A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök által

meghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebben

mennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gábor

közgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.

Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak a

logikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért Scheiring

Gábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikai

elemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.

Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadó

munkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományos

baloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptak

ahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el más

országokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre a

Demokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogy

mások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.

Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,

hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik az

USA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogy

gyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nem

kap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.

A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogy

elmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amíg

nem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezen

indokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.

Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egy

tárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározó

gazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USA

gazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizáció

hasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tett

ígéret.

A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.

Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.