II. Miklós orosz cár 1914-ben csaknem egymillió zsidót telepíttetett Oroszország keleti felére, mert a zsidók a benyomuló Osztrák-Magyar Monarchia hadseregét felszabadítóként fogadták volna. Négy évvel később, a Galíciához közeledő Vörös Hadsereg elől nyugat felé menekülnek a zsidók, ahol szintén nem sok jóra számíthatnak.

A '19-es kommunista rezsim osztályellenségként üldözte a magyar zsidók legjobbjait, akik nélkül a hazai ipar, kereskedelem és szellemi élet sokkal szegényebb lett volna. Egy évvel később a Teleki kormány a győztes hatalmakat Trianonban arról győzködte, hogy Magyarország valóságos kánaán a zsidók számára, miközben Budapesten már a numerus clausust készítették elő. Nyolc évvel később pedig megkezdődött a zsidók fizikai kiszorítása az élet legtöbb területéről. 1941-ben aztán megnyílt az út az első deportálás előtt, amelynek vége Kamenyec-Podolszk pokla lett. A holokauszt előjátéka?

A kikeresztelkedésekben, az állampolgársági igazolások megszerzésében bízók nem tudhatták, mi lesz mindennek a vége. Számtalan kísérlet történt, hogy a zsidók elkerüljék az üldöztetést, a kitoloncolást vagy később a gettósítást és a haláltáborba hurcolást. Aki át- illetve túlélte, csupán e legsötétebb korszak egy-egy pillanatát láthatta, és a nagy egészről az utókor is csak hosszú évekkel később alkotott képet. Ma sem teljes, ma sem befejezett ez a történelmi pannó.

Stark Tamás történész a Hosszú út az első magyarországi deportáláshoz című könyvében egy újabb, jelentős részletet illeszt ehhez a képhez. Ennek egyes részleteiről beszélgettünk a Mazsihisz legfrissebb podcast adásában.