Nyitott kapuk - - szeptember 12. péntek
Update: 2025-09-12
Description
„Az Úr kaput nyitott előttem.” (2Korinthus 2:12 )
Egy ismert író a következőket állapította meg: „Kutatások szerint a vállalkozók kitűnnek a többiek közül a lehetőségek felismerése terén. Ugyanazokat a lehetőségeket látják, mint mindenki más, de anélkül, hogy keresnék, észreveszik azokat is, amelyek fölött addig mindenki elsiklott. Folyamatosan éberen figyelnek, és várnak, hátha adódik valami.”
Pál is ilyen ember volt. „Amikor pedig megérkeztem Tróászba Krisztus evangéliumának hirdetésére, [...] az Úr kaput nyitott előttem” (12. v.). Pál tehát felismerte az Istentől adódó lehetőséget. Te is lehetsz olyan, mint ő.
Amikor Pál bement egy Isten által nyitott kapun, az gyakran nehézségekkel járt, de sokszor nagy eredményekhez is vezetett. A nyitott kapukkal nem jár együtt részletes utasítás arra vonatkozóan, hogy pontosan mit kell tenned, és hogy mi fog történni a lépésed következtében. Ha meg akarod tudni, hogy mi vár a kapu mögött, be kell lépned rajta.
Vajon félni fogsz? Valahányszor sosem próbált, ismeretlen kapun lépsz át, igenis részed lesz félelemben. Ilyenkor emlékeztesd magad arra, hogy bármi vár is a túloldalon, Isten biztosan veled lesz.
Két dolgot tarts mindig szem előtt! Először is, hogy egy nyitott kapu nem mindig azt jelenti, hogy új helyre kell menned; lehet, hogy egy új és eddig még felfedezetlen lehetőséget ismersz fel egy régi helyen. Másodszor, a nyitott kapuk nem csupán azok javát szolgálják, akik előtt megnyíltak, hanem lehetőséget kínálnak arra, hogy mások is áldást nyerjenek (ld. 1Mózes 12:1–3). Egy nyitott kapu sohasem kizárólag érted van.
Isten kaput nyitott előtted? Ha igen, ne tétovázz és ne bizonytalankodj – menj be rajta!
Egy jól bevált pénzügyi tanács
Azt gondolod, hogy a lottóötös minden problémádat megoldaná? Akkor mutatunk valamit… Kattints és olvasd tovább a „Gazdálkodj okosan!" sorozat 12. részét!
Chrissy története
Lehet, hogy régóta könyörögsz valakiért, és úgy tűnik, mintha rosszabbra fordulna minden. De épp most van itt az ideje még erősebben kapaszkodni Istenbe – mert közeledik az áttörés! Kattints és olvasd tovább a teljes cikket a Mai Forrás Magazinból!
Nyomás alatt is okosan
Isten képes arra, hogy csodás módon megszabadítson bármilyen helyzetből. Ám a legtöbb esetben nem kiemel egy bajból, hanem kivezet belőle. Kattints és olvasd el a Tini Mai Ige elmélkedést!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Comments
In Channel