Discover
Képtelen Krónika

74 Episodes
Reverse
Már megint sorozattá bővült valami, amit eredetileg nem annak szántunk: az Odessa-hadművelet és a Sólyom meg a Hóember története után újabb történetet dolgoztunk fel a "balfasz civilek esete a KGB-vel" témakörben. Ezúttal a jó Mazur mesélte el, hogy a hidegháborúban miként vette célba egy kis csapat a kor egyik legmodernebb rakétafegyverét többek közt egy NSZK-ban élő, németgyűlölő lengyel lakatos segítségével. Avagy ha hazaárulásra adod a fejed, drótvágó, talicska és piros rongy legyen nálad!
Apróbb történeteket összegyűjtő adástípusunk legújabb felvétele a kontrollálatlan eklektika jegyében fogant, legalábbis mi nem találtunk olyan motívumot, amivel ezt a három témát össze lehetne kötni. Grath ezúttal egy polgárháborús horrorsérülést hozott nektek, Mazur a Kádár-korszak majomkedvencét, Stöki pedig egy lehetetlenül grandiózus tervet dédelgető magyar építészt, aki ma talán Szaúd-Arábiában tudna érvényesülni. Trigger warning: adásban előfordulhatnak rajtaütésszerű gusztustalan szavak és indokolatlan komcsizás (persze mindkettő jó értelemben).
A KK-ban most ráerősítünk az élelmiszeripari témákra: volt már egy KFC-adásunk, Grath dolgozik a Kellogg's méltó feldolgozásán, de előbb beelőzött Mazur egy magyar nyalánksággal, a Negróval. Aminek már a neve is érdekes, hát még a kozmetikázatlan eredete, avagy mit ér a padlóról felsöpört maradék, ha jól brandelik? Az adás végére megidéztük Csurka István szellemét.
A Nílus forrásait már az ókor óta kutatták, de a XIX. században úgy tűnt, eljött az idő a rejtély megoldására. A néha saját erőből szervezett Nílus-expedíciók egyikében egy magyar származású nő is részt vett, aki rabszolgából lett egy brit lord felesége, és akinek élete bővelkedik az olykor felemelő, máskor egészen rettenetes fordulatokban. Sass Flóra kivételes története, illetve a korabeli afrikai törzsek hajmeresztő szokásai Grathben le is csapták a szkepticizmusrelét, pedig hát miért ne lehetne hajfestéket csinálni tehénvizelettel? Viktória királynő mindenesetre mondjon le!
Grath megint megpróbálta megdönteni a saját kreténségrekordját, és elég közel jutott hozzá. Ezúttal egy mexikói börtönsztorit hozott, amiben van meleg pankrátor, egy ízléstelen autó, soha meg nem valósuló filmek, teljesen életképtelen idióták és rengeteg, de tényleg, rengeteg össze-vissza hazudozás. Hogy ebből mit tanulhatunk? Jó kérdés. Ha tudjátok a választ, írjátok meg, mi még keressük.
Stöki félelmetes mutatványra vállalkozott: egyedül lehozott egy Nanót, vagyis a szokásos felállás – három kisebb téma, mindegyikből más készül fel – helyett egymaga szállította a három témát. A témák között ráadásul laza kapcsolat is van, hiszen mindegyik mese arról szól, hogy egyetlen ember összehozott valamilyen hatalmas építményt. Bory Jenő a székesfehérvári Tádzs Mahalt, Taródi István a soproni Taródi-várat, Edward Leedskalnin pedig a floridai Coral Castle-t. De mit szóltak mindehhez az elkövetők feleségei? Mit írtak róluk a korabeli újságok? És hogy jön ide Billy Idol?
Volt már sok elborult kópé a KK korábbi adásaiban, de Grath talán most rekordot döntött. Ismerkedjetek meg az írországi Adolphus Cooke-kal, a hórihorgas Billy Dunne-nal és a dagadt Tom Cruise-zal, továbbá mindenféle, a cselekmény szempontjából fontos állattal a rókától a libán át az ír szetterig. Ugyan e szereplőknek együttvéve is csekély a történelmi jelentősége, de bizarrságban nehéz felvenni velük a versenyt - avagy jót tesz-e egy kiterjedt birtok életének, ha a vezetője egy krumplin és fán nevelkedett, a lélekvándorlásban hívő zabigyerek lesz? Hogy a tanulság mi, azt talán csak a Coen testvérek tudnák kifejezni egy szokásosnál is groteszkebb filmmel.
