Minden tanítványomnak azt szeretném mondani, hogy a szívetek nem a lábam előtt van. Már régen helyet kaptak szívem legbelső zugában. Az én szívem két dologból áll — az Örökkévalóság Gondoskodásából és a Végtelenség Szeretetéből.

Amire szükségetek van, az a befogadókészség — egyre több és még több befogadókészség. Minél befogadóbbak vagytok, annál hamarabb tudom nektek adni azt, amit Isten akar tőletek, amit a lelketek akar tőletek, és amit én akarok tőletek. Csak legyetek befogadók. Ha befogadók vagytok, nemcsak isteni tulajdonságokat kaptok, hanem magát Istent is.

Én becsben tartom a szíveteket. Nagyra értékelem és kincsként őrzöm minden tanítvány szívét, mert ez az egyetlen dolog, amire örökké szükségem lesz mindegyiktőktől. A Center minden tagjának azt szeretném mondani, hogy a szívetek felbecsülhetetlen. A ti szívetek az, ami arra késztetett, hogy nektek adjam mindazt, amim van, és mindazt, ami vagyok. Amim van, az az Örökkévalóság Gondoskodása; ami vagyok, az a legédesebb szeretet.

Mindnyájatokat szeretlek. Végtelenül, végtelenül, végtelenül jobban szeretlek benneteket, mint ti saját magatokat. Ti kételkedtek magatokban, lekicsinylitek és gyűlölitek magatokat. Néha még odáig is elmentek, hogy elpusztítjátok önmagatokat. De én nem teszem ezt. Én soha, soha nem mernélek gyűlölni vagy lekicsinyelni benneteket, nem is beszélve arról, hogy bántsalak, megüsselek vagy megöljelek titeket. Tudom, kik vagytok. Ti Isten kiválasztott eszközei vagytok. Bennetek nemcsak Istent, a Legfelsőbbet látom, hanem számos alkalommal néhányótokban magát Istent láttam. Mindenkiben magát Istent akarom látni..

Néhányan talán láttatok engem meditálni kora reggel a sportpályán, ahol atlétikai gyakorlatokat végzünk. Ti sorban álltatok, én pedig veletek szemben álltam. Összetett kézzel meditáltunk. Sok olyan reggel volt, amikor minden tanítványt — kivétel nélkül — magaként, mint Istent láttam. A látomásom teljesen helyes volt. Nem Istent láttam bennük; úgy láttam őket, mint magát Istent.

Ezért hát, legkedvesebbjeim, a szívetek nincsen a lábam előtt. A szívetek az én mindegyre növekvő hálám legmélyén lakozik. Amikor a szíveteket a lábamhoz helyezitek, nem az én törekvésem, megvalósításom, kinyilatkoztatásom vagy megnyilvánulásom dicsőül meg. Amikor valamit a lábamhoz helyeztek, akkor a ti odaadásotok növekszik, az egységetek velem mélyül, és a bennetek lévő tökéletesség erősödik. Az én megvalósításom egy hajszálnyit sem növekszik attól, hogy látom: a törekvő szíveteket a lábamhoz helyeztétek. De az én megvalósításom azt mondja nekem, hogy mindazok, akik a szívüket a lábamhoz tették, elmélyítették odaadó egységüket velem. Ők tették meg a leghelyesebb lépést, hogy növeljék saját spirituális magasságukat és mélységüket.

Amikor arra kérlek benneteket, hogy tegyétek össze a kezeteket, kérlek, érezzétek, hogy ez a legmagasabb rendű szükségszerűség. Amikor összeteszed a kezedet, érezd, hogy nem én vagyok az, aki az odaadásodat kapja. Én nem érdemlem meg. A bennem lévő Legfelsőbb az, aki megkapja. Amikor összeteszed a kezedet, egész lényed az odaadás tengerében úszik, és a fizikai lényed tudatára ébred a benned lévő valóságnak. A fizikai elme nagyon csalárd, de még a fizikai elme is isteni tulajdonságokra tesz szert, amikor összeteszed a kezedet, vagy kifejezed odaadásodat.

