Discover
Hajónapló.ma
18 Episodes
Reverse
Az év hazai gyermekalbuma kategóriában, kétszeres Fonogram-díjas Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar a Hej, Dunáról-koncerten az Életmesék című lemezének anyagával szórakoztatta a kicsiket és nagyokat. Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar 2020. október 31-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
M. Kácsor Zoltán meseíró 1978-ban született. Az ELTE BTK-n szerzett diplomát, 2011 óta publikál a győri Műhely folyóiratban. Népszerű Garázs Bagázs történetei után a Kolibri Kiadónál a világ legbékésebb tirexéről szóló Zabaszauruszok sorozatának első része 2017-ben jelent meg. M. Kácsor Zoltán A boszorkány seprűje c. kötetéből olvasott fel 2020. október 31-én a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Kun Gergely gyógypedagógiai főiskolát végzett, jelenleg súlyos, halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. Igyekszik, hogy a mindennapi életében, a hétköznapjaiban a nevetésé, a vidámságé legyen a főszerep. A művészet, az önkifejezés mindig nagy teret kapott életében: verseket, novellákat, meséket ír, valamint egy ifjúsági regényen dolgozik. Az emberi lélek, sorsok, érzések, és ezek boncolgatása áll írásai központjában. Kun Gergely 2020. október 31-én A tündérek bölcsessége c. történetét mesélte el a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Milyen jó is volna egy varázskalap, ami mindentől megvéd bennünket - vagy mégsem? Mi történik, ha az a varázskalap egyúttal börtönünkké is lesz? Hogy lehet kijáratot találni egy kalapból? Lázár Ervin meséjét láthatjuk és hallhatjuk megelevenedni, Heinczinger Mika (Misztrál) dalbetéteivel, Nacsinák Gergely András tolmácsolásában. Heinczinger Mika és Nacsinák Gergely András 2020. október 31-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
A Vidám Vándorok Társulat 1992-ben alakult, tagjai Takács Zoltán és Soltész Enikő. Az együttes interaktív, zenés meseelőadásokkal lép fel az ország számos művelődési intézményében, óvodákban és városi rendezvényeken. Meséikben mindig elrejtenek valami értéket, tanulságot ami a sok mókán és kacagáson túl nyomot hagyhat a gyermekekben. A mesék saját szerzeményeik, melyekben több alkalommal a gyerekeknek kell kitalálni a megoldást, ami alapján folytatódhat a történet. A meseelőadásokban elhangzó dalok egy része saját szerzemény, de sok közismert gyermekdal, népdal is elhangzik az általuk tolmácsolt zenei feldolgozásban. A Vidám Vándorok Társulat 2020. október 29-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Miklya Zsolt (1960) Quasimodo-emlékdíjas, HUBBY-díjas költő, pedagógus, gyermek- és ifjúsági irodalmi szakember, a Parakletos Könyvesház szerkesztője. Legutóbbi gyerek-, illetve felnőttvers-kötete: Végtelen sál (Móra, 2015), Párakép fölött (Magyar Napló, 2019). A Végtelen sál című kötetéből olvasott fel 2020. október 29-én a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Lovászi Edina dalszerző, énekes, színész és bábszínész. Gyermekkora óta aktívan foglalkozik énekléssel, népiének és magánének órákon, kurzusokon 6 éves kora óta vesz részt. A versek és azok megzenésítése szintén gyerekkori élményeihez kötődnek. Az első zenei hatások között színészek által énekelt versek voltak a legemlékezetesebbek számára, melyekben a zeneiség mellett elsősorban az előadás módja és a szövegek egyedi értelmezése jelentett sokat. Lovászi Edina és zenekara 2020. október 29-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Kertész Edina gyerekkönyvíró, fordító, szerkesztő. A Pötyi és Pepita nyomoz, a Dodó nyomozó sorozatok szerzője, és a Naphegy Kiadó életrajzi sorozatának Hugonnai Vilmáról, Balázs Júliáról és Szabó Magdáról szóló köteteinek írója. Kisiskolásoknak szóló könyveiben, mint A milliomos szamár és Lajhár, a sztár (Manó Könyvek Kiadó) az influenszer-jelenségről és az online térről ír közérthetően gyerekeknek. Kertész Edina A lány, aki a szavakkal varázsolt c. könyvéből 2020. október 29-én olvasott fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Juhász Katalin a Miskolci Nemzeti Színház társulati tagjaként sajátította el a színpadi jelenlétet és az előadóművészetet, majd a Kolibri Színházban kamatoztatta tudását. 