DiscovermÉrtékadó Podcast
mÉrtékadó Podcast

mÉrtékadó Podcast

Author: mÉrtékadó Podcast

Subscribed: 0Played: 13
Share

Description

Mértékadó Podcast.
Önismereti segítség szakértőktől olyan nőknek, akik vágynak a változásra. A két házigazda Koch-Zuberecz Dóri és Szokoli Detti egymást sem fél coacholni.
23 Episodes
Reverse
Ahogy az előző adásban, úgy most egy kedvenc könyvünkről fogunk beszélni. Ez ma Gary Chapman Öt szeretetnyelv című könyve. A könyv népszerű, szinte biztos, hogy Te is hallottál már róla. Azt már viszont kevesebben tudják viszont, hogy nem csak a szerelmi életben kaphatunk tanácsot, ha megismerjük a szeretetnyelveket, hanem a munka vagy a család viszonylatában is. Az öt szeretetnyelv ugyanis azt mutatja, hogy mások hogyan fejezik ki és élik meg a szeretetet. „Azt érzem, hogy már nem is szeretsz…” Ismerős mondat? A szeretetnyelvek segítenek megérteni azt, hogy nekünk milyen fajta szeretet szükséges ahhoz, hogy táplálni tudjuk a „szeretet tartályunk”. De ennél talán fontosabb, hogy azt is kideríthetjük, hogy hogyan szeressünk valaki mást! Te tudod mi a szeretnyelved? Teszteld le itt: http://motivaciosiroda.hu/wp-content/uploads/2021/10/DD_szeretetnyelvteszt.pdf Persze nem lehet mindenkivel teszteket kitölteni. A szeretetnyelvét bárkinek kideríthetjük úgy, ha odafigyelünk, hogy mire panaszkodik, vagy hogyan fejezi ki a szeretetét. Bármelyik szeretet nyelvet is használjuk legyünk mindig őszinték, mert a hamis motivációk mindig átlátszanak. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 0:39 A szeretetnyelvek 4:54 Hogyan töltsük fel a szeretet tartályunk? 6:50 Hogyan szeressünk másokat? 13:11 Hogyan derítsük ki, hogy mi lehet valaki más szeretet nyelve? 17:07 Szeretet nyelvek a munkahelyen 19:55 Az öt szeretetnyelvről
Ez a téma többször előjött már csoportos coaching alkalmával és az egyik kedvencünk lett. A foglalkozás az azonos című Jean Shinoda Bolen könyv alapján készült és bár első hallásra spiritualitást is láthatnánk benne, a valóság ettől messze áll. A szerző egy pszichológus, aki a női viselkedés mintákat kapcsolta össze a görög istenek archetípusaival, hogy ez által segítse az önismeretet. A párhuzam működik, hiszen a könyv még Dórinak is segített az önismeretben és a különböző szerepekben való eligazodásban, pedig aztán ő nagyon szkeptikusan állt hozzá. Nem csak önmagunk, de a körülöttünk lévőket is felismerhetjük a típusokban. A főnök, az anyós, vagy a saját gyerekünk viselkedését is könnyebben megérthetjük így. A következő adás két hét múlva érkezik, amiben a szeretetnyelvekről fogunk beszélgetni. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 0:53 Shinoda Bolen - A bennünk élő Istennők 5:38 Az istennők és a női önismeret 8:44 Istennők a gyakorlatban 11:16 Hogyan segítheti az istennőd önmagad megértését? 18:48 Az istennők is változnak bennünk a kor előrehaladtával
