DiscoverForrás - az Élményakadémia podcastja
Forrás - az Élményakadémia podcastja
Claim Ownership

Forrás - az Élményakadémia podcastja

Author: Élményakadémia KHE

Subscribed: 1Played: 5
Share

Description

Ha szeretnéd még jobban támogatni másokat az útjukon, találhatsz inspirációt és konkrét ötleteket a podcastunkon akár szülőként, tanárként, vagy ifjúsági munkásként. Ifjúsági szakemberekkel, trénerekkel, civil szervezetek képviselőivel beszélgetünk tanulásról, fejlődésről, és mások támogatásáról. A podcast létrehozása az Európai Unió Erasmus+ programjának társfinanszírozásával valósul meg.
24 Episodes
Reverse
All EpisodesEdit Az epizódról:  ez az epizód reményeink szerint érthetőbbé teszi azt, mitől feszültebb vagy könnyedebb egy helyzet a családban vagy a munkahelyen? Ahogy azt is, milyen fontos szerepe van azoknak a héköznapi pillanatoknak, amik megalapozzák a kapcsolódásunkat egymáshoz. Olyan témákat érintettünk, amik tünhetnek nagy falatnak (pl.: önismeret, kapcsolódás), és a mindennapjaink során lehetőségünk van apró lépésekre egy általunk kívánt irányba fejlődni bennük.  A vendégünkről:Rózsa Mónika gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus.A Pressley Ridge Magyarország Alapítvány szakmai vezetőjeként részt vett élménypedagógiai- és terápiás programok kidolgozásában és megvalósításában, intézményfejlesztésben (iskolai kultúra formálása, módszertani megújulás, pedagógus tréningek) és gyermekvédelemben dolgozó szakemberek számára nyújtott egyéni és csoportos szupervízióban. Jelenleg a Traumaközpont terapeutájaként dolgozik. Az epizód tartalma 00:00 Bevezetés az epizódhoz4:33 Mivel foglalkozik Rózsa Mónika? 7:40 Mi is az az önismeret?  11:56 Miért éri meg az önismeretünkkel foglalkozni?14:57 A szülőként jól jelen lenni a gyerekeim életében24:10 Mi a trauma, gyerekkori traumatizáló események29:10 Miért ne bántsuk szóban se a gyereket? 35:20 Mire van szüksége a fejlődésben lévő az idegrendszernek? 44:33 Milyen egy jó tanulási közeg egy fiatal számára?53:05 A kapcsolódás mikro pillanatai. A beszélgetés, együttlét fontossága. 59:10 Érzelemszabályozás, kapcsolódás és értelem.1:06:20 Hogyan tudom megnyugtatni magam? 1:10:50 Családi programok és feszültség1:15:25 Meghallani a másik történetét? Linkek az epizódhoz: A Traumaközpont honlapja: https://traumakozpont.hu/Mit tudunk a traumáról podcast: Mit értünk traumatudatosság alatt és mi köze lehet mindennek a segítő szakmákhoz?  https://open.spotify.com/episode/7EI7oeHmxyp7XeWoeT4rJr?si=87cc0fc980ec4a48A traumatudatos gondoskodás intézményi bevezetésének lehetőségei. Konferenciaelőadás - https://www.youtube.com/watch?v=EIbnj7nYEJk&t=389s Védőháló - Traumatudatos gondoskodás - https://www.youtube.com/watch?v=I3K7Ad9gPKkSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizód tartalma: az Élményakadémiánál évek óta táboroztatunk gyermekvédelemben nevelkedő fiatalokat. Ebben az epizódban az évek során felhalmozott tapasztalatot, a jelenlegi megértésünket osztjuk meg arról, hogy mit adhat egy ilyen tábor a résztvevőinek. A beszélgetésben nemcsak a táboroztatók, hanem a táborozók szemponjai, és szükségletei is megjelennek a két vendégünknek hála.  A vendégeinkről: Gergely Zsófia a Bátortáborban volt táborvezető, jelenleg pedig az Élményakadémia trénere, és a Burattino Gyermekotthonban lakásotthonvezető. Szendrey Eszter gyermekvédelemben nevelkedve saját tapasztalatait tudja megosztani azzal kapcsolatban, hogy mitől jó egy tábori élmény és milyen táborozóként ő hogy látta az Alaptábort.   00:00 Bevezetés az epizódhoz3:48 A gyerekkor gondtalan része - a szándék az Alap!tábor mögött 8:05 Milyen hatása van a tábornak?  13:40 Mi segít "megérkezni" egy táborba?24:10 A kapcsolódás és egyéni figyelem szerepe39:22 Az elválás, búcsú nehézsége és jelentőségeLinkek az epizódhoz: Mi az Alaptábor:  https://www.youtube.com/watch?v=xdNyQBIhJuM&t=42s Te is támogathatod az Alap!tábort: https://elmenyakademia.hu/alaptabor-2023/  Gergely Zsófia: Szociális támogatás és készségfejlesztés hátrányos helyzetű fiatalok számára. Mindset Pszichológia, 2023.Gyöngyösi Kriszta  az Élményakadémia szakmai vezetője, trénere és az ALAP!Tábor egyik megálmodója mesélt a 93.4 Rádió Dabas-nak arról, hogy mit jelent az ALAP!tábor.Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
