1000 milliárddal milyen hozamot lehet elérni? Szabó Balázs, a HOLD Alapkezelő vezérigazgatója
Update: 2024-09-11
Description
Szabó Balázs nyolc évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a HOLD Alapkezelőnél részvény- és vagyonkezelőként. Bár karrierjének legelején nem tűnt úgy, hogy tehetséges portfóliókezelő, kudarcainak ellenére nem adta fel. Változtatott, fejlődött, segítséget kért és szembenézett rossz szokásaival, beidegződésivel. Ennek meg is lett az eredménye, és a három éves negatív spirál után alapja végül nagyon sikeres lett. Kitartása és megfelelő hozzállása a cégtulajdonosok számára is imponáló volt, így eljutott a ranglétra legtetejére, és mostanra a 100 fős cég vezérigazgatójának mondhatja magát.
A Cégépítők podcast legújabb adásában Balázs meséli el igazi sikertörténetét. Egy éve kapta meg új pozícióját, így még friss szemmel tud beszámolni arról, hogyan történt a váltás, hogyan sikerült ez alatt az idő alatt növelniük az ügyfélállományt és a kezelt vagyon mennyiségét. Rengeteg fejlesztést hozott be ebben az elmúlt egy évben, és az igazi reformok még csak most következnek, amikről szintén beszél az epizódban! Saját fejlődésén kívül a hallgatók azt is megtudhatják, hogy milyen eredményei voltak a HOLD Alapkezelőnek mióta ő az igazgató. Balázs beszámol jövőbeli terveiről, elmondja véleményét a megfelelő delegálásról és a cég aktuális fontos mérőszámait is szemlélteti. Ha érdekel a befektetői szektor, a pénzügyi tudatosság, vagy ha szívesen kapnál egy gyorstalpalót arról, hogyan lehet a megkeresett pénzedből több, ezt az adást semmiképp ne hagyd ki!
00:00 – Balázs karrierjének kezdete. Részvényelemzőből portfóliókezelő, végül vezérigazgató, ez volt a teljes folyamat. Így változott és fejlődött az évek során, ez volt a motivációja. Elmeséli, hogy szerinte milyen skillek kellenek egy jó vezetőnek és portfólió kezelőnek. Végül elmondja, hogyan történt az átadás és milyen volt ennek a fogadtatása a kollégák részéről.
22:31 – Ez volt a váltás előzménye. Ezért választották őt meg vezérigazgatónak. Sikerek, eredmények mióta ő a cégvezető. Jelenlegi keret és ösztönzőrendszerek a HOLD Alapkezelőnél.
42:19 – Persze mindig vannak nehéz időszakok is, Balázs elmeséli, hogyan kezeli ezeket. Közös munka a tulajdonosokkal. Régi és új alapelvek, amik Balázs számára kiemelten fontosak azt is elmondja miért.
01:02:26 – Neki ez a delegálási rendszer nagyon bejött! Innen indult a HOLD Alapkezelő és itt tart most. Reformok és elképzelések a piac jövőbeni formálásáról. Balázs szerint ez a megfelelő ügyfélkezelés.
1:21:22 – Pénzügyi tudatosság hazánkban és nyugaton. Hogyan kezelték a HOLD Alapkezelőnél az elmúlt évek gazdasági helyzetét. Megtakarítási hajlandóság és jelenlegi piaci helyzet Magyarországon. Ezért érdemes hallgatni Balázsék podcastját.
1:43:41 – A legfontosabb aktuális mérőszámok. Ezen a ponton érdemes vagyonkezelőt keresni Balázs szerint. Végül mi az, amit másoknak és ajánl mert jól működött neki, mint cégépítő.
Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
https://www.cegepitok.hu/2024/09/11/szabo-balazs-hold-alapkezelo/
Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
· Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
· Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
· Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
· Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
· Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
· LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/

Comments
Top Podcasts
The Best New Comedy Podcast Right Now – June 2024The Best News Podcast Right Now – June 2024The Best New Business Podcast Right Now – June 2024The Best New Sports Podcast Right Now – June 2024The Best New True Crime Podcast Right Now – June 2024The Best New Joe Rogan Experience Podcast Right Now – June 20The Best New Dan Bongino Show Podcast Right Now – June 20The Best New Mark Levin Podcast – June 2024
In Channel