A mai epizódhoz ismét a Barátnő Terápiát láttuk vendégül, azaz: Mester-Szabó Pankát és Kanalas-Papp Ginát. Mennyire tudunk nőként/anyaként kikapcsolódni? Eleve, minden kisgyermekes nyaralás a gyerek körül forog, ami egy felnőtt számára nem minden esetben kikapcsoló. Mit tehetünk, ha nem szeretnénk 5 napon át pónit simogatni, de a gyerek sem szeretne múzeumokban nyaralni? Kompromisszumot kell kötni vagy szokásainkhoz kell szocializálnunk gyermekünk? Egyáltalán ki lehet ilyenkor kapcsolni az agyunk, ha pihenni szeretnénk? A mai adásban kibeszéljük gyerekes kikapcsolódásaink, levonva a tapasztalatokat saját nyaralásaink alapján. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 1:25 Lehetnek elvárások egy nyaralással kapcsolatban? 5:06 Hogyan vonjuk be a gyereket a nyaralásba? 10:27 Nyaraláskor megszűnnek a hétköznapok szabájai? 19:22 Ki lehet kapcsolódni egy gyerekes nyaralás alatt? 28:57 Legjobb és legrosszabb nyaralásaink
A mai epizódhoz a Barátnő Terápiát láttuk vendégül, azaz: Mester-Szabó Pankát és Kanalas-Papp Ginát. Tudni kell kikapcsolni a munkából, vagy a mindennapi mókuskerékből. Kisgyerekekkel azonban ez nem lesz pihentető. Főleg, ha a kicsik között nagyobb korkülönbség is van. Ameddig az egyiket pelenkázni kell, a másik már meg is szökött mellőlünk, a harmadik pedig félig felmászott a csúszdára. Vagy éppen nem lehet őket kirobbantani a telefon mögül. Jogos a kérdés: „..és én ezért fizettem?!” A mai adásunkban átbeszéljük hogyan lehet jól csinálni a kikapcsolódást akkor, ha több gyerekre is figyelnünk kell. Ehhez pedig nem is kell feltétlenül tengerpartra utaznunk. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 1:29 Mi is az a Barátnő Terápia? 5:47 Kisgyerekes szülőknél mikor kezdődik a szabadság? 12:02 Lehet nyaralás nélkül is szabadságra menni? 17:49 Hogyan neveljünk apukát? 20:16 Mit tehetünk, ha nem tudunk fejben kikapcsolni? 22:49 Segítséget kérni nem szégyen
Amikor másnak nemet mondasz akkor magadnak mondasz egy nagy igent! Mindenkinek más az értékrendje, de ha elnyomva érezzük magunkat bizonyos helyzetekben vagy szorongunk, ha választani kell akkor biztosan helyre kell tegyünk valamit saját magunkban. Nemet mondani felszabadító, és fontos lehet, de nem egyszerű az biztos. Tanulni kell a módját, fejleszteni az önismeretünk és a magabiztosságunk, de megérni a belefektetett munka. Ha ugyanis felállítunk egy saját értékrendet, amit követhetünk a választásainknál és elfogadjuk, hogy nem kell nekünk megoldani mindent sokkal kiegyensúlyozottabb életet teremthetünk magunknak. Merjünk kérdezni és beszélni a dilemmáinkról. Együtt gondolkodva könnyebb meghozni a döntést. Ha pedig megszületett a válasz akkor ne csak szóval mondjunk nemet, de legyünk minden téren következetesek! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 0:50 Te tudsz nemet mondani? 4:09 Meg kell tanulni nemet mondani 6:26 Ne gátold magad! 8:15 Aki nemet mond az kimarad? 11:33 Merjünk kérdezni! 12:26 Nagy nemet mondó story 15:56 Állítsunk fel saját szabályokat 20:00 Így mondjunk nemet?
16. Mondj nemet!