2000-ben kezdte el neves magyar költők verseit megzenésíteni, gitárkísérettel előadott dalaival népszerű vendége volt az óvodáknak. Vallja, hogy a neves magyar költők megzenésített versei - a zenei élmény mellett kulturális élmények és értékek befogadására is ösztönözhetik a gyerekeket, ami segíthet abban, hogy a későbbiekben tudatosan és igényesen válasszanak a mai világ sokféle kínálatából. Juhász Katalin 2020 október 29-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Szarka Gyula pedagógiát végzett, hosszú évek óta foglalkozik gyermekeknek szánt népdal-feldolgozásokkal, és rendszeresen ad gyermekkoncerteket. Műsorában népzenét ad elő, népi hangszereket mutat be, megismerteti a magyar népzene alapjait és közösen énekel a gyerekekkel. A Bennünk van a kutyavér című gyerekalbumát (1995) a Magyar Oktatási Minisztérium iskolai segédeszközzé nyilvánította. Szarka Gyula 2020 október 29-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Tóth Krisztina az egyik legismertebb és legolvasottabb magyar szerző, munkáját számos irodalmi díjjal ismerték el. Verset, prózát, színpadi műveket és gyerekkönyveket egyaránt ír. Francia költészetet fordít, kreatív írást tanít. Tíz verseskötete és nyolc prózakötete jelent meg. Műveit több mint tizenöt nyelvre fordították, regényei és novellái olvashatóak többek között német, francia, lengyel, finn, svéd, cseh és spanyol nyelven is. Tóth Krisztina 2020 október 25-én a Malac és Liba c. meséjét és Foghíj c. versét olvasta fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Illés Andrea (1967) irodalmi szerkesztő, a Scolar Kiadó főszerkesztője. Több művelődéstörténeti kötet írása után jelentek meg gyerekeknek szóló könyvei: a Királylányos könyv, a Királylányos színező és A baba első szavai. Négy gyermek édesanyja. Illés Andrea Királylányos könyvéből mesélt 2020 október 25-én a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
A szegedi Csiga Duó Gyermekzenekar interaktív zenés gyermekműsor. Saját dalaikra épülő produkcióik keretét egy Mesés történet adja. Koncertjeik alatt minden gyermeket megmozgatnak, együtt énekelnek velük. Műsoraik első felében folyamatosan „tornáztatják” a gyerekeket, egyszerű, könnyen megtanulható mozdulatokkal, mondókákkal a produkció részévé válnak, míg a koncert második fele pedig mindig táncolós, mulatós elemekből áll. 2020 október 25-én léptek fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
A Búgócsiga Zenede hangszerbemutatóval, zenés történetekkel, megzenésített versekkel és saját dalokkal érkezett a Hej, Dunáról műsorába. Gyermekdalokat, népdalokat, mondókákat és kiszámolókat szólaltattak meg saját feldolgozásban, egyedi hangzással, évszaknak, ünnepnek, felkérésnek megfelelően a gyerekek és felnőttek bevonásával, megtornáztatásával, megnevettetésével, megénekeltetésével, megtapsoltatásával. A zenekar rendszeres fellépője gyermekprogramoknak országszerte - rendszeres előadója a Müpa Cifra Palota programjának. 2020 október 25-én léptek fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
A Buborék együttes 2005-ben alakult gyerekzenekar, amely saját szerzeményű dalaival nemcsak szórakoztatni szeretne, hanem zeneileg és szövegeiben is magas színvonalra törekszik és célja, hogy a legkisebbek is igényes zenét hallgathassanak. Szövegviláguk - játékos formában - a gondolkodó „kisemberekhez” szól, akiket ugyanúgy minden érdekel, mint a nagyokat. Dalaik segítenek a gyermekeknek a tanulásban és a körülöttük lévő világ megértésben. A Buborék együttes interaktív műsora kitekintés a világra a gyerkőcök szemével. 2020 október 25-én játszottak a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Pacskovszky Zsolt 1968-ban született Celldömölkön. Francia nyelv és irodalom szakos tanulmányait az ELTE-n és Brüsszelben végezte. Az 1990-es években három felnőtteknek szóló prózakötete jelent meg, több írásából film, illetve hangjáték készült. Mintegy harminc francia nyelven íródott regényt, színdarabot fordított magyarra. Pacskovszky Zsolt 2020 október 2-án olvasott fel a Dodó című gyerekkönyvéből a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
A Zenebona Társulat egy utazó színház, mely 2008 óta járja az országot és a határon túli magyarlakta településeket koncertjeivel. Vidám, zenés, interaktív gyermekműsoraik főleg a kisebb korosztályt perdítik táncra, megzenésített gyerekverseik a felnőttek számára is tartogatnak mondanivalót. 2020 szeptember 19-én játszottak a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.
Az Aqua Manó Party formáció 2011 óta áll a szórakozásra vágyó gyermekek, családok szolgálatára. Műsoraik alkalmával igyekeznek mindig az aktuális közönség igényeit fürkészni, igazodnak az életkorhoz zeneileg, játékokban, táncokban. Repertoárjukban számos közismert gyerekdal megtalálható, de aktuális pop slágerek is, hiszen a gyerekek ízlése, igénye évről évre változik, és a mai generáció már kívülről fújja a világslágereket is. Táncolással, interaktív játékokkal bilincselik le a kisebbeket egy fergeteges party keretében és a végén a jól megérdemelt jutalom sem marad el. Az Aqua Manó Party 2020 október 17-én lépett fel a Hajónapló Hej, Dunáról online gyerekműsor-sorozatában az A38 Hajó fedélzetén.





