A vendégünkről: Farkas Imre a Bagázs és az Élményakadémia önkénteseként végez ifjúsági munkát hátrányos helyzetű fiataloknak tartott programokon.  Személyes példája és attitűdje nagyon sok fiatal számára nyújt példát és inspirációt.00:00 Bevezetés az epizódhoz 1:40 Mi segített jó irányba változtatni az életén Iminek?  6:02 Mit tanulhat egy civil a Bagázstól?  14:38 Mire érdemes figyelni, ha segíteni szeretnék?  18:00 A civilek munkájának hatása.  22:47 Érzelemszabályozás kihívásos helyzetekben.  26:30 Hogy lehet cinizmus nélkül sebezhetőségét vállalni, szeretni?  30:25 Mi a megtartó erő Imi számára?  34:05 A megerősítés ereje.  37:44 Mit lenne jó tudnunk a fiatalokról?  44:50 Hogyan tanulunk jobban szeretni?  Linkek az epizódhoz: Bagázs: https://bagazs.org/ Videó a Tőlünk Nektek programról / Van kiút: https://youtu.be/q0N4T6-1IhA A nemzetközi Tőlünk Nektek programról: https://youtu.be/UGp5_IjA2w0Support the showSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Ebben az epizódban egy olyan vendéggel beszélgettünk, akinek sokunkhoz képest nehezen indult az élete. Farkas Imre volt beszélgetőtársam, aki fiatalként sok ártalmas gyermekkori élményt megtapasztalt. Mesél arról, milyen szegénységben, kirekesztésben felnőni és milyen hatása volt ennek az ő felnövekedésére. Emellett a védőfaktorokról és a rezilienciáról is beszélgettünk. Hihetetlen őszintesége és a tapasztalatai segítenek jobban érteni azokat a fiatalokat, akik másként keresik a figyelmet, mint legtöbb kortársuk. Beszéltünk arról is, hogyan alakul ki a függőség, mi a szerepe a civil szervezeteknek és a spiritualitásnak abban, hogy egy fiatal sorsa jobbra fordul.  A vendégünkről: Farkas Imre a Bagázs és az Élményakadémia önkénteseként végez ifjúsági munkát hátrányos helyzetű fiataloknak tartott programokon.  Személyes példája és attitűdje nagyon sok fiatal számára nyújt példát és inspirációt. (00:00) Bevezetés az epizódhoz(02:45) Imi jelene. Miért segít hátrányos helyzetű fiatalokon? (8:28) Gyerekkor, nélkülözés, kiköltözés a cigánytelepre. (11:48) Ártalmas gyerekkori élmények.   (20:36) Protektív faktorok egy nehéz gyerekkorban.(24:39) Amikor megszűnik a gyerekkor. (26:09) Mi segített kibírni? Függőség és szorongás. (29:02) Mi tartotta meg Imit az életben? (34:33) Hogyan tette le Imi a drogot? Linkek az epizódhoz: Bagázs: https://bagazs.org/ Videó a Tőlünk Nektek programról / Van kiút: https://youtu.be/q0N4T6-1IhA Support the showSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizódban szó esik a fiatalokat érintő szuicid krízis és a gyermekvédelmi jelzés közötti kapcsolatról. Beszélünk továbbá arról is, hogy hol van a reménynek szerepe egy épp reménytelenséget megélő ember támogatásában. Végül pedig mesél a vendégünk arról, hogy vigyázhat magára a segítő és mit lehet tanulni a segítséget kérőktől. A vendégünkről:  Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. Több mint egy évtizedes tapasztalata van krízisben való támogatásban és abban, hogy lehet laikusokat erre felkészíteni.(00:00) Bevezetés (02:34) A szuicid krízis és a Gyermekvédelmi jelzés kapcsolata(05:20) Hogy jó jelzést tenni? (08:50) A remény szerepe az öngyilkosság megelőzésében(11:30) Fiatalok, magány, mentális nehézségek. A kapcsolatok, közösség szerepe. (15:20) Hogy vigyázzon magára a segítő?