16. Mondj nemet!

2021-07-2726:25

A mÉrtékadó Podcast vendége Szutter Levente. Levente nem szokott nemet mondani és igazából nem is szeret. Ez viszont nem feltétlenül jó. Mind a szakmai mind a magánéletben adódnak helyzetek, amikor nemet szeretnénk mondani, de mégsem tesszük. Sokszor akkor is így van, ha ebből hátrányunk keletkezik. De hát miért nem szeretünk nemet mondani? Azért, mert aki határozottan tud elutasítani az igazából csak önző? És mi a helyzet a szakmai szabályokkal? A családi konfliktusokról nem is beszélve. Szögezzük le, a nemek nem károsak. Kereteket és határokat szabnak az életünknek, amit megfelelő önismerettel a javunkra is szabhatunk. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 1:44 Milyen területeken nem tudunk nemet mondani? 3:27 Szakmai nemek 4:58 Mi történik, ha nekünk mondanak nemet? 8:11 Keretek és határok 9:54 Önzőség nemet mondani? 13:23 A problémamegoldás kulcsa 18:31 Ráutaló magatartás 20:27 Meghatározó nemek
Ahogy az első részben már említettük, szülés után visszatérni dolgozni nagy kihívást jelenthet. Mivel éveket maradtunk ki a mókuskerékből, így mindenkinél felmerülnek majd félelmek: Megkopott a tudásunk? Fel lehet venni a ritmust? A gyereken kívül tudunk egyáltalán másról beszélni? Pedig az otthon töltött idő alatt sok olyan hasznos készséggel lettünk gazdagabbak, amire nagy szükség van bármilyen munkahelyen. Lojalitás, hatékonyság, időbeosztás csak hogy a fontosabbakat említsük. Sajnos ezekre ritkán gondolunk, sőt inkább kisebbítjük erényeink. Hiába vagyunk azonban évek óta anya szerepben, a munkahelyünkön kollégára van szükségük. Hogyan növeljük akkor magabiztosságunk? Önéletrajz írás anyáknak! Írjuk újra az önéltrajzunk akkor is, ha a meglévő munkahelyünkre térnénk vissza. Ha új helyre jelentkezünk akkor készüljünk fel az interjú kényes kérdéseire is. A jó hír, hogy nem vagyunk egyedül a feladatokkal! Pont azért hoztuk létre a hat hetes AnyaMenedzser programot, hogy segítsünk eligazítani a friss anyákat ebben a szokatlan helyzetben. A részletekért keresd fel a http://motivaciosiroda.hu/anyamenedzser/weboldalt. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 2:53 Újra az első munkanapon 5:30 Kolléga helyett anya szerepben a munkahelyen is 7:29 Önéletrajz anyáknak 12:15 Vadonatúj kompetenciák 15:04 Mit válaszoljunk kényes kérdésekre? 17:05 Hogyan vegyük fel a fonalat még a visszatérés előtt?
Kemény témával indul a második évad: Mi történik velünk a gyermekvállalás után? Sok mindent eltervezünk a gyermekvállalásig, kivéve azt, hogy mi lesz utána – főleg, hogy a szellemi kapacitásunk hogyan fogjuk tudni lekötni. Persze vannak saját terveink és ott a társadalmi elvárás, miszerint a gyerek mellett van a helye az anyának akkor is, ha már úgy érzi szüksége van a felnőtt társaságra. Tanácsot kapni pedig nehéz, hiszen általában mindenkinek megingathatatlan elképzelése van erről, és szinte biztos, hogy ez minden generációnál más. A tanácstalanság viszont magával hozza az önbizalom hiányt és a szorongást. Magára hagyjuk a gyereket csak mert visszalépünk a munkába? Felemészt, hogy más anyák mit gondolhatnak rólunk? Rossz anya, aki bölcsödébe viszi a gyerekét? A jó hír, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel! Pont azért hoztuk létre a hat hetes AnyaMenedzser programot, hogy segítsünk eligazítani a friss anyákat ebben a szokatlan helyzetben. A részletekért keresd fel a http://motivaciosiroda.hu/anyamenedzser/weboldalt. A következő adásban arról beszélünk, hogy hogyan lépjünk magabiztosan és bátran vissza a munka világába! Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. --- 0:57 Gyerek mellől visszatérni a munka világába 2:35 Tervezzünk vagy majd lesz valahogy? 5:43 A gyerekek környezete számít. De anyának mi a jó? 14:30 Magányosan, szellemi kihívások nélkül. Mi az ellenszer? 20:05 Vissza a munkába! 24:20 Mit gondolhatnak rólunk más anyukák?
