DiscoverDemokrácia MOST! - civilradio.netA FINN TITOK: a kiépült közbizalom, ami "a demokráciát is előhozza”
A FINN TITOK: a kiépült közbizalom, ami "a demokráciát is előhozza”

A FINN TITOK: a kiépült közbizalom, ami "a demokráciát is előhozza”

Update: 2024-01-04
Share

Description





A finn iskolarendszerről sokat hallani, mi is erről kezdtük beszélgetésünket jó pár hete a Civil Rádió délutáni magazinjában Tuba Orsolyával. A FINMINTA című kezdeményezés alapítójától akkor megtudtuk, hogy az ottani oktatási rendszert – az általános iskolától az egyetemekig ismeri és népszerűsíti mind jobban Magyarországon is. Finnországban a mesterképzést követően éppen a doktori iskolára készül, s közben a Finn Oktatáskutató Intézetben dolgozik.


A Civil Rádió Demokrácia MOST! című műsorában ezúttal közel egy órát beszélgettünk, s igyekezett megértetni mi a különös és a sajátos az ottani iskolarendszerben, meg persze azt is kerestük, mi a titka az ezt befogadó finn társadalom egészének.

„Az iskolában – mint intézményben, meg a tanárokban való feltétlen bizalom mellé harmadikként a diákokban, a tanulókban való bizalom – meséli szenvedélyesen -, ami felszabadító és ami ’előhozza’ a demokráciát”.


Paolo Freirére kerül a szó (Az elnyomottak pedagógiája c. műve magyarul is elérhető), aki szerint éppen, hogy egyenlőnek kell legyenek a
tanulásban résztvevők, már csak azért is, mert a tanár is tanul, amikor tanít.


Fenntartani a párbeszédet - az aktív részvétel az iskolai viszonylatban is fontos - említi Orsi; kiemeli a
kiscsoportos tanulást, amelyben felfedezhetik a tanulók egymást és önmagukat – hogy megtapasztalhatják tudunk akkor is agyüttműködni, ha amúgy sok mindenben mások vagyunk…

Szó esik még a demokrácia beágyazottságáról, a finnországi önkormányzatok és a lokalitás jelentőségéről, a könyvtárak kiemelt szerepéről, amelyeknek már régen nem a könyvek kölcsönzése pusztán a kiemelt feladata, hanem ezek a helyek - más társadalmi intézményekkel együtt - a diskurzus tereivé válnak.

Így térünk vissza a közbizalom jelentőségéhez, a részvételhez és a helyi cselekvés fontosságához.


A Civil Rádió Demokrácia MOST! műsorában Péterfi Ferenc interjúja Tuba Orsolyával.















Comments 
In Channel
loading
00:00
00:00
x

0.5x

0.8x

1.0x

1.25x

1.5x

2.0x

3.0x

Sleep Timer

Off

End of Episode

5 Minutes

10 Minutes

15 Minutes

30 Minutes

45 Minutes

60 Minutes

120 Minutes

A FINN TITOK: a kiépült közbizalom, ami "a demokráciát is előhozza”

A FINN TITOK: a kiépült közbizalom, ami "a demokráciát is előhozza”

Péterfi Ferenc, Sain Mátyás