Az értelem világa az önfelosztás, az önérvényesítés és az öndicsőítés. Az értelem világán túl van a Szeretet-megvalósítás, az Egység-megnyilvánulás és az Isten tökéletességének világa.

Az értelem világában a gondolkodó elme figyelmen kívül hagyja a belső Fényt, és nevetségessé teszi a magasabb Fényt. Az értelem világán túl az önátadó szív egyesülni akar a magasabb Fénnyel és a belső Fénnyel a föld-tudat radikális átalakulása érdekében.

Itt a földön háromféle elégedettség létezik: az állati elégedettség, az emberi elégedettség és az isteni elégedettség. Az állati és az emberi elégedettség messze, de messze elmarad az isteni elégedettségtől. A végső Igazság őszinte, őszinte keresőjének messze túl kell lépnie az értelem világán, hogy lássa a legfelsőbb elégedettség arcát, érezze a legfelsőbb elégedettség szívét.

A bennünk élő állati ember el akarja pusztítani a világot, hogy megelégedjen. A bennünk lévő emberi lélek a maga megelégedésére akarja kormányozni a világot. A bennünk lévő isteni lény szeretni és szolgálni akarja a világot, hogy megelégedjen.

Kétféle elme létezik: az emberi vagy fizikai elme és a spirituális elme. A fizikai elme a durva fizikai tudatba van behálózva; ezért nem látja és nem is láthatja a saját világában a megfelelő igazságot. A spirituális elme, amely a megvilágosodott  elme, képes a törekvő szívben maradni; ezért látja a magasabb Igazságot, az örökké átlényegülő Túlvilág Igazságát, és arra törekszik, hogy ebbe az Igazságba növekedjen.

Az emberi elme nem szeret az agresszív és pusztító élettudatban maradni. Mégis ez az emberi elme, ez a fizikai elme fél a végtelen Hatalmasságtól. El akarja érni a Végtelen hatalmasságát, ugyanakkor fél is a Végtelentől. Az emberi elme törődik az esztétikai szépséggel, a kiegyensúlyozottsággal. Az emberi elme az Igazságot, a Fényt és a Valóságot keresi. De sajnos a legmagasabb Igazságot akarja látni a maga korlátozott módján. Nem akar túllépni önmagán, hogy elérje a végső Igazságot. Ezenkívül a fizikai elme a legmagasabb Igazságot akarja megvizsgálni, ami abszurd.

A törekvő belső szív, a pszichikai szív tudja, mi az, és mit jelent. Tudja, hogy végső megvalósítása csak a Végtelenséggel való elválaszthatatlan azonosulásában és egységében rejlik. A szív tudja, hogy bár olyan, mint egy apró csepp, amikor belép a hatalmas óceánba, nem veszíti el identitását és személyiségét. Ellenkezőleg, személyisége és egyénisége határtalanul növekedni fog, és a tenger hatalmasságát magáénak mondhatja. A spirituális elme a lélektől kap megvilágosodást a szív segítségével. És saját belső megvilágosodása során messze, messze túl akar lépni az értelem tartományán, hogy meglássa, érezze és a végső, transzcendentális Igazságba nőjön.

Az emberi elme kiemelkedő fontossága mindeddig tagadhatatlan volt. Az emberi elme a kozmikus evolúció folyamata révén választott el minket az állatvilágtól. Ha az emberi elme nem ébredt volna fel, a tudatos emberi élet nem virágozhatott volna ki az állatvilágból. De most a bennünk lévő állat betöltötte a szerepét. A bennünk élő ember, bennünk a törekvő ember hamarosan betölti szerepét. A bennünk lévő isteni elkezdte, vagy hamarosan megkezdi szerepét.

A lélek, Isten képviselője a földön nem lesz megelégedve mindaddig, amíg közvetlen családtagjai – a test, az életerő, az elme és a szív – együtt nem vonulnak ugyanazon cél felé. A test a Belső Pilótát fogja szolgálni dedikált szolgálatával. Az életerő a Belső Pilótát fogja szolgálni spontán elhatározásával. Az elme a Belső Pilótát fogja szolgálni azzal, hogy folyamatosan keresi a Túlvilág Igazság Fényét. A szív a Belső Pilótát fogja szolgálni a belső pilótával való teljes és elválaszthatatlan egységével. Amikor ez megtörténik, a lélek családjának minden tagja eléri úti célját, a tökéletesség, a tökéletes tökéletesség úti célját a földön.

A fizikai átalakulása, az életerő átalakulása, az elme és a szív átalakulása minden egyes emberben minden nap, minden órában, minden másodpercben megtörténik. De ha az ember tudatosan törekszik, átalakulása gyorsabb, meggyőző és egyben a legteljesebb. Ezért azok, akik imádkoznak és meditálnak, úttörők a legfelsőbb Igazság, Fény és Gyönyör világában. Ebben a világban, amely messze túlmutat a fizikai elme tartományán, tökéletesen énekelhetjük a Legfelsőbb Tökéletesség dalát, vagy lehozhatjuk a tökéletesség világát törekvő és ragyogó szívünkbe rendszeres, őszinte és odaadó megadásunkkal a végsők felé. Igazság.