Vendégünk Hajdu Judit táplálkozási tanácsadó. Mi a sikeres életmódváltás titka? Judit HR igazgatóként dolgozott Amerikában. Született egy halmozottan sérült gyermeke, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Judit azonban nem az a beletörődős fajta. Elvégzett egy amerikai dietetikus képzést, amivel segíteni tudott gyermekének. Azóta kézről kézre jár a híre és már rengeteg hasonló sorsú családon tudott segíteni. Judit életének szerves része a változás és változtatás. Az Ő történetei annak is tanulságosak lesznek, akinek most épp nem kell változtatnia valamin. Akinek meg kell, annak kifejezetten ajánljuk! Hogyan lehet tehát sikeresen változni és hogyan tudjuk leküzdeni közben az akadályokat? A támogató környezet és a belső motiváció a kulcsfontosságú lesz. Észre kell vennünk a lehetőségeink és ki is kell használnunk őket. Így még edzőnadrágban is képesek leszünk hegyet mászni. „A változás örök, de mi vagyunk a felelősek azért, hogy ebből a legtöbbet kihozzuk!” Ha szívesen változatnál és ehhez Hajdu Juditot választanád, akkor itt elérheted: 06 30 415 0277 Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Nemsokára jelentkezünk a következő évadunkkal! --- 0:32 Egy változásokkal teli életút 7:05 Meg kell tanulni élni a lehetőségeinkkel 8:21 A tudatos változtatás maga a fejlődés 11:32 A másokon elért változtatásaink 15:13 Mi alapján változtatunk? 21:47 A változás akadályai és megoldásai 27:07 Hányszor kezdhetjük újra?
A változás sosem egyszerű, de ha nekünk kellene változtatnunk valamin, a döntéseket meghozni még nehezebb. A komfortzónán kívülre lépni olyan hiábavaló feladatnak tűnik, mint megenni egy elefántot. Az ismeretlentől való félelem, a kifogások, halogatások és társas összehasonlítások ösztönösen visszafognak minket. Változni mégsem lehetetlen és ha tudatosan csináljuk mindig pozitív hatása lesz. Hogyan lehet akkor megenni egy elefántot? A mai adásból kiderül. · Mi a különbség változás és változtatás között? · Hogyan éltük meg az eddigi változásaink? · Félelmek és korlátok · Motiváló mondataink · A változás első lépései Minden nagy változás látszólag apró lépések megtételével kezdődik. Érdemes ezeket a lépéseket tisztán megfogalmazni és ha kell áldozatokat is hozni értük. Mindez persze jóval könnyebb segítséggel: Irány a coach! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk, vendégünk Hajdu Judit lesz. --- 2:01 Mindennapi kifogásaink. 3:03 Változás vagy változtatás? 6:26 A változáshoz való hozzáállás. 7:50 Félni a változástól, mert „nem úgy szoktuk”. 10:27 Hogyan éltük meg az eddigi változásaink? 11:51 Társas összehasonlítások, azaz „neked könnyű”. 13:55 A változásért meghozott áldozatok. 16:26 Hogyan együnk meg egy elefántot? 18:53 Ne hagyd, hogy más lépjen helyetted! 21:54 Addig nem szoktunk változtatni, ameddig nem fáj eléggé. 24:04 A változtatás első lépései.
Vendégünk Nagy Kriszta HR tanácsadó. Ha megfelelő szakmai tapasztalatod van, akkor nagy eséllyel helyt fogsz tudni állni magánvállalkozóként is. De vajon ez tényleg neked való? Ennek jártunk utána mai adásunkban. Pozitívumok. A legnagyobb előnye a vállalkozásnak, hogy saját magad szerkeszted az időbeosztásod. Többgyermekes anyukáknál ez mindennél többet ér. Ráadásul megválaszthatod a neked tetsző munkakörnyezetet és azt is, hogy kivel dolgoznál együtt szívesen. Negatívumok. Cserébe viszont a magabiztosság és az anyagi biztonság szempontjából felülsz egy őrült hullámvasútra. Emellé meg kell tanulnod kiigazodni olyan területeken is mint az értékesítés vagy a weboldal szerkesztés. A GYES utáni munkakeresés vagy vállalkozás indítás pedig általában nem fog egyszerűbben kezdődni – önbizalomválság, kieső szakmai tapasztalat, anyagi bizonytalanság - csak akkor lehetsz sikeres, ha van, aki támogat! Ezért vagyunk tagjai mi is a Mompreneurs csoportnak! https://www.facebook.com/groups/964755653720827/?ref=share A Mompreneurs Komárom-Esztergom megyében és közvetlen közelében élő vállalkozó anyukák csoportja. Nem veszünk fel olyan tagokat, akik nem igazi nevükkel vannak regisztrálva, nincs profilképük, nem vállalkozók, és nem is anyukák. Néhány kérdés megválaszolásával van lehetőség bekerülni zárt csoportunkba. Belevágnál tehát a vállalkozásba? Csak akkor tudhatod meg, hogy neked való, ha elkezded. Ehhez pedig érdemes meghallgatnod a mai adásunk is! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk, témánk a változás lesz. --- 0:57 Hogyan válik valaki szabadúszóvá? 3:40 Mitől jó vállalkozni? 5:13 A vállalkozói magabiztosság 7:04 Szülés utáni lehetőségek 9:16 Tippek munkakereső szülőknek 13:19 Támogatás nélkül nem fog menni? 15:29 Vállalkozó Anyukák csoportja 16:42 Elmagányosodás 17:38 Mi tudja motiválni a vállalkozókat?
