Ganz József a zseni, akit elfelejtett a hazája - Álmok Álmodói (16)
Description
Ganz József emlékezete szinte teljesen kikopott a hazai köztudatból, németül vagy angolul viszont annál több információ olvasható erről az idehaza méltatlanul elfeledett magyar zseniről, aki óriási hatást gyakorolt a világ autógyártására. Mivel főleg Németországban élt és alkotott, ma már a németek is magukénak vallják Joseph Ganz-néven – de volt olyan időszak, amikor még a nevét sem volt szabad leírni, találmányait pedig rendszeresen másokénak tulajdonították. Paradox módon, Ganz József épp a zsenialitásának köszönhette, hogy nem mindennapi karrierje olyan korán kerékbe tört. És persze a kornak, amiben élt. Hiszen ha csak fele olyan tehetséges lett volna, mint amilyen volt, Németország akkori vezetője, Adolf Hitler talán nem figyel fel az általa tervezett autó-modellekre. Nagyon is tetszett neki az új, olcsó és biztonságos Népautó ötlete, az viszont, hogy egy zsidó származású szakemberhez kötődjön ez a sikertörténet, nem fért bele a nácik übermensch világképébe. Munkásságát csak a második világháború után ismerték el, de addigra már késő volt. Meghurcoltatása ugyanis súlyos nyomokat hagyott mind fizikai, mind mentális egészségén. Magyarországon pedig szinte teljesen feledésbe merült a neve. Ezt a bántó hiányt pótolja a most következő epizódunk.
Vendég: Papp László autó-gépészmérnök, a Porsche Hungária Oktatási Központ nyugalmazott vezetője
Az epizód munkatársai:
Orsós Lajos, showrunner
Szűts Dániel, hangutómunka
Román Balázs, kreatív producer
Hampuk Richárd, producer
Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre
További műsoraink a betone.hu-n
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices