A Művészetek Völgye 33 éves múltja – Így építs fel egy kétszázezer fős rendezvényt
Update: 2024-06-19
Description
Ezúttal egy rendhagyó adással készültünk, hiszen a Cégépítők legújabb részében nem egy vállalkozásról, hanem egy nagy rendezvényről lesz szó, méghozzá nem is akármilyen rendezvényről. A Művészetek Völgye hazánk legrégebbi és napjainkra már legnagyobb összművészeti eseményeként ismert. 1989-ben rendezték meg először, így idén lesz 33 éves a fesztivál. A Völgynek teljesen egyedülálló hangulata van, hiszen a nagy koncerteken kívül több, mint háromezer programból áll össze a tíz nap alatt lezajló rendezvény, melynek középpontjában már a kezdetektől a hagyományőrzés és a közösség építés áll. Biztosan állítható, hogy mostanra mindenki ismeri a Művészetek Völgyét, azonban ez nem volt mindig így, hosszú és rögös út vezetett idáig.
A legújabb adás vendégei Oszkó-Jakab Natália a fesztivál igazgatója és Ernhaft Attila a Művészetek Völgye gazdasági igazgatója. Ők még egy nonprofit szervezeti struktúrába csöppentek bele, annak idején. Majd jött a szemléletváltás, megújulás, átbrandingelés, frissült és bővült az elmúlt években a csapat. Az állami támogatásokat szinte teljesen elhagyták és mostanra már közösségi finanszírozású fesztivállá váltak. Ez hozta meg a sikert és jelenleg egy jól működő eredményes modellben dolgoznak. Tíz nap, háromezer program, kétszázezer ember, negyven helyszín, több ezer fős csapat, csak pár szám, amivel megküzdenek fő szervezőként minden fesztivál ideje alatt.
„Én garantálom, hogy itt nem lesz olyan, aki unatkozik!” – meséli Attila a rendezvényről. Hallgasd meg az adást, ha kíváncsi vagy többek között arra, hogyan küzdöttek meg a változásokkal, növekedéssel, a coviddal és az inflációval, vagy, ha szeretnéd megtudni, hogy mi az ő missziójuk.
00:00 – Kezdetek. Honnan jött az ötlet és a kezdeményezés. Natália és Attila csatlakozása és története. Cégstruktúra átalakítása, közös misszió meghatározása, hatékonyság növelés az elmúlt években.
21:31 – Így mérik a fesztivál sikerességét. Ezért különleges és egyedülálló az esemény a szervezők szerint. Csapat változások és növekedés az évek során és ennek hatása a vezetőségre. Így küzdöttek meg a coviddal.
43:00 – Bérezési lehetőségek a szférában. Taktikák és tapasztalatok a megfelelő munkaerő bevonzására. Több százezer ember menedzselése, tudatos előre készülés és a teljes éves munka beosztás. Így épül fel egy főszervező teljes éve.
55:47 – És, ha ez nem lenne elég! További események, amiket szintén a Művészetek Völgyének csapata szervez. A Startup Safari koncepciója és lényege. Váratlan helyzetek és megoldási stratégiák, így kerekednek felül a különböző szituációkon.
1:13:58 – Feladatok kiosztása a csapaton belül. Előkészületek, előzetes felmérések, kutatások különböző események előtt. Végül mire számíthatnak a legújabb fesztiválok szervezői, hogyan látják ezt a piacot és mi az ő saját elképzelésük és céljuk a következő évekre.
Az epizódhoz tartozó extra tartalmakért kattints ide:
https://www.cegepitok.hu/2024/06/19/muveszetek-volgye/
Hallgasd a Cégépítők Podcastet kedvenc platformodon:
· Spotify: open.spotify.com/show/2DsU3rzjKkZDHyKhWlbbsq
· Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast/c%C3…1585202757?l=hu
· Google Podcast: cutt.ly/7R2GKoj
· Soundcloud: @cegepitok-podcast-minicrm
A Cégépítők Podcast a MiniCRM-nek köszönhetően jött létre, kövesd be őket:
· Facebook: https://www.facebook.com/MiniCRM.hu/
· LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/minicrm/
A Cégépítők podcast felvétele a Brocasterz Stúdióban történik, az adások teljes menedzsmentjét pedig a Brocasterz Podcast Ügynökség csapata végzi. Ha szeretnéd jobban megismerni őket: brocasterz.com

Comments
Top Podcasts
The Best New Comedy Podcast Right Now – June 2024The Best News Podcast Right Now – June 2024The Best New Business Podcast Right Now – June 2024The Best New Sports Podcast Right Now – June 2024The Best New True Crime Podcast Right Now – June 2024The Best New Joe Rogan Experience Podcast Right Now – June 20The Best New Dan Bongino Show Podcast Right Now – June 20The Best New Mark Levin Podcast – June 2024
In Channel