Mai témánk a vállalkozóvá válás és az alkalmazotti lét elhagyása. A szabadúszó kifejezés tökéletesen illik egy vállalkozóra, hiszen amint kilépünk az alkalmazotti életből magunkra vagyunk utalva, szabadon úszunk. A víz az a piac, ahol helyt kell állnunk és fel kell készülnünk, hogy találkozni fogunk örvényekkel, hínárral vagy sokkal nagyobb halakkal is. Saját vállalkozásaink elindulásában is bőven akadtak mélypontok és dilemmák, ezeket beszéljük ki: · alkalmazottból vállalkozó · magabiztosnak lenni bizonytalan környezetben · kezdők dilemmái, avagy elég jó vagyok én ehhez? · a halogatás káros hatásai · legfontosabb készségek A szabadúszóvá válás során egy dologban lehetsz biztos, rengeteg kérdés és dilemma fog benned feltornyosulni. Ahhoz, hogy te is úgy érezd képes vagy rá, szükséged lesz szakmai önbizalomra, önálló motivációra, önismeretre és hitelességre. Hogyan érhető el mindez? Irány a coach! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk a vállalkozás témájában, vendégünk lesz Nagy Kriszta. --- 1:40 Szabad úszás, avagy a vállalkozás metaforája 4:26 Kezdők dilemmái 6:53 Mélypontok 8:53 Az alkalmazotti lét nem való mindenkinek 11:28 Mi kell ahhoz, hogy vállalkozónak érezd magad? 13:06 A gondolat tettekké alakítása 18:19 Elég jó vagy ehhez? 19:05 Halogatás 21:07 Mikortól lesz valakiből vállalkozó? 24:38 Szükséges készségek 26:26 Az adás kérdése
A jövő tervezéséhez először le kell tudnunk zárni a múlt évet és értékelnünk kell az eredményeinket. Ez különösen hasznos idén, hiszen a tavalyi év fókuszában az alkalmazkodás és a rugalmasság állt. Különösen fontos lehet ilyenkor, hogy kreatív módszerekkel tudjunk tervezni. Erre hoztunk példákat mai epizódunkban: · adok-kapok módszer: mit vett el, mit adott, mit érdemes tovább vinnünk vagy elengednünk az elmúlt évből · listázás: fogalmazzuk meg, hogy hol állunk és hová tartunk · a saját filmünk: milyen lenne a műfaja, a tartalma, és kik lennének a szereplők · macskaköves út: építkezés az alapoktól – ezt a 3 dolgot fogom szeretni magamban A kreatív módszerek leírását itt találjátok: http://mertekadocsak.hu/evtervezes-kreativ-feladatok/ Bátran írjátok meg nekünk saját forgatókönyveitek legfontosabb elemeit, mert a legjobbakat díjazni is fogjuk! 2021 február végén pedig indul a tervezés workshop, a körülményektől függően online vagy helyszínen. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsak Facebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk, témánk a vállalkozóvá válás lesz. --- 2:00 Kreatív tervező eszközök: Adok-kapok módszer 4:57 Adok-kapok a gyakorlatban 9:25 Az előző év legfontosabb tanulságai 12:49 Listázzuk ki a pozitív változtatásaink! 13:47 Kreatív tervező eszközök: Milyen lenne a saját filmed? 19:16 Ismerjük el saját sikereink és vizsgáljuk meg a kudarcokat 21:34 A célok kezelése 22:31 Jövő év tervezése – WORKSHOP 24:06 Kreatív tervező eszközök: Alapozás a macskaköves úton 26:26 Saját terveink 28:30 Tervek megosztása 32:54 Mit adtunk másoknak?
