DiscoverBetyáros Világ
Betyáros Világ
Claim Ownership

Betyáros Világ

Author: SBB

Subscribed: 1Played: 32
Share

Description

A Deep Adaptation, vagy Mély Alkalmazkodás mozgalom célja, hogy bármely szervezet, közösség vagy magánszemély felkészülhessen arra, hogy számtalan tényező együttes hatásának eredményeként, életkörülményeink lényegesen megváltoznak, és az élhető élet fenntartásának érdekében a legjobb tudásunk és szándékaink szerint alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez. https://www.facebook.com/groups/deepadaptationhungary
16 Episodes
Reverse
Mérlegelnem kellett a feladatok fontosságát illetően. Ez pedig ahhoz a döntéshez vezetett, hogy most, a születésnapomon elköszönök tőletek a nyárra. Hiszen a ránk váró tennivalók sora nem tűr további halasztást. Ám a legfontosabb, hogy lehetőségeitekhez mérten töltsétek felszabadultan a nyarat, hiszen az van, ami van, és aki nem éli meg a pillanat csodáját, az valójában nem is él…
Bár a tengerszint emelkedésének közvetlen hatásai nem fenyegetnek minket itt, a Kárpát-medencében, a közvetett hatások mindannyiunk életét megkeseríthetik majd. Ismerjük hát meg, és tartsuk mindig szem előtt ezeket, amikor döntéseket hozunk a jövőnkkel, az életünkkel kapcsolatban… (Lehoczky Annamária gondolatai alapján)
A világtenger a bolygó felszínének 70 százalékát teszi ki, az élővilág 50–80 százalékának ad otthont, a Föld oxigénjének 50 százalékát állítja elő, a globális szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékát, illetve az ebből származó hő 90 százalékát nyeli el, és körülbelül 3 milliárd embert táplál a tengeri állatokból készült ételek révén...
A körülöttünk lévő világ folyton változik, de az új korszak, aminek a határán járunk, ma még csupán szélsőséges időjárási jelenségekkel utal a földi éghajlat megváltozására, ám hamarosan tengerek elnyelte városok, sivataggá váló termőföldek, éhező tömegek, elhúzódó háborúk és több tízmilliós menekülthullámok jelentik majd a mindennapi életünket...
Ahogy a társadalmunk egyre bonyolultabbá válik, és ahogy egyre jobban mélyül az elemei között a kölcsönös függőség, úgy nő a kiszolgáltatottságunk, és annak az esélye, hogy egyes részeinek a sérülése, az egész rendszer maradandó károsodásával fenyeget... (Szalóczy Zsolt gondolatai alapján)
Amint egyre jobban átlátjuk a létünket fenyegető összefüggéseket, annál inkább érezzük a késztetést, hogy mindennapi, úgymond „valódi” dolgokkal foglalkozzunk helyettük. Egy világban, ahol az egyre kevesebb lesz az új több, készülnünk kell a minőségi időre, amit még megnyerhetünk...
Amikor az emberek elgondolkodnak egy olyan világon, ami egyre kevésbé hasonlít arra, amit életük során megszoktak, óhatatlanul a Maslow-i piramis alsó részein szereplő szükségletekkel kapcsolatos aggodalmak kerülnek elő. Víz, élelem, egészség, biztonság. ..
Az éghajlatváltozás, és az általa kiváltott gazdasági, társadalmi változások, ma még szinte elképzelhetetlen mértékben lesznek hatással az emberi közösségekre. A kevésbé ellenállóakra, a nem szerencsés helyen élőkre még inkább...
Itt már nem pusztán arról van szó, hogy bajban vagyunk, de az általunk okozott felmérhetetlen és folyamatosan zajló pusztítás következtében egy olyan irányba sodródunk tehetetlenül, amelynek következményei mindannyiunkra nézve elkerülhetetlenek...
Meggyógyítjuk-e a Föld általunk okozott sebeit, vagy a félelem és az előítéletek ellenséges táborokba terelnek bennünket, és a végletekig harcolunk majd egymással egy pusztuló bolygó szűkülő erőforrásaiért? Mindenki tekintsen önmagába, a Tét nem is lehetne hatalmasabb...
A tavalyi év rávilágított, hogy hiába állunk a tudományos és technológiai fejlődés csúcsán, civilizációnk továbbra is megdöbbentően törékeny...  (készült Lugosi Péter írása alapján)
Lássuk és érezzük át, hogy igazán izgalmas, különleges időben élünk, és ha képesek leszünk bátran szembe nézni a helyzetünkkel, jutalmunk a valódi szabadság lesz. Vitathatatlan a tudás és a tapasztalat jelentősége, ám az egyetlen út, ami megmenthet minket, az együttműködés, az együttérzés és a szeretet lehet…
Miért illúzió megváltást várni az úgynevezett zöld energiától, és miért nem tudunk megválni a fosszilis energiahordozóktól? Miként szővik azok át az életünket a reggelinktől a zokninkig, és milyen halálos buborékot fújt alánk a pénzügyi gazdaság, amelyen üldögélve várhatjuk a pillanatot, amikor semmivé válik…
Valójában minden az energiáról szól, a világ leggyorsabb állataként cikázó gepárdtól az atomerőműig. Most, és az elkövetkező két részben megismerkedünk vele egy kicsit, hogy jobban megérthessük a világot, amelyben élünk, és az irányt, amerre tart…
A cél nem lehet más, mint enyhíteni az összeomlás okozta testi és lelki károkat. Ez az erre adott közösségi szintű válasz lényege, és nem az, hogy egyesek a barlangjaikban tovább élnek majd túl, mint mások...
Ha bátran és higgadtan nézünk szembe a Valósággal, akkor jó eséllyel tudni is fogjuk, mi a dolgunk vele, és szabadon hozhatjuk meg az igazi döntéseinket a saját Életünkkel kapcsolatban...
Comments 
Download from Google Play
Download from App Store