Utazásunk végén látni fogjuk, hogy a bennünk lévő állat átalakult, a bennünk lévő ember is megváltozott és tökéletesedett. Látni fogjuk, hogy a bennünk lévő isten biztonságosan és tökéletesen hordozta állati és emberi életünk kvintesszenciáját, és a Legfelsőbb Lábai elé helyezte. Amint látjuk, hogy a Legfelsőbb Lábánál helyezték el, itt a földön a Túlvilág Igazságának, Fényének és Gyönyörének közvetlen képviselőivé válhatunk.

Az értelem világán túl a Fény, amelyet látunk, érzünk, és amibe bele akarunk nőni, a megvilágosodás Fénye. Nem a fény akarja feltárni földi, korlátozott és siralmas gyengeségeinket. Az Upanisadok megemlítik, hogy ott, a túlvilágon, a nap nem süt. Ez nem jelenti azt, hogy ez a birodalom tele van sötétséggel és káosszal. Nem, ott a csillagnap nem süt, mert az a világ magától ragyog. Ott a belső Fény tökéletessége, minél magasabb Fény, a transzcendentális Fény uralkodik mindenek felett. A végső Igazság keresői végül belépnek ebbe a világba, a transzcendentális boldogság világába. Amikor egy kereső szabad hozzáférést létesíthet ahhoz a bizonyos világhoz, szíve a világ legfelsőbb titkának dicsőségét zengi:

“Nincs elme, nincs forma, csak létezem…”

Ez az „én” nem a földhöz kötött „én”, az ego. Ez az „én” az egyetemes Én, amely születés nélküli és halhatatlan. Ez az „én”, amely előtérbe kerül, amikor a bennünk lévő Isteni Szerető felismeri a legfelsőbb Szerettet.

Ebben a világban, amely messze túl van az értelem tartományán, Isten látomása és Isten Valósága együtt él. Isten látomása a kozmikus mag, és Isten Valósága az egyetemes fa.

The world of reason is self-partition, self-assertion and self-glorification. Beyond the world of reason is the world of Love-realisation, Oneness-manifestation and God perfection.

In the world of reason, the reasoning mind ignores the inner Light and ridicules the higher Light. Beyond the world of reason, the surrendering heart wants to unite itself with the higher Light and the inner Light for the radical transformation of the earth-consciousness.

Here on earth there are three types of satisfaction: the animal satisfaction, the human satisfaction and the divine satisfaction. The animal and the human satisfaction are far, far below the divine satisfaction. A sincere, genuine seeker of the ultimate Truth must needs go far beyond the world of reason to see the face of supreme satisfaction, to feel the heart of supreme satisfaction.

The animal man in us wants to destroy the world for its satisfaction. The human soul in us wants to govern the world for its satisfaction. The divine being in us wants to love and serve the world for its satisfaction.

There are two types of mind: the human, or physical, mind and the spiritual mind. The physical mind is enmeshed in the gross physical consciousness; therefore, it does not and cannot see the proper truth in its own world. The spiritual mind, which is the illumined or illumining mind, has the capacity to stay in the aspiring heart; therefore, it sees the higher Truth, the Truth of the ever-transcending Beyond, and aspires to grow into this Truth.

The human mind does not like to remain in the aggressive and destructive vital consciousness. Yet this human mind, this physical mind, is afraid of the infinite Vast. It wants to achieve the vastness of the Infinite, and at the same time it is afraid of Infinity. The human mind cares for aesthetic beauty, for poise and balance. The human mind is searching for Truth, for Light, for Reality. But unfortunately, it wants to see the highest Truth in its own limited way. It does not want to transcend itself in order to reach the ultimate Truth. Also, the physical mind wants to examine the highest Truth, which is absurd.

The aspiring inner heart, the psychic heart, knows what it is and what it stands for. It knows that its ultimate realisation lies only in its inseparable identification and oneness with Infinity. The heart knows that even though it is like a tiny drop, when it enters into the mighty ocean it will not lose its identity and personality. On the contrary, its personality and individuality will increase in boundless measure and it will be able to claim the vastness of the sea as its very own. The spiritual mind gets illumination from the soul with the help of the heart. And in the process of its own inner illumination, it wants to go far, far beyond the domain of reason in order to see, feel and grow into the ultimate, transcendental Truth.

The paramount importance of the human mind has, until now, been undeniable. The human mind separated us from the animal kingdom through the process of cosmic evolution. Had there been no awakening of the human mind, the conscious human life could not have blossomed out of the animal kingdom. But now the animal in us has played its role. The human in us, the unaspiring human in us, will complete its role soon. The divine in us has begun, or will soon begin, its role.

The soul, the representative of God on earth will not be satisfied unless and until all the members of its immediate family — the body, the vital, the mind and