A magyar ponyvairodalom királyának fájdalmasan rövid élet adatott meg, de ez a rövid élet is bővelkedett fordulatokban. Mazur szedett össze kétórányi infót a P. Howardként és Gibson Laveryként is ismert Rejtő Jenőről, köztük egészen meglepő tényeket. Azt például tudtátok, hogy több könyvét is diktálva írta és hogy óriási vagyonokat kártyázott el? A jó Mazur a témát a tőle megszokott elágazásos technikával dolgozta fel, de hát nem lehet minden podcast mellé egy közlekedési rendőrt állítani.
Mit csinálsz, ha hét év után szabadulsz a gulágról, majd lenyúlsz egy nőt a férjétől, de éppen kitör az ötvenhatos forradalom? Például Amerikába mész kertészkedni, de Birgés Jánosnál ez csak a kezdet volt. Egy robbanékony ember elképesztő életútja gyanús halálesettel, szenvedélybetegséggel és egy nagy balhéval, ami nem került fel az FBI dicsőségfalára.
Grath már bemutatott néhány amerikai futóbolondot a podcastban, de az ötvenedik adásra egy egészen különleges kretént (grathént) hozott. Alfred Lawsonra sok tette miatt emlékezhet az utókor, kipróbálta magát több területen, önéletrajzában megfért a baseball, a repülés, az újságírás és a filozófia is. És a jó Alfred nem volt rest színesíteni ezt az önéletrajzot, olyan fordulatokkal és módszerekkel, hogy azokat bűn lenne elspoilerezni. És ami a legdurvább az egészben: tankönyvszerű cikkcakkokat és kunkorokat bemutató életútja során többször előfordult, hogy ráhibázott, és tényleg hálás lehet neki az utókor néhány gondolatért. De hát az elromlott óra is pontos naponta kétszer.
Na, no! Megint itt a KK Nano! Grath egy szívmelengető történetet hozott ember és állat közti barátságról, ami igazán kevés járulékos kárral járt (a kulcsszó: cafrang). Mazur megint a horrortémazsákba nyúlt és egy hírhedt középkori farkasemberről mesélt, akit utólag talán már rehabilitálhatunk, hiszen kínvallatás alatt annyi hülyeséget mond az ember. Végül Stöki az autóversenyek egy korai zsákutcájába kormányozta be a KK járgányát, ami ugyan szörnyű képzavar, de még így is kisebb baromság, mint a deszkalécekkel fedett körpálya.
Stöki egy intergalaktikus szereplővel folytatja a magyar kópépanoptikum bővítését. Hosszú az út a Ludovikától a filmezésen át a Szabadság-szoborig és az ufókig, de be lehet járni, legalábbis Keviczky Kálmánnak sikerült. Mit ér az ENSZ, ha csak a Földet figyeli? Hogyan kezelte a magyar titkosszolgálat egy ufológus megfigyelését? Mikor várható Ashtar Sheran érkezése? Most minden titokra fény derül!
Ebben az adásban Mazur tovább építette azt a cetszexverzumot, amit még a John C. Lilly-adással kezdett el, bár ez a vonatkozás csak egy mellékes nyúlürege John McAfee életének. Az ember, aki zseniális programozó volt, idejekorán felismerte a vírusokban rejlő veszélyeket, ebből milliomos lett, aztán eljutott oda, hogy fegyveres-csajos-kokainos oktatóvideóban mondta el, hogyan kell kiirtani egy gépről a róla elnevezett vírusirtót. És akkor a gyilkossági ügyéről és gyanús haláláról még nem is beszéltünk. A nehézsúlyú IT-kópéról szóló mesét csak háromszor zavarta meg Mazur macskája.
Mivel a 3-as KK Nano kicsit morbidra sikeredett, ezúttal könnyedebb témákat választottunk, nem is hal meg senki az adásban pár száz osztrigát kivéve. Mazur ugyanis egy angliai osztrigaevő legendát választott hőséül, felcsigázva (vagy felkagylózva) az érdeklődésünket. És ha már kagyló: Grath Abalonia után egy újabb kagylós mikronemzetnek nézett utána - de mi köze a Conch Republicnak a terrorizmushoz? Stöki pedig szokás szerint magyar témát hozott, az első magyar futballmérkőzés burleszkbe illő körülményeiről mesélt. És ha már arra járt, foci-nesze alapon előtúrt több nyúlüregre való labdarúgásos érdekességet.
