Nagy örömöt jelent valamit elérni, valamit tenni és valamivé válni. Ha a legnehezebb dolgokat tudjuk megtenni, természetesen a legtöbbet érjük el, a legtöbbet adjuk és a legtöbbé válunk. A legkönnyebb dolog a világon az, hogy irigynek, bizonytalannak vagy depressziósnak érezzük magunkat, büszkének vagy istentelennek válunk. Ezeket bárki megteheti. De meglátni Istent másokban a legnehezebb dolog. A legkönnyebb dolog, amit mindenki meg tud tenni, és szinte mindenki meg is tesz, de a legnehezebb dolog – hányan teszik vagy tették meg? Hányan ismertek fel Istent a teremtés kezdete óta?

Mindannyian elég bölcsek vagytok ahhoz, hogy tudjátok, milyen értékes az Isten-felismerés, ami a legnehezebb dolog. Ezért vagytok itt. Isten felismerése olyan, mint egy 400 méteres futás teljesítése, míg az istentelen cselekvés vagy az istentelen tulajdonságok ápolása olyan, mint egy méter futás. Abban a pillanatban, amikor elindulsz az utadon, elérted a célodat. De ha tovább futsz a 400 méteres futásban, akkor azonnal eltűnik egy méter, majd kettő, három, négy, öt és így tovább, amíg el nem éred a célodat. Útközben hátrahagyod az egy métert, ami a féltékenységed volt. Hátrahagyod a második métert, ami talán a bizonytalanságod volt. Hátrahagyod a harmadik métert, ami talán a büszkeséged és hiúságod volt, és így tovább. Abban a pillanatban, amikor elérsz a célodhoz és eggyé válsz a céllal, az összes olyan méter, amit útközben megtettél, messze mögötted marad.

Sok kereső problémája az, hogy bár elindultak az úton, nem érzik szükségét a cél elérésének. Csak reggeli sétát tesznek, és élvezik a friss levegőt. Csak akkor leszel folyamatosan és dinamikusan mozgásban, ha érzed a cél elérésének szükségességét. A cél négyszáz méterre van, de miután megtettél egy métert, ha félsz, hogy nem éred el a célt, ha úgy érzed, hogy a cél elég messze van, és úgy döntesz, hogy feladod, akkor újra kell kezdened az elejétől. Jövő héten vagy jövőre, amikor újra futni akarsz, ott kell kezdened, ahol elkezdted.

A spirituális életben is, ha féltékenység, bizonytalanság vagy bármely más istentelen ok miatt jelentős időre leállítod utazásodat, akkor elvesztél. A hétköznapi életben, amikor egy bizonyos helyen megállsz, nagyon gyakran ott maradsz néhány hónapig vagy akár néhány évig. De a spirituális életben ez nem így van. Ha jelentős előrelépést tettél a spirituális életben, a tudatlanság rettenetesen fél attól, hogy elveszíthet téged. Ha akkor megállsz, a tudatlanság olyan erősen visszahúz, hogy még az eredeti kiindulási pontodnál is messzebb kerülsz. Miért? Mert a tudatlanság olyan, mint egy tigris. Mindig fel akar falni, és csak a megfelelő alkalomra vár. Aki elfogadta a spirituális életet, fenyegetést jelent a tudatlanságra; most a tudatlanság arra vár, hogy bosszút álljon.

A tudatlanság olyan, mint valaki, aki felügyeli azt a szobát, ahol sok éven át éltél. Amikor ki akarsz jönni abból a szobából, a tudatlanság őrködik az ajtó előtt, és fenyeget téged. Azt mondja: „Hova mész? Annyi évet töltöttél itt. Nem mehetsz el!” Fenyeget és megfélemlít, de ugyanakkor fél, hogy valóban kijössz a szobából; nagyon fél, hogy holnap eltűnhetsz, és megfosztod a hatalmának egy részétől. Ha egyszer teljesen kijöttél, a tudatlanság tudja, hogy nem fog tudni utolérni és újra uralkodni feletted. Ha abbahagyod a harcot és egy kis időre megadod magad neki, a tudatlanság azonnal becsapja és bezárja az ajtót, és mindent biztonságosabbá tesz, hogy legközelebb, amikor megpróbálsz megszökni, még nehezebb legyen.

Ha a tudatlanság látja, hogy valaki nagyon gyenge, nem fordít rá figyelmet, mert tudja, hogy az a személy nem fog megpróbálni kijönni. Annyira gyenge és letargikus, hogy felesleges vele foglalkozni. A tudatlanság tudja, hogy amíg az a személy alszik, a legjobb, ha nem zavarja. De abban a pillanatban, amikor felébred, a tudatlanság megpróbálja megijeszteni, mert már maga az ébredés is megrémíti a tudatlanságot.