(19:04) A titoktartás kérdése:hogyan lehet mással megosztani, amiről beszélünk? (21:50) Mit lehet tanulni a kliensektől segítőként? (25:02) Hol és mivel lehet elérni a kék vonalat? Linkek az epizódhoz: A Kék Vonal segélyvonal telefonszáma: 116111 (előhívószám vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívható éjjel-nappal)Jelentkezés önkéntesnek:  onkenteskepzes@kek-vonal.hu Ukrajnai menekültek támogatása: minden kedden és csütörtökön, 16.00 és 20.00 között várják a 24 év alatti fiatalok, gyermekek és értük aggódó szülők hívásait ukrán és orosz nyelven is, a +36 80 984 590 számon. Illetve a telefonos lelkisegély-vonal mellett e-mailben is igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulóknak a ukraine@kek-vonal.hu email címen ukrán vagy orosz nyelven. Kapcsolat a Kék Vonallal: Telefon: +36 1 354 1029 Email: info@kek-vonal.huReményiné Csekeő BorbálaEgy beszélgetés a szexuális visszaélésről, segítésről és általában az abúzusról. Hogy lehet megelőzni? Mit lehet tenni? Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Ebben az epizódban azzal folytatjuk a beszélgetést, hogy mit jó tenni, hogyan jó ott lenni valakivel, aki szuicid krízist él át. Az epizódban az Élményakadémia által átvett NOLS elsősegélyprotokollt találkoztatjuk a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjének tapasztalataival.  A vendégünkről:  Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. Több mint egy évtizedes tapasztalata van krízisben való támogatásban és abban, hogy lehet laikusokat erre felkészíteni.        Az epizód szegmensei:(00:00) Bevezetés az epizódhoz(03:00) Magabiztosság, hogy kibirom a beszélgetés súlyát(07:00) Mi van akkor, ha nem megnyugtató a beszélgetés vége. Validálni a választ(10:00) Mit tegyek? Mit ne tegyek?  Hogy kérdezzek rá konkrétan az öngyilkossági szándékra? (13:44) A biztonság jelei segítőként. Mikor lehetek nyugodt? (16:30) Lelki elsősegély és öngyilkosság megelőzés. A biztonság és nyugalom szerepe. (21:00) A segítő nyugalma. Ő hogyan vigyázzon magára? (22:42) Az énhatékonyság szerepe. A kliens az életének a szakértője(25:35) A kapcsolódás szerepe. Őszintén közel menni a másikhoz.  Linkek az epizódhoz: A Kék Vonal segélyvonal telefonszáma: 116111 (előhívószám vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívható éjjel-nappal)Jelentkezés önkéntesnek: onkenteskepzes@kek-vonal.huUkrajnai menekültek támogatása: minden kedden és csütörtökön, 16.00 és 20.00 között várják a 24 év alatti fiatalok, gyermekek és értük aggódó szülők hívásait ukrán és orosz nyelven is, a +36 80 984 590 számon. Illetve a telefonos lelkisegély-vonal mellett e-mailben is igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulóknak a ukraine@kek-vonal.hu email címen ukrán vagy orosz nyelven. Kapcsolat a Kék Vonallal: Telefon: +36 1 354 1029 Email: info@kek-vonal.huReményiné Csekeő BorbálaKék Vonal bemutatkozó kisfilmGyerekek a cybertérben – az online bántalmazásSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Ebben az epizódban olyan témáról beszélgetünk, ami sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Az öngyilkosság-megelőzésről beszélgettünk a Kék Vonal országos lelkisegély vonal szakmai vezetőjével. Az első rész tágabb kontextust ad a témához. A következő két epizód pedig a konkrét segítségnyújtáshoz nyújt inspirációt. A vendégünkről:  Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. Több mint egy évtizedes tapasztalata van krízisben való támogatásban és abban, hogy lehet laikusokat erre felkészíteni.  Az epizód szegmensei: (00:00) Bevezetés az epizódhoz(03:40) Mivel foglalkozik a kék vonal, mi az a lelki elsősegély(11:15) Hogy jó erről beszélgetni? (14:40) A jelenlegi helyzet ma Magyarországon(20:30) Milyen ellátórendszerre támaszkoghatunk? Ki hogyan segít szuicid krizisben? (27:00) Hogyan hívjam a mentőt? (35:00) Mit tehetek én, ha valakinek öngyilkossági gondolatai vannak? Hogy tudok támogatni valakit krizisben? (43:00) Hogyan beszéljünk az öngyilkosságról? Csak figyelmet akar? Linkek az epizódhoz: A Kék Vonal segélyvonal telefonszáma: 116111 (előhívószám vagy körzetszám nélkül, névtelenül és ingyen hívható éjjel-nappal)Jelentkezés önkéntesnek:  onkenteskepzes@kek-vonal.hu Ukrajnai menekültek támogatása: minden kedden és csütörtökön, 16.00 és 20.00 között várják a 24 év alatti fiatalok, gyermekek és értük aggódó szülők