<figure class="wp-block-image size-large"></figure>

Forrás: Fortepan 214527

<figure class="wp-block-audio"></figure>

2025. augusztus 3-án újból nyaraltunk az Anno Budapestben vasárnap délután 3-tól, méghozzá a legrosszabb emlékeket idéztük meg. Egy igazán rossz nyaralás már az első pillanattól rossz előjelekkel indul.

A repülőjárat órákkal késik, a poggyász eltűnik valahol a tranziton, és amikor végre megérkezik a célállomásra, kiderül, hogy a tengerparti szálloda csodálatos kilátással valójában egy lepukkant épület a főút mellett, ahol a tenger csak akkor látszik, ha kiáll az ablakpárkányra. A szállás, amit lefoglaltunk, természetesen nem olyan, mint a fotókon. A romantikus franciaágyas szoba egy dohos kamra nyikorgó ágyakkal, működésképtelen légkondicionálóval. A fürdőszoba csapja hideg vizet spriccel, amikor meleget szeretne, és forró gőzt okád, amikor csak meg akarja mosni a kezét. A szomszédos szobából állandóan harsog a zene, az ablak kilátása pedig egy zajos építkezésre nyílik.

Az étkezés külön katasztrófa: a helyi specialitások gyanúsan emlékeztetnek a tegnapi maradékokra, a felszolgálók pedig úgy tesznek, mintha nem értenék a nyelvét. Mindezt tetézi az időjárás, amely mintha személyes bosszút állna rajta – szakadatlanul esik, de nem romantikus nyári eső, hanem kellemetlen, hideg szitálás, amely átjárja a ruháit és a lelkét egyaránt.

A legnagyobb katasztrófa azonban a hazaút: órákat töltve a reptéren ellentmondásos információk közepette, miközben senki nem tudja, mikor indul el végre a gép. És amikor végre hazaérkezünk, kiderül, hogy a bőrönd Tokióban landolt.