Vendégünk Szlafkai Évi kommunikációs szakember, az Élj kreatívan! című könyv írója. Új év új élet, fogadjuk meg sokan minden januárban, a helyes tervezésnek azonban ennél többről kell szólnia. Ezért hívtuk segítségül Évit, akinek szakterülete a tervezés. A tavalyi évben mindenkinek újra kellett terveznie mind szakmai mind magánéleti síkon. Ez viszont nem vonhatja el a figyelmet a célokról vagy fókuszpontokról. De hogyan érdemes egyáltalán belevágni a tervezgetésbe? És hogy lesz a határidőkből és feladatokból kreatív alkotó folyamat? Mit jelent a Mind Map? A mai epizódban beszélünk arról, hogy · hogyan kezdjünk bele az évtervezésbe · mit jelent a „Mind Map” · miért fontos meghatározni konkrétumokat és fókuszpontokat · a  munka-magánélet egyensúlyát hogyan érdemes kezelni már a tervezés szakaszában · mi történik, ha úgy érezzük nem értük el a kitűzött célokat Év közben akár többször is szükségünk lesz a tervünk felülbírálására, erre azonban felesleges rágörcsölni, hiszen sok körülmény felett nem lesz kontrollunk. Inkább törekedjünk a rugalmasságra és hagyjunk időt a feltöltődésre is! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsak Facebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. --- 1:17 Hogyan tervezzünk? 2:18 Mind Map 5:18 Mit kezdjünk a tervünkkel? 6:56 Konkrétumok meghatározása 8:44 A kulcsszavak ereje 11:22 Feladat: neked mi a fókuszod? 11:48 Egy kedvenc dal segítheti a fókuszunk megtalálását 13:36 A feltöltődésnek helye kell legyen a tervezésben! 14:59 A munka és a magánélet tervezése 19:49 Év közben is gondoljuk át a terveink! 23:07 Mi történik, ha végül nem érjük el a kitűzött célokat? 25:13 Saját fókuszgondolataink
Szabadság? Család? Szerelem? Te mit társítanál a boldogsághoz? Mára a boldogság egy túlmisztifikált fogalommá vált, aminek hajszolása pont az ellenkezőjét fogja eredményezni, mint szeretnénk. De akkor hol találhatjuk meg a boldogságunk? Vagy épp mikor? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ mai epizódunkban. · a boldogság fogalma · tárgyak vagy érzelmek? · boldogságunk idővel változik · hogyan fejezzük ki a vágyainkat? · hogyan vegyük észre mások boldogságát? · a jelen megélése Köthetjük emlékhez, érzékekhez vagy képekhez is a boldogságunk megfogalmazását, de a leghatásosabb módszer talán az öt ujjas gyakorlat: http://mertekadocsak.hu/wp-content/uploads/2019/11/kez_pozitiv_elmeny.png?fbclid=IwAR2RopIYa90xO2G0TDaVYQC-eYR4_goHV--ZuZw_8oDo88zIrqP_DWyWNuI Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. --- 1:08 Definiáljuk a boldogságot 3:26 Kapcsolódások 4:49 Mikor érezted magad boldognak? 6:58 Idővel változik a boldogságunk? 8:36 Érzéki kötődések 11:12 Öt ujjas gyakorlat 13:35 Vágyak és célok megfogalmazása 14:58 Mitől boldog a párunk? 15:50 Asszociációs kártyajáték 19:15 Megélni a boldogságot 21:34 Flow tevékenységek 26:28 Mire vagy büszke? 28:48 Házi feladat és gyakorlatok
Vendégünk Kovács Róbert coach, boldogság tréner. A boldogság keresése örökzöld téma, a szerencsétlen 2020-as év miatt azonban a pozitív pszichológia még inkább felkapottá vált. De mit is jelent a boldogság és mit tehetünk, ha épp nem vagyunk boldogok? Egyáltalán fontos az, hogy állandóan boldognak lássuk magunk? Rengeteg témát érintettünk, talán ez az adás lett az eddigi legszakmaibb. Cserébe pedig rengeteg tanulságot vihettünk magunkkal. Érdemes a boldogságunkhoz is tudatosan hozzáállni. Ismerjük fel az igazán fontos dolgokat, mint a család vagy az otthon