hívásait ukrán és orosz nyelven is, a +36 80 984 590 számon. Illetve a telefonos lelkisegély-vonal mellett e-mailben is igyekeznek segíteni a hozzájuk fordulóknak a ukraine@kek-vonal.hu email címen ukrán vagy orosz nyelven. Kapcsolat a Kék Vonallal: Telefon: +36 1 354 1029 Email: info@kek-vonal.huReményiné Csekeő BorbálaKék Vonal bemutatkozó kisfilmSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizód tartalma:  a beszélgetésünk folytatásában arról beszélgettünk, hogy hogyan is lehet újraértelmezni a komfort zóna gyakran emlegetett metaforáját, hogy miként lehet tapasztalati tanulásos folyamatokat bevinni iskolai közegbe. Végül arról is beszéltünk, hogy Geri milyen jeleit látja a környezeti rombolásnak a tengeri programokon és hogy mi is lenne egy jobb attitúd a természettel való viszonyunkban. A vendégünk:Lovász Gergely:  Geri gyógypedagógusként végzett Pozsonyban. Ezt követően  az  Outward Bound hálózat szlovákiai, romániai, németországi hongkongi és vietnámi szervezeteinél szerzett nagyon gazdag tapasztalatot a természeti tapasztalati tanulás terén. Képzett kajak instruktor, Leave No Trace Master Educator, magas szinten képzett vadon elsősegélynyújtó ( Wilderness First Responder), és jól képzett az outdoor kockázatkezelés terén. Dolgozott hátrányos helyzetű és függő fiatalokkal, mozgáskorlátozottakkal, nemzetközi iskolákkal és tehetséggondozó programban résztvevő fiatalokkal. Részt vett az oktatói képzési rendszer kidolgozásában az Outward Bound Vietnam számára és az első oktatói generáció felkészítíésében. A LEAF Academy nemzetközi iskolájában a jellemfejlesztést célzó programok vezetőjeként dolgozott és ő vezette ennek a tananyagnak a kidolgozását. A Leaf Academy után a United World Colleges changshui iskolájában vállalt szerepet a tapasztalati tanulás programért (Dean of Experiential Learning). Az epizód szegmensei:(01:30) Milyen egy jó, holisztikus tanulási folyamat? (04:19) Kihívás, tanulás, stressz és a komfort zóna viszonya(06:35) A lassulás kihívása(10:57) A sebezhetőség és a bizalom viszonya(13:55) Hosszú távú munka iskolai keretek között(21:45) Hogy vonták be a fiatalokkat expedíciós jellegű programba?(25:30) A kapcsolat szerepe (27:50) Geri legjobb reményei a természethez való viszonyunkat illetően? Linkek az epizódhoz:LinkedinFacebookLeaf Academy honlapUWCSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizód tartalma:  lehetőségem volt beszélni egy olyan outdoor oktatóval, tapasztalati szakemberrel, akinek szerteágazó tapasztalata van európai közegben tartott programokon és hongkongi tengeri expedíción vezetni tapasztalati tanulásos programokat. Ebben az epizódban Geri részletesebben is mesél arról, hogy hogyan is képzelhetjük el ezt és hogy mi a különbség a két közeg között.A vendégünk:Lovász Gergely:  Geri gyógypedagógusként végzett Pozsonyban. Ezt követően  az  Outward Bound hálózat szlovákiai, romániai, németországi hongkongi és vietnámi szervezeteinél szerzett nagyon gazdag tapasztalatot a természeti tapasztalati tanulás terén. Képzett kajak instruktor, Leave No Trace Master Educator, magas szinten képzett vadon elsősegélynyújtó ( Wilderness First Responder), és jól képzett az outdoor kockázatkezelés terén. Dolgozott hátrányos helyzetű és függő fiatalokkal, mozgáskorlátozottakkal, nemzetközi iskolákkal és tehetséggondozó programban résztvevő fiatalokkal. Részt vett az oktatói képzési rendszer kidolgozásában az Outward Bound Vietnam számára és az első oktatói generáció felkészítíésében. A LEAF Academy nemzetközi iskolájában a jellemfejlesztést célzó programok vezetőjeként dolgozott és ő vezette ennek a tananyagnak a kidolgozását. A Leaf Academy után a United Worl Colleges changshui iskolájában vállalt szerepet a tapasztalati tanulás programért (Dean of Experiential Learning). Az epizód szegmensei:(01:30) Mivel foglalkozik Geri a Leaf Academy keretei között(06:00) Geri útja az élménypedagógiához(08:40) A terápia és a tanulás viszonya(11:20) Az Outward Bound és Kurt Hahn