Most, hogy beléptetek a spirituális életbe, és valamelyest felébredtetek, érezzétek úgy, hogy fenyegetitek a tudatlanság hálóját, hogy kiléptek a tudatlanság tengeréből. Ezért próbál a tudatlanság a legerőteljesebben megragadni titeket. Amikor egy nap kihagyjátok a meditációt, érezzétek úgy, hogy a tudatlanság ereje növekszik. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy egy nap nem fontos, de tévedtek. Amikor egy napra megingatja az elszántságotokat, a belső erőtök csökken, és az ellenségetek, a tudatlanság ereje növekszik. Amikor rendszeresen és hűségesen törekedtek, a tudatlanság ereje csökken. Ha ezt érzitek, soha nem lesztek hanyagok a spirituális fegyelmetek tekintetében. Komolyan fogjátok venni a spirituális életeteket, és nagyon-nagyon rendszeresek lesztek.

A meditáció és az odaadás egyformán fontosak. Az őszinte és lelkes odaadás semmiben sem alacsonyabb rendű a meditációnál. Ismétlem, ha jól tudsz meditálni, az is egyfajta odaadás. Ezek egymáshoz tartoznak, mint egy érmének a két oldala. Ha a külvilágban odaadóan szolgálod spirituális Mesteredet, akkor a legjobb formájú meditációt végzed. Amikor odaadó szolgálatot végzel, akkor érezd úgy, hogy a gyakorlati síkon, a fizikai világban meditálsz. Ismétlem, ha a legodaadóbban és leglelkesebben meditálsz, akkor a belső világban Istennek szolgálva odaadó szolgálatot végzel az ő küldetésének.

Ti már nem alszotok. Ébren vagytok, de nem emlékeztek arra, hogy van egy célotok, egy végcélotok. Teljesen elfelejtettétek ezt a dolgot. Amikor nem a cél felé futtok, a tudatlanság úgy érzi, hogy haboztok, megingattok, elgyengültök. Ez a legjobb alkalom arra, hogy megragadjon titeket és újra elaltasson. Ezt próbálja tenni a tudatlanság. Kérlek, legyetek nagyon óvatosak, nagyon bátrak, nagyon állhatatosak a törekvésetekben. Kérlek, meditáljatok rendszeresen, és szolgáljátok rendszeresen a Legfelsőbbet az emberiségben. Ha ezt teszitek, megnyeritek a csatát a tudatlanság ellen; elértétek a célt a belső versenyben.

There is great joy in achieving something, doing something and becoming something. If we can do the most difficult things, naturally we achieve the most, offer the most and become the most. The easiest thing on earth is to become jealous of somebody, to feel insecure or depressed, to become proud or undivine. These things anybody can do. But to see God inside someone else is a most difficult thing. The easiest thing everybody can do and almost everybody does it, but the most difficult thing — how many people are doing it or have done it? How many people have realised God since the beginning of creation?

You are wise enough, all of you, to know the value of God-realisation, the most difficult thing to do. That is why you are here. To realise God is like completing the 400-metre dash, whereas to act undivinely or to harbour undivine qualities is like running one metre. The moment you start your journey, you reach your goal. But if you continue running in the 400-metre dash, then immediately one metre goes away, then two, then three, four, five and so on, until you reach your goal. On your way, you leave behind the one metre which was your jealousy. You leave behind the second metre, which perhaps was your insecurity. You leave behind the third metre which was perhaps your pride and vanity; and so on. The moment you reach your goal and become one with the goal, all the metres that you covered on your way are far behind you.

The problem with many seekers is that although they have started their journey, they do not feel the necessity of reaching the goal. They are just taking a morning walk and enjoying fresh air. Only if you feel the necessity of arriving at the goal will you be constantly and dynamically on the move. The goal is four hundred metres away, but after covering one metre, if you feel afraid that you will not reach the goal, if you feel that the goal is quite far away and you decide to give up, then you have to start again from the very beginning. Next week or next year when you want to run again, you have to start back where you began.

In the spiritual life also, if you stop your journey for a sizeable length of time because of jealousy, insecurity or any other undivine reason, you are lost. In the ordinary life, when you stop at a particular place, very often you stay there for a few months or even for a few years. But in the spiritual life it is not like that. If you have made considerable progress in the spiritual life, ignorance becomes terribly afraid of losing you. Then if you stop, ignorance pulls you so hard that you go back farther than your original starting point. Why? Because ignorance is like a tiger. It wants all the time to devour you and it is only waiting for the opportunity. One who has accepted the spiritual life has threatened ignorance; now ignorance is waiting for its revenge.

Ignorance is like somebody who is in charge of a room where you have lived for many years. When you want to come out of that room ignorance stands guard at the door and threatens you. It says, “Where are you going? You have stayed here for so many years. You can’t go!” It is threatening and frightening you, but at the same time it is afraid that you will actually come out of the room; it is really afraid that tomorrow you may disappear and rob it of some of its power. Once you are totally out, ignorance knows that it will not be able to catch you and lord it over you again. If you stop fighting and surrender to it for a little while immediately ignorance slams and locks the door and makes everything more secure, so that next time you try to escape you will find it even more difficult.

If ignorance sees that somebody is very weak, it doesn’t pay any attention to that person because it knows that he is not going to try to c