építése és ezekre fektessünk több időt! Ne ragaszkodjunk a biztos rosszhoz és kerüljük az általánosításokat: nincs olyan, hogy mindig és soha. És ne törekedjünk a tökéletesre, hiszen az elég jó már jó. A mai epizódban kiderítjük még, hogy · miért nem szabad külső tényezőkhöz hasonlítani magunk? · mit tett velünk a karantén helyzet és mivel pótolható a tengerparti nyaralás? · hogyan nyújthat kapaszkodót, ha nyitottak vagyunk a fölső csatorna felé? · hogyan tudjuk megélni a jelent és lassítani magunk? · a boldogság is egy társadalmi nyomás? · hogyan mászhatunk ki a negatív spirálból? A boldogságnak sajnos nincs állandó receptje. De ha kerüljük a társas összehasonlításokat, észre vesszük az apró örömöket és felismerjük kapcsolódásainkat már jó irányba járunk. Ha pedig eltérnénk ettől, akkor nyugodtan csípjük nyakon magunkat! Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsak Facebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva jelentkezünk. --- 1:43 Mi a pozitív pszichológia? 4:39 Társas összehasonlítások 5:54 Az izolált helyzet hatásai a boldogságunkra 8:18 A feltöltődés új formái – figyelj az igazán fontos dolgokra! 11:24 Tanulható a pozitív életszemlélet? 12:57 Kapcsolódás a fölső csatornával 14:42 A jelen megélésének fontossága 17:06 Hogyan lassítsuk le magunkat? 19:34 A boldogság, mint társadalmi nyomás 22:44 Így szökjünk ki a negatív spirálból 28:37 Az elengedés boldogsága 32:00 Boldogság párkapcsolatban vagy egyedül 35:06 A boldogság nem állandó 38:31 Hogyan legyünk boldogok?
Vendégünk Kiss-Varga Viola rendezvény designer. A hagyományokkal kapcsolatban is két táborra oszlik az emberek többsége. Vannak, akik foggal körömmel ragaszkodnak hozzájuk, mások szerint minden régi szokásunk csak a haladást gátolja. A mai epizódban utánajártunk, hogy számunkra melyik hagyomány adhat erős támpontot és melyikkel érdemes szakítanunk. Az ünnepek közeledtével a tudatosság is előtérbe került. Fontos felismernünk, hogy melyik szokásunk okoz több stresszt ami végül eltereli a hangsúlyt a közös együttlétről. Végső soron ugyanis ez lenne a cél. Talán az ünnepek közeledte miatt, de ez az epizód lett az eddigi legszemélyesebb adásunk. · kedvenc ünnepek és hagyományaink · illik-e felrúgni egy családi hagyományt? · az együttléten legyen a hangsúly és ne a készülődésen · alakíts ki saját hagyományt Nem minden hagyomány eredendően rossz és elvetendő, bár a húsvéti szokáskör még mindig nem a kedvencünk. Ha azonban megtaláljuk benne önmagunk és örömet okoz akkor érdemes fenntartani a következő generációnak is. Sőt, ne féljünk saját hagyományokat kialakítani, amelyek csak a mi családunkra lesznek érvényesek. Az epizód kérdésére adott válaszokat várjuk a Facebook oldalunkon vagy podcast@mertekadonok.hu email címre. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsak Facebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva érkezünk, amikor vendégünk lesz Kovács Róbert coach. --- 1:03 Kedvenc hagyományaink 5:13 Karácsonyi szervezkedések, azaz a kevesebb több 8:10 Családi szokások 10:01 Fel lehet rúgni a családi hagyományt? 12:45 A hangsúly legyen az együttléten 16:48 Mit éreznek át ebből a gyerekeink? 17:37 Ha szereted a hagyományod, akkor ne add fel! 22:43 Elengedett szokások 24:25 Alakíts ki saját hagyományt! 26:58 Meglepetések és titkok 29:17 A következő adásban vendégünk lesz Kovács Róbert coach