öröksége(17:20) Expedíció az Outward Boundnál(21:00) Tengeri kajak expedíciók Hongkongban (31:07) Reflexió, feldolgozás az expedíció során(33:37) Kulturális különbségek Hongkongban és Kelet-Európában(40:00) A játék hiánya a gyerekkorbanLinkek az epizódhoz:LinkedinFacebookLeaf Academy honlapUWCSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizód tartalma: Miért van jó hatása annak, hogy a természetben legyünk. Mi kell ahhoz, hogy másokat biztonsággal tudjunk kivinni természeti tanulási vagy terápiás programokra. A vendégeink:Rákár-Szabó Natália:  Pszichológus, Szakértő, oktató és terápeuta.   Az International Adventure Therapy International Committe (ATIC) tagja, és az amerikai AEE és a kalandterápiás divíziójának (TAPG) és az ausztrál vadon-kalandterápiás egyesületnek is tagja (AABAT). Bővebben Szabó Gábor Timur: Tanácsadó szakpszichológus, szervezetfejlesztő tréner, ACC coach, IOA (Uni.Wien) akadémiai outdoor tréner és tanácsadó, kalandterapeuta. Család-, és párterápiával, egyéni tanácsadással, videotréninggel és akkreditált WFR-ként, vadonelsősegély képzéssel is foglalkozik. Az International Adventure Therapy Comittee tagja. BővebbenAz epizód szegmensei:(00:00) Bevezetés az epizódhoz(00:50) Különböző típusú természeti programok: egyszeri és folyamatos, pedagógia és terápia(06:20) Kalandterápia egy folyamat részeként (az Adahi projekt)(12:40) A természeti programok hatása a hétköznapi életre(15:13) Miért hasznos a természeti tapasztalati tanulás hátrányos helyzetű fiatalok számára? (19:53) A facilitátor és terapeuta szerepe: közös sebezhetőség és partneri viszony(21:20) Amit a  kalandterápia hatásairól tudunk(33:47) Egy vágyott jövő: az emberek közötti és a természethez való kapcsolat terén(41:20) Kapcsolódás Gáborhoz és NatihozLinkek az epizódhoz:kéTTé honlapRákár-Szabó NatáliaSzabó Gábor TimurkéTTé AlapítványWWF hírekAz életben is így kell, sokszor leesek, de fel kell állni Podcast - Áprilisi Science Café - Rákár-Szabó Natália, Szabó Gábor Timur - Vadonterápia.  Environmental Social Science Research Group.Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Az epizód tartalma: Miért van jó hatása annak, hogy a természetben vagyunk. Mi kell ahhoz, hogy másokat biztonsággal tudjunk kivinni természeti tanulási vagy terápiás programokra. A vendégeink: Rákár-Szabó Natália:  Pszichológus, Szakértő, oktató és terápeuta.   Az International Adventure Therapy International Committe (ATIC) tagja, és az amerikai AEE és a kalandterápiás divíziójának (TAPG) és az ausztrál vadon-kalandterápiás egyesületnek is tagja (AABAT). Bővebben Szabó Gábor Timur: Tanácsadó szakpszichológus, szervezetfejlesztő tréner, ACC coach, IOA (Uni.Wien) akadémiai outdoor tréner és tanácsadó, kalandterapeuta. Család-, és párterápiával, egyéni tanácsadással, videotréninggel és akkreditált WFR-ként, vadonelsősegély képzéssel is foglalkozik. Az International Adventure Therapy Comittee tagja. Bővebben Az epizód szegmensei:(00:00) Bevezetés az epizódhoz(01:58) Meghatározó élmények a vadonban? (09:54) Más minőségű jelenlét a természetben(12:08) Mitől más ez,mint a túravezetés? (22:38) A természetben lét általi változás, tanulás, gyógyulás(25:27) Hogy vihetünk ki embereket természeti közegbe?(33:51) A primer létezés terápiás hatása(38:36) Vadon terápia: hogy lehet kivinni embereket terápiás céllal a természetbe?  Linkek az epizódhoz:kéTTé honlapRákár-Szabó NatáliaSzabó Gábor TimurkéTTé AlapítványKapcsolódó link, videó:WWF hírekAz életben is így kell, sokszor leesek, de fel kell állni - expedíció a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedő fiatalokkal való munkárólPodcast - Áprilisi Science Café - Rákár-Szabó Natália, Szabó Gábor Timur - Vadonterápia.  