A legfelső titok tehát mindig az, hogy a Mestert a legnagyobb odaadással közelítsd meg. Az odaadás a legédesebb kapcsolat a Mester és a tanítvány között. Ebben az odaadásban az fog végül hatalmasan kibontakozni, ami a ti elválaszthatatlan egységetek. A Mester nem kapja és nem is érdemli meg az odaadásotokat. Csak a bennetek és benne lévő Legfelsőbb érdemli meg. Amikor összeteszed a kezed, vagy valamit a lábamhoz helyezel, azonnal növekszik benned az odaadás, a törekvés és az isteniség. Tehát az egyetlen mód, ahogyan a Mestert meg lehet közelíteni, az a legteljesebb odaadás.

To all my disciples I wish to say that your hearts are not at my feet. They are already well placed in the inmost recesses of my heart. My heart is composed of two things — Eternity’s Concern and Infinity’s Love.

What you need is receptivity, more receptivity and most receptivity. The more receptive you are, the sooner I shall be able to give you what God wants from you, what your soul wants from you and what I want from you. Only be receptive. When you are receptive you not only get divine qualities, but you also get God Himself.

I cherish your hearts. I cherish and treasure each disciple’s heart, for that is the only thing that I shall eternally need from each of you. To all the members of the Centre I wish to say that your hearts are invaluable. It is your hearts that have compelled me to give you what I have and what I am. What I have is Eternity’s Concern and what I am is sweetest love.

I love you all. I love you infinitely, infinitely, infinitely more than you love yourselves. You doubt yourselves, you belittle yourselves and you hate yourselves. Sometimes you even go to the length of destroying yourselves. But I do not do that. I would never, never dare to hate you or belittle you, not to speak of hurting you, striking you or killing you. I know who you are. You are God’s chosen instruments. In you not only do I see God, the Supreme, but there have been quite a few occasions when I have seen some of you as God Himself. I want to see everybody as God Himself.

Some of you, perhaps, have seen me meditating early in the morning at the playground where we go to practise athletics. You would stand in a queue and I would stand facing you. With folded hands we would meditate. There were quite a few mornings when I saw all the disciples, without exception, as God Himself. My vision was absolutely correct. I didn’t see God inside them; I saw them as God Himself.

So, dearest ones, your hearts are not at my feet. Your hearts are inside the very depths of my ever-increasing gratitude. When you place your heart at my feet, it is not my aspiration, my realisation, my revelation or my manifestation that is glorified. When you place something at my feet, at that time your devotion increases, your oneness with me increases, the perfection within you increases. My realisation has not increased one inch on seeing that you have placed your aspiring heart at my feet. But my realisation tells me that all those who have placed their hearts at my feet have increased their devoted oneness with me. They have done absolutely the right thing in order to increase their own spiritual height and spiritual depth.

When I ask you to fold your hands, please feel this is a supreme necessity. When you fold your hands, please feel that I am not the one who is getting your devotion. I don’t deserve it. It is the Supreme in me who gets it. When you fold your hands, at that time your entire being swims in the sea of devotion and your physical being becomes conscious of the reality inside you. The physical mind is very treacherous, but even the physical mind gets devoted qualities when you fold your hands or show your devotion.

So the supreme secret is always to approach the Master with utmost devotedness. Devotion is the sweetest relationship between a Master and the disciple. Inside this devotion, what will eventually loom large is your inseparable oneness. The Master does not get and does not deserve your devotion. Only the Supreme in you and the Supreme in him deserves your devotion. When you fold your hands or when you place something at my feet, immediately your devotedness, your aspiration and your divinity increase. So the only way to approach the Master is with utmost devotion.

https://www.srichinmoylibrary.com/mil-6

Peace Arregenment Oct-11-2015: Sri Chinmoy Centre International Choir