Grath a néhány adással ezelőtti Frank Sinatra-eposzából kihagyott egy nyúlüreget, de csak azért hagyta ki, hogy aztán egy teljes értékű adássá habosítsa azt (már amennyire egy nyúlüreget lehet habosítani). Ismerkedjetek meg Barry Keenannel, a jó üzleti érzékkel megáldott sráccal, aki úgy akart öngyilkos lenni, hogy azért a mennyországba kerülhessen, a rádióján egyenesen Istent fogta, élete egy szakaszában pedig fontos szerepet játszott Frank Sinatra. Mármint az ifjabb Frank Sinatra.
Lehet, hogy a KK Nanók felvétele előtt kicsit össze kellene beszélnünk, mert ezúttal sikerült mindhármunknak elég lehangoló témát hoznia - sokat elmond az adásról, hogy Grath témája volt a legpozitívabb. Szóval ezért elnézést, ti pedig acélozzátok meg a szíveteket és a gyomrotokat, mert lesz itt polgárháborús gyerekkatona, botcsinálta Frankenstein, valamint intézményesített állatkínzás egy olyan helyszínen, ahol nem gondoltad volna. És ha mindez a szörnyűség nem volna elég: van egy versünk is.
"Kajbák, farkutáncs, nyakorján... makákó!" - valahogy így szólna, ha a KFT a XIX. században írta volna meg az Afrika című dalt. Amikor a budapesti állatkert megnyitott, még nagyon furcsa neveken neveztek egy csomó állatot. Gróf Lázár Kálmánnak köszönhetően mindez ismeretterjesztői alapossággal fennmaradt, bár a környezetismeretbe vegyült néhány horrorsztori is. Stöki tesztelte a KK másik két rezidens kópéját egy 150+ éves kiadvánnyal.
Egy könnyed, laza adással indítjuk a KK 2025-ös évadát, amiben csak érintőlegesen merül fel egy ausztrál nagyváros lebombázása. Frank Sinatra a saját útján csinálta a dolgokat, akár a párkapcsolatairól volt szó, akár arról, hogy bocsánatot kellett kérnie egy ordas nagy tahóságért. Grath bálványdöntögető sorozata újabb leomlott szoborral bővült. (A felvétel háttérzajaiért elnézést, ezt igazából régen vettük fel, amikor még nem tudtuk, hogy az új mikrofonállványaink milyen zajosak.)
Elég jó visszhangjai voltak az első Képtelen Krónika Nanónak, ezért karácsonyra is felvettünk egyet a nem hivatalos Ájtatos Nano címen. Ebben olyan témákat beszéltünk ki, amik karácsony környékén történtek, Mazur például Raszputyin halálát, Stöki pedig a budapesti gázvilágítás történetét. Aztán az egészet Grath csomagolta pitetésztába, de most egy különösen gusztustalan, hónapokig érlelt pitét képzeljetek el. Jó étvágyat az ünnepi menühöz!
Szédítő ütemben bővül a Képtelen Krónika podcast eddig is diverzifikált médiaportfóliója. Itt a KK Nano, ami olyan, mint a KK Mini, csak kisebb - de nem rövidebb! Szóval mindhárman találgatunk olyan témákat, amiket 10-20 percben elég feldolgozni, és ezek még egy KK Minit sem tesznek ki, olyan rövidek. Azt találtuk ki erre, hogy ha mindhárman hozunk egy-egy ilyen témát (vagy akár többet, ahogy kiadja), akkor a sok kicsi sokra megy, és talán ti sem bánjátok, ha nemcsak az egyikünk készül fel, hanem mindhárman felvesszük a mesélői cilindert (meg persze a trollkommentátori svájcisapkát).
Az első, kísérleti Nanóban Stöki az első világháború egyetlen szerecsen magyar katonájáról beszélt, Grath egy kevésbé ismert Hemingway agyament vállalkozásáról, Mazur pedig a marketing sötét bugyraiból halászott elő egy különösen ízléses reklámeseményt.
Óriási! Még!
na végre. azt hittem nem lesz több epizód
A jo neniketeket! Borotválkozás közben kezdtem hallgatni,az első 5 percben ugy röhögtem hogy szét kaszaboltam az arcom😂
Jó volt 🤣
még
A legrosszabb szóviccek lelőhelye. Imádom. 😄
Sírva röhögtem egyes pillanatokban. Hiába a szürreális rideg valóságnál nincs is jobb mint amikor Stöki beszóviccel valamit és hallom ahogy Grath próbál nem agyvérzést kapni. Gratulálok és várom ezeket a gyöngyszemeket.