Environmental Social Science Research Group.Könyv: Werner Michl: ÉlménypedagógiaSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Mi az, hogy gépi tanulás és mesterséges intelligencia? Mennyire van ez jelen már most az életünkben? Mit mond a gépek tanulása a tanulásról? Hogyan kapcsolódik mindez a buddhizmushoz? A tartalomból: Kognitív tudomány és buddhizmusHogy is van a gépi tanulás? Mesterséges intelligenciát? Mi köze van ennek a buddhizmushoz? Milyen szerepe van a kételynek az emberi elme működésében? A vendégünkről: Szabados Levente - informatikus, tanácsadó, a mesterséges intelligencia és gépi tanulás szakértője. A Frankfurt School of Finance & Managment oktatója. Az Aivancity School for Technology, Business & Society Paris - Cachan vendégtanára. Emellett a KÜRT Akadémia Mesterséges Intelligencia szakirányának vezetője. Az egyik alkotó elme a Budapest AI és a Machine Learning Cafe mögött. A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán végzett összehasonlító vallástudomány szakon. Podcast, melynek házigazdája: Machine Learning Cafe - Budapest AISzabados Levente kontakt: FacebookLinkedin A házigazdáról: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barnai@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek.Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
A Forrás podcast második évadjának évíndító epizódja.  Egy kicsit személyesebb hangvételben beszélgettünk, hogy jobban megismerhessétek az embereket és az egyesületet, akik a podcastot létrehozzák.A tartalomból: Mit tervezünk idén a magyar nyelvű podcasttal és az angol nyelvű verzióval? Milyen eseményeket tervez az egyesület? Hogy illeszkedik ehhez a podcast? A vendégekről: Csapi András: tréner, az Élményakadémia KHE ügyvezetője.  Gyöngyösi Krisztina: tréner, az Élményakadémia KHE szakmai vezetője. A házigazda: Bárnai Árpád, tréner, az Élményakadémia KHE szakmai vezetője.Az Ifi+ csoportról: az egyesület ifjúsági csoportja, akikről az epizódban is beszélünk. A Forrás Konferencia Ahol az Élményakadémiát támogatni tudod:https://elmenyakademia.hu/tamogatas/Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Hogyan tudunk jól ott lenni valakivel, amikor saját krízisével dolgozik. Világnézet és spiritualitás helye a segítő beszélgetésben. Az együttérzés és önegyüttérzés szerepe, valamint a mindfulness hozzáárulása a rezilienciához. Hogy segíthet mindez abban, hogy jobban viseljük a világjárvány kihívásait. A tartalomból: spiritualitás és pszichológiaa pszichológus mint tüköra pszichológus barátainak problémájaelhárítás, énvédelemmindfulness és keresztény meditációa covid-krízis elbírásaVendégünkről: Schell Gergely tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta. Az elmúlt évtizedben dolgozott kistérségi nevelési tanácsadóban, ahol hátrányos helyzetű családokkal és sajátos nevelési igényű gyerekekkel találkozott. Csoportterápiába járt szenvedélybetegekkel és hozzátartozóikkal. Egykori rendőrségi pszichológusként belülről látta egy nagy szervezet működését, oktatott és tréninget tartott. Ma vidéken és Budapesten tart egyéni tanácsadást és párterápiát (a szekszárdi Pont. és a budapesti Thyris rendelőkben), a Longevity Project stábtagjaként vállalati egészségfejlesztésben vesz részt. Elsősorban pszichológiai tanácsadásra várja klienseit, ahol életvezetéssel, karrierkérdésekkel, kiégéssel és a kitűzött célok elérésének támogatásával segít a hozzá fordulóknak. Maradék idejében meditációval foglalkozik, különös tekintettel annak keresztény változataira. Kontakt infó:  www.schellgergely.hu  és tanacsadomuhely.huA házigazdáról: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek. Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Hogyan lehet reziliens egy fiatal traumatizáló környezetben? Mit adhat az ifjúsági munka és közösségfejlesztés egy romatelepnek? Hogyan lehet túllépni a bizalmatlanság, előítélet falain? A tartalomból: Gyerekkor a szegregátumbanHogyan hat egy súlyos veszteség egy kamaszraMi tartott meg a szakadék szélén? Milyen egy jó ifjúsági munkás? A Bagázs hogy csináltaA Tőlünk NektekÖnkéntesség a kompetenciafejlesztés eszközekéntHogy lehet nehéz kérdéseket feltenni? Vendégünkről: Horváth Sándor tréner, facilitátor és ifjúsági munkás. A bagi roma telepen nőtt fel s máig végez ott is Ifjúsági munkát. Jelenleg az Élményakadémia trénere, valamint a Bagázs és a Világszép Alapítvány számára is tart programokat. Az Élményakadémia fiatalokból álló csapatát, az Ifi+ csapatot koordinálja és az ifjúsági program vezetője az egyesületben. Az önkéntességen alapuló tapasztalati tanulásos programok mellett a sportot, a fair play focit  is rendszeresen használja nem-formális tanulási programok eszközeként. A szegregátumban élő fiatalok mellett rendszeresen tart folgalkozásokat gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek számára is.  