Családi hagyományok – biztonság vagy presszió? Így szoktuk! Hangzik el a kitérő mondat munkahelyen és családon belül is. A szokások célja ugyanis, hogy biztonságot és tervezhetőséget nyújtsanak. Ezzel csak akkor van baj, ha a szokás több stresszt okoz, mint amennyi biztonságot ad. Persze nem könnyű elhagyni a biztos rosszt a bizonytalan jóért, de érdemes átgondolnunk döntéseinket, amikor úgy érezzük egy hagyomány csak árt nekünk és családunknak. Hogyan? Ebből az epizódból kiderül. · kikoptatott hagyományok – tiszteletlenség vagy a fejlődés jele? · előre megtervezett karrierutak · alkalmazottból vállalkozó · meddig maradjunk otthon a szülés után? · társadalmi elvárásoknak való megfelelés hagyománynak csúfolva Anyu, nekünk te kellesz – érdemes átvizsgálnunk, hogy milyen szokást vagy hagyományt engedjünk el, ha már nem ad nekünk vagy a családunknak feltöltődést és örömöt. Főleg az ünnepi időszakban. Ebben segíthet a letölthető feladattervezőnk: http://szokolibernadett.hu/wp-content/uploads/2020/05/Feladattervezo_SZB.pdf Az epizód kérdésére adott válaszokat várjuk a Facebook oldalunkon vagy podcast@mertekadonok.hu email címre. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsak Facebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb egy hét múlva érkezünk, amikor vendégünk lesz Kiss-Varga Viola rendezvény designer --- 1:07 Szokások melyektől megszabadulnánk 1:58 Dehát, így szoktuk: romboló hatás a családi és munkahelyi környezetben 4:30 A kikövezett családi karrierutak 5:40 Az új hagyományok új személyiségváltozásokat hoznak 7:13 Alkalmazottból vállalkozó 9:41 Szülés után meddig kell otthon maradni? 11:47 Megszokások a női szerepekben 12:38 Karácsonyi szokásaink, amikhez feleslegesen ragaszkodunk 14:09 Feladattervező
Fókuszban a női szerepek, de ezen fellül számos szerepnek kell még megfelelnünk. Munkatársak, barátnők, férjek és feleségek, gyerekek vagyunk. Van amit szeretünk van amit kevésbé. De hogyan tudjuk felismerni felvett szerepeinket és ami talán még fontosabb, hogyan kell kezelnünk őket? Az epizódban sorra vesszük a legfontosabbakat! · A „gyerek” szerepében · Ha felnőttként viselkedünk felnőttként is fognak velünk bánni - Eric Berne tranzakcíóanalízise: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tranzakci%C3%B3anal%C3%ADzis · Anya vagy feleség? Mit tudsz tenni, ha összecsúsznak a szerepek? · A keretek fontossága – hol végződik a „home” és hol kezdődik az „office”? · Az önazonos szerepek és amiket nem szeretüknk · A szereptorta A szerepek kapcsán magunkat is coacholtuk. Nem is olyan egyszerű megfogalmazni az érzéseinket egy-egy szerep kapcsán, de minél több kérdést tettünk fel, annál inkább tisztult a kép. belső konfliktus feloldása Az epizód kérdésére adott válaszokat várjuk a podcast@mertekadonok.hu email címre. Kövessetek minket a https://www.facebook.com/mertekadocsakFacebook oldalunkon. További témákat és blogcikkeket találhattok a http://mertekadocsak.hu weboldalon. Legközelebb két hét múlva érkezünk --- 2:15 A „gyerek” szerep 5:05 Tranzakcióanalízis 7:29 Jó, ha tudjuk, hogy mikor milyen szerepben vagyunk 8:23 Anya és/vagy feleség 9:30 Mit tudsz tenni, ha összecsúsztak a szerepeid? 11:34 Hol a home office határa? 14:52 Önazonos szerepeink 15:49 Mi a különbség viselkedés és személyiség között 16:41 Ismerd fel a szerepeid – a szereptorta 18:09 Hogyan készíts szereptortát? 19:40 Szerepek, amiket nem szeretünk 21:51 Egymást coacholjuk!
Miről fog szólni a mÉrtékadó Podcast?
loading
Comments 
Download from Google Play
Download from App Store