Privát rocktörténet

Privát rocktörténet

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Varga Zoltán Takony

Varga Zoltán 14 évesen került a CPG-be. Délelőtt iskolába járt, délután próbára, néha esténként koncertekre. Igazi punk srác volt, akit, ahelyett, hogy megpróbáltak volna megérteni, inkább fényes nappal hurcolták kihallgatásra az egyenruhás rendőrök. Ez az epizód nem is annyira a zenéről szól. Inkább a társadalom állapotáról a 80-as években.

12-30
27:14

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Farkas Zoltán

Farkas Zoltán, a Kontroll Csoport tagja volt. Ez a zenekar a magyar alternatív éra egyik legfontosabb csapata volt. Csak két és fél évig létezett, mégis irányadó volt a munkásságuk. Igazából attól oszlottak fel olyan hamar, amitől nagyok voltak. Három frontember volt a zenekarban, Kistamás László, Bárdos-Deák Ági és Müller Péter. Értékteremtő, de nem megtartható volt a közös munkájuk. Nem véletlen, hogy a Kontroll feloszlása után több ismert zenekar is alakult a tagokból: a Kampec Dolores, a Sziámi, a Balkán-tourist vagy az Ági és a Fiúk. Farkas Zoltán történetét halljátok.

12-29
28:46

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Kiss Zoltán Zéró

Kiss Zoltán Zéro komoly célokkal vágott neki a zenei pályának. Ő akart lenni az ország legjobb basszerosa, és a legjobb magyar zenekarban szeretett volna alapot adni a dübörgő rockdaloknak. Állítása szerint a célokból az egyik sikerült. Számára mindenképpen a Karthago az ország egyik legjobbja. De hogy kezdődött, mikor volt vajon először hangszer Zero kezében, ezzel kezdődik a beszélgetés.

12-28
24:39

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Fekete Tibor

Azok közé a basszusgitárosok közé tartozik, akikre nem rátukmálták ezt a hangszert, őt tényleg a négyhúros gitár érdekelte. Már a konziban is erre a szakra akart menni, de nem volt, így bőgő szakon végzett. Majd felvette a basszusgitárt és azóta sem tette le. A Korálba régi barátja, Dorozsmai Péter hívta el, ő pedig ment. Próbáltak kettőt és ő lett a legendás együttes basszerosa.

12-22
38:30

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Novai Gábor

1964-ben az első zenekarában, a Vadócban még szólógitárosként nyomta, majd miután basszusgitáros kellett, átvette a posztot. Azt mondja, a basszusgitárt egyfajta mellékszerepnek szánta, hiszen alapvetően zeneszerző. És tényleg, a Generáltól a Hungárián át a Dolly Rollig, az összes zenekarban, ahol megfordult, habár basszgitárral a nyakában láttuk mindenhol, a slágerek csak úgy potyogtak ki a fejéből: a Zenegép, a Hotel Mentol vagy a Multimilliomos jazzdobos vagy a Limbó-hintó mind Novai szerzemény, hogy csak párat említsünk a több tucat zenéből, amit ő írt.

12-19
01:15:32

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Frenreisz Károly

A híres Gundel család leszármazottja, de nem a vendéglátós utat választotta, hanem művésznek állt. Öt évesen szeretett bele a zenébe, hamar ki is derült, hogy abszolút hallása van. Először zongorázott, majd klarinéton és szaxofonon tanult meg játszani, végül nyakába akasztotta a basszusgitárt. Zenélt a beatkorszak szentháromságában, mint Metró-tag, részt vett az LGT létrehozásában, és az együttes basszerosa volt két évig. 1973-ban aztán megalapította a Skorpiót, amely a mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal aktív.

12-16
37:44

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Környei Attila

Környei Attila minden olyan sztereotípiát hoz, amellyel vádolják a basszusgitárosokat. Úgy lépett be a Ferm együttesbe, hogy előtte csak hegedülni tudott. De azt mondták neki a többiek, zenész vagy, megoldod, tanuld meg a számokat. Másnapra tudta. Profi zenész lett, aki bármit bárkivel eljátszott. A legjobb vendéglátós bandákban lett volna helye, ha akarta volna. De akkor összebarátkozott Szikora Robival, és ez a barátság meghatározta a zenei életét és a karrierjét.

12-12
48:33

Privát rocktörténet - Hozzátok a basszerost! - Somló Tamás

Somló Tamás nem is volt basszusgitáros. Sokkal inkább fúvós, de leginkább énekes. Csodálatos hangú énekes. Mégis basszusgitárosként jelezték a lemezeken. Artistaként bejárta a világot, mint az 5 Luxor egyike. Aztán hazajött és zenélni kezdett. Somló Tamás már nincs közöttünk, pedig nagy szükségünk lenne nyugalmára, sallangmentes bölcsességére.

12-05
51:19

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Barile Pasquale

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Barile Pasquale

12-16
40:14

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Szentmihályi Gábor

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Szentmihályi Gábor

12-15
45:41

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Kocsándi Miklós

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Kocsándi Miklós

11-29
26:55

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Nagy Zoltán

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Nagy Zoltán

11-25
23:31

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Gerdesits Ferenc

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Gerdesits Ferenc

11-22
22:56

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Ganxsta Zolee

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Ganxsta Zolee

10-26
28:55

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Solti János

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Solti János

10-26
29:40

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Dorozsmai Péter

Privát rocktörténet - Hozzátok a dobost! - Dorozsmai Péter

10-26
27:24

Privát rocktörténet - A Nyers felemelkedése és megrekedése - Nyers

Három szegedi barát alakította a Nyers zenekart. A zenekarvezető – Czutor Zoltán – nagyon komolyan vette a zenélést. Céljai voltak, fejlődni akart, számára csak a zene létezett. Zenekari társai hasonlóan szerették a zenét és a zenekart, de volt civil életük, amely előbb-utóbb fontosabbá vált, mint a színpad. Miklós Tibor basszusgitáros meséli el a történetet.

11-10
36:16

Privát rocktörténet - A zene determinálja a produktumot… - Brains

Mc Zeek, vagyis Német Péter. A berlini fal leomlásának napja a születésnapja. Az NDK-ban gyerekeskedett, aztán hazajött, mielőtt a fal ledőlt volna. Kereste a szabadságot és az útját. Party Mc lett a Rewind-ban. Dolgozott Palotaival és Cadikkal. Aztán jött a Brains. A gondolatban és az energiában hisz. Ahogy a színpadi jelenlétéről beszél: „ez nem a nyugdíjas szakosztály… nem az árnyékos platán...”

11-03
26:50

Privát rocktörténet - A semmiből építettük újra fel magunkat! - AWS

A semmiből építettük újra fel magunkat!Néhány budakeszi jó barát alakította az AWS zenekart. A „felső tornateremben” indult el a karrierjük, aztán egyszer csak azon vették észre magukat, hogy ők képviselik Magyarországot az Eurovíziós Gálán a „Viszlát nyár” című dalukkal. Senki sem számított a győzelmükre, mert az ítészek nem „vették komolyan” azt az erőt és invenciót, amelyet az együttes képviselt. A történetük magaslatok és mélységek krónikája. Brucker Bence, az együttes lelke beszél múltról és jelenről.

10-28
54:28

Recommend Channels