Kontakt infó: h.sheeki10@gmail.comLinkek: - Ifi+ https://elmenyakademia.hu/ifi-plusz/ és https://www.youtube.com/watch?v=9odsPaozB8o&t=34s- Bagázs Közhasznú Egyesület: https://bagazs.org/- Tőlünk Nektek: https://elmenyakademia.hu/projektek/tolunk-nektek/ és https://www.youtube.com/watch?v=q0N4T6-1IhA&t=25sA házigazdáról: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek. Több infó: https://elmenyakademia.huSupport the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Hogyan is segít az élmény, a terápiás rekreáció krónikusan beteg gyerekek felépülésében? Hogyan segíthet a családjjuknak? Miben lehet támogatni gyászoló családokat? (00:02:57) - Hogy is jött létre a Bátor Tábor?(00:08:19) - Hogyan járul hozzá egy tábor a gyógyuláshoz?(00:20:46) - Testvértábor, családi tábor(00:31:08) - Lélekmadár tábor - gyászoló családok(00:46:30) - Önkéntesek hogy tudják ezt csinálni?(00:56:56) - Juliska újta a Bátor Táborba(00:59:43) - Mit lehet tanulni a táborozóktól?(01:04:15) - Digitális Bátor Tábor(01:08:57) - Bátor Tábor a kórházakbanLinkek az epizódhoz:Bátor TáborHosszabb film a Bátor TáborrólLélekmadár TáborDigitális Bátor TáborGrowth mindsetA vendégről: Vargyas - Tóth Juliska, a Bátor Tábor programfejlesztési tanácsadója jelenleg. Évekig a Bátor Tábor programigazgatója volt. Útja a szociális munkától vezetett az élménypedagógián át a terápiás rekreációig. Trénerként, facilitátorként, és improvizációs színházi szakemberként is találkozhattok vele.Kontakt: j.toth@batortabor.huA házigazdáról: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek.Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Ismeretlen, új helyzetekben újrahangolódni. Megerősítő jelenléttel támogatni másokat a  fejlődésben, változásban. Milyen is a támogató jelenlét, ha valaki nehéz súlyt visz a vállán.Vendégünkről: ICF mestercoach (MCC), a Solutionsurfers International szervezet társalapítója, 1997 óta több mint ezer coachot képzett ki szerte a világon. Coachként legszívessebben mindennapi témakon dolgozik magánügyfeleivel és kollégáival. Legújabban az nyűgözi le, ahogyan emberek képesek újrahangolódni olyankor, amikor az élet eltér az eredeti tervtől. 2019-ben megjelent "Less Than 0 Seconds: The Art of Re-tuning ... When Life Does not Stick to Plan" című könyvében ezzek a csodálatos képességgel foglalkozik tizenöt történeten keresztül. Vezetői coachként Péter rövid és tömör beszélgetések vezetésével segít tartós eredményeket elérni. Workshopokat, előadásokat és beszédeket tart a világ minden pontján.Kontakt infó:Peter honlapjaEmail: szabo@bluewin.chLinkek az epizódhoz: A könyv - Péter Szabó: Szempillantás előtt -  ingyenesen letölthető innét magyarulSzabó Orsi interjúja Péterrel a könyv kapcsánPéter cikkei a Solutionsurfers honlapjánPéter angolul mesél az újrahangolódásrólHost info: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek. Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
A gyermekvédelmi gondoskodás realitása, a gyerekkori traumák hatása és a lehetséges támogatás formái. Vendégünkről: Szlankó Viola, pszichológus, jelenleg az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi munkatársa. Ezt megelőzően az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványánál dolgozott a nevelőszülői hálózat munkáját segítve.Linkek az epizódhoz:UNICEF MagyarországAz UNICEF Kilátó projektSzupervízió gyermekédelemben dolgozók számáraKontakt infóHost info: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek. Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
