a gép fedélzetére. A legveszélyesebb munkákról is beszélgettünk és kiderült a srácokról, hogy még a fejben számolás is nagyon jól megy nekik.
Beni és Máté érkezett hozzánk és a színes hírek segítségével - mely a hollandiai Corpus Múzeumról szólt - a belső szervektől eljutottunk a relaxációig. Ez az egyetlen hely egyébként a világon, ahol szó szerint belülről járhatjuk be az emberi testet. Aztán érdeklődéssel hallgattuk egyikük berlini élménybeszámolóját, a város ugyanis tele van izgalmas, rejtett helyekkel és megtudtuk, hogy néz ki most Berlin, mit érdemes megnéznünk, ha odautazunk. A háziállatokkal pedig útra keltünk egy titkos buliba.
Martin és Bende újra a vendégünk, így a foci azonnal szóba került. A színes hírek kapcsán a zajokkal kapcsolatos vélemények érdekeseken alakultak, mert a horkolás kevésbé zavaró lehet, míg a kutyaugatás vagy az eresz zaja igen bosszantó. A fiúk szerint foci közben viszont elengedhetetlen a kommunikációhoz a hangoskodás. A kvízkérdésekkor próbáltuk kitalálni, hogy milyen állat a kuvasz és milyen láda van a díszített ládákon. Végül jött a szorzás… nos, mindig jó újra felfrissíteni a matektudást.
Lucy és Lili érkezett hozzánk, a lányok egyen pólót vettek erre a napra. A színes hírek kapcsán a Barbi baba és a Götz baba jött szóba és természetesen az, hogy milyen ruhát adjuk rájuk. Plüssökkel aludni sokak szerint megnyugtató, míg a babák inkább játékra ösztönöznek. Vajon milyen elképzeléseik vannak a lányoknak arról, hogy milyen lesz felnőttként együtt élni valakivel? Azt azonban már most is tudják, hogy a valódi kapcsolatok alapja a törődés és odafigyelés.
Kamilla és Merse többször volt már nálunk. A mostani adás ajándékozással indult, majd vendégeink a gyurmázás rejtelmeibe avattak be minket. A színes híreink ezúttal is nagyon szórakoztatóra sikeredtek, ami kapcsán kiderült, hogy kinek, milyen világrekordjai vannak, mert vannak. A varázserő és a teleportálás is elég menő dolog lenne – erről is beszéltünk a Székre állok mostani adásában.
Iza és Áron unokatestvérek. Megbeszéltük, hogy a bújócska vagy a számháború a kedveltebb közös játék, hiszen mindkettő remek választás, tele izgalommal és stratégiával. A képzeletbeli palota építése pedig szórakoztató volt, főleg úgy, hogy ezt el is játszottuk. A Székre állok mostani adásában elmentünk sátorozni is egy kicsit.
Récsi és Panna a vendégünk, egyikőjük már színházi darabban is szerepel, amiből egy betétdalt és egy saját szerzeményt is hallhattunk. Vajon mi miatt tudja egy házikedvenc a saját gazdiját terrorizálni? Erre is választ kapunk és arra is, hogy mesenézés közben jön az ihlet, de hogy mi az az ihlet, azt is elmondták a lányok. Arra jutottunk, hogy a szelektív hallás az leginkább a lányokra jellemző tulajdonság. A mesék még mindig népszerűek, de hogy ezeket olvasni vagy nézni jobb, azt megtudhatják a Székre állok mostani adásából.