A gyermekvédelmi gondoskodás realitása, a gyerekkori traumák hatása és a lehetséges támogatás formáiVendégünkről: Szlankó Viola, pszichológus, jelenleg az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa. Ezt megelőzően az SOS Gyermekfalvak Magyarországnál dolgozott a nevelőszülői hálózat munkáját segítve. A beszélgetés témái: (00:02:32) - Viola útja a gyermekvédelemhez(00:07:40) - Miért lehet maradni?(00:13:25) - A gyermekvédelem realitása(00:27:23) - Kiemelés a családból(00:35:18) - Mi a jó egy gyereknek?(00:44:15) - Traumatudatos szemlélet(00:56:23) - Mi segíti a gyógyulást?Host info: Bárnai Árpád, az Élményakadémia szakmai vezetője és trénere. Több, mint tíz éve foglalkozik ifjúsággal kapcsolatos komplex projektek vezetésével és szakmai tartalmak előállításával. 5 évig dolgozott egy gyermekotthonban nevelőként, önkéntesként pedig Perut is megjárta. Megoldásközpontú szakember, outdoor tréner és ifjúsági munkás. Email: arpad.barna@elmenyakademia.huAki minket összehozott: Az Élményakadémia Közhasznú Egyesület 2005 végén született, amikor tizenkét lelkes útkereső az élménypedagógia módszertan megismerésén felbuzdulva megalapította. Jövőképünk egy sokszínű, elfogadó, nyitott, társadalom, amely képes az esélyegyenlőséget megteremteni. Olyan társadalom, amelyben mindenki számára biztosítottak az önmegvalósításhoz és a közösségi élethez, az esélyegyenlőséghez szükséges feltételek.Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
Learning by doing in nature, through adventures and long expeditions. How to prepare people, care of safety and wilderness first aid? The content of the podcast: (01:14) – how human presence changes nature(09.01) – wilderness ethics and reconnecting to nature(13:22) – best hopes for humans and nature(16:21) – how NOLS instructors faciltate learning and help you prepair to navigate in nature(23:48) – wilderness first aid on expedition(26:00) – why do NASA astrounauts take part in NOLS expedition?(30:52) – why did Lena choose outdoor education and wilderness first aid?(34:53) - the short story of wilderness medicine(39:49) - changes in first aid based on researc(51:04) – how NOLS responds to the COVID-19 pandemicLinks to the episode: NOLSCrossing LatitudesA podcast on mental health first aid with Tod Schimelpfenig (NOLS wilderness medicine curriculum director)Short videos about: NOLSexpedition behaviorwilderness medicineAbout our guest: Lena has a teaching degree from University of Umeå, Sweden. Lena, a native of Sweden, has worked as a wilderness educator since the early 80's. Lena started working for NOLS in 1986 as a climbing and sea-kayaking instructor in Alaska, Mexico, and Chile. For several years Lena was the sea kayaking program coordinator for NOLS. In 1996 she co-founded the adventure company Crossing Latitudes Inc. The company focuses on sea kayaking and hiking trips in Scandinavia, Greece, Alaska, and beyond. In 2000 Lena started to teach for NOLS Wilderness Medicine. Lena spearheads the NOLS Wilderness Medicine program in Scandinavia and Europe by hosting and teaching Wilderness First Aid and CPR courses.Host info: Árpád Bárnai, a trainer and head of program and development for Academy of Experience, a Hungarian NGO. He started working with complex programs targeting youth at risk for more than 10 years. He designs the framework of such programs, leading them, and takes part in creating related professional content. He worked in a foster home for 5 years and later as a volunteer has worked in a Peruvian foster home and rainforest too. He works as a solution-focused professional, outdoor educator, trainer, and youth worker. Support the showTámogass és kapcsolódj hozzánk: A szervezetünk Itt támogathatsz minket Linkedin Facebook Instagram Youtube Linktr.eeMusic by Lesfm and Olexy from Pixabay
loading
Comments 
Download from Google Play
Download from App Store