Vérvivés – lábon vagy kézben? Mikor romlik el egy áldozat?
A Zváchim 15. lapjának központi kérdése az, hogy a vér vivése (holáchá – הולכה) csak akkor számít-e halachikus szolgálatnak, ha azt lábon végzik, vagy lehet más módon is? További kérdés, hogy ha a vivést nem kóser személy (például nem kohén) végzi, vagy nem rendeltetésszerűen, akkor az elrontja-e az áldozatot, és ha igen, helyrehozható-e később egy szabályos vivéssel. Az előadás során számos példán és forráson keresztül tárgyalódik a vivés státusza, a helytelen intenció hatása és a különböző esetek között tett logikai és gyakorlati különbségtételek.
Vivés lábon vagy kézben – számít-e a forma?
A Talmud egy brájtát idéz, mely szerint ha a vért egy szolgálatra alkalmas kohén fogta fel, majd átadta egy idegennek (zár – זר), és végül a kohén visszavette és ő vitte az oltárhoz, az áldozat elfogadható. Ebből két dolgot lehet tanulni: az egyik, hogy az idegen jelenléte nem érvényteleníti az áldozatot; a másik, hogy az átadás nem számít halachikus vivésnek, különben a folyamat megszakadt volna, és a szolgálat érvénytelen lenne.
A Talmud azonban megjegyzi, hogy ez nem bizonyíték arra, hogy csak a lábon vitt vivés számít. Ugyanis elképzelhető, hogy az idegen nem az oltárhoz közelebb, hanem távolabb állt a kohéntól, így a vér nem került közelebb az oltárhoz az átadás által. Így nem történt valódi vivés, és nem vethető fel, hogy az megszakította volna a folyamatot.
Ki lehet-e javítani a hibás vivést?
Felmerül, hogy ha egy alkalmatlan személy vitte a vért, majd a kohén visszaveszi tőle, és elindul vele újra, akkor ezzel kijavítható-e az előző hibás vivés. Ha a kohén onnan indul el, ahol a vér nála volt korábban, az tűnik javításnak. Viszont ha csak közelebb megy az oltárhoz, és onnan veszi vissza a vért, akkor a vér már közben is közelebb került az oltárhoz – tehát történt egy vivés, amit nem kohén végzett. Ennek kapcsán Ula mondása kulcsfontosságú: „a nem lábon történt vivés nem számít vivésnek” (לא שמה הולכה – lo smé holáchá).
Ez alapján úgy tűnik, hogy a nem lábon történt vivés mégsem érvényes, és ezért javítható, ha egy szabályos vivéssel újra elindulnak vele. Más vélemények azonban megkérdőjelezik ezt, különösen abban az esetben, ha a vivés közben történik valamilyen nem megfelelő esemény, például az edény leesik vagy a vér kiömlik.
Vér kiömlése – lehet-e újrahasználni?
A misna szerint, ha a vér kiömlik az edényből, de a kohén újra összegyűjti, akkor az áldozat elfogadható. Ez azt mutatja, hogy a szolgálat nem feltétlenül szakad meg véglegesen egy ilyen esetben. A Talmud felveti, hogy talán a vér az oltártól elfelé folyt, vagy már megalvadt, ezért nem számít mozgásnak. A következtetés az, hogy a vér mozgásának iránya nem döntő: az, hogy már egyszer edényben volt, lehetővé teszi az újrafelhasználását. Ez ellentétben áll azzal az esettel, amikor a vér közvetlenül az állat nyakából folyt a földre – azt nem lehet összeszedni.
Rabbi Simon és a bölcsek vitája a vivés jelentőségéről
A Talmud visszatér egy korábbi vitához: Rabbi Simon szerint a vivés nem esszenciális eleme a szolgálatnak, így a közben történő helytelen szándék (kavaná pszulá – כוונה פסולה) nem érvényteleníti az áldozatot. A bölcsek szerint azonban a vivés ugyanolyan fontos, mint a vágás, vér felfogása és hintése, így a közben történő helytelen gondolat érvényteleníti az áldozatot.
Egyes vélemények szerint a vita nem is a valódi vivésre vonatkozik, hanem az úgynevezett „kis vivésre” (הלכה זוטרתא – holáchá zutratá), amikor az állatot már az oltár mellett vágták, és a vér csak kinyújtással kerül az oltárra. De Izrael bölcsei ezen az értelmezésen nevettek, hiszen más forrásokból (például a galambáldozat – חטאת העוף – chátát ha’óf) is látszik, hogy még a minimális mozdulat is vivésnek számít, és annak során keletkező helytelen gondolat is érvénytelenít.
Vita: az első vagy az utolsó vivés számít?
Két esetet hasonlít össze a Talmud:

Ha egy idegen kezdi a vivést, de egy kohén fejezi be – vita van, hogy a második, szabályos vivés helyrehozza-e az előző hibát.
Ha egy kohén kezdi, de egy idegen veszi át és viszi el az oltárhoz – szintén vita van, hogy a végeredmény elfogadható-e.

Ezek alapján két eltérő szemlélet rajzolódik ki:

Az egyik szerint a kezdő vivés számít, és ha az nem megfelelő, az egész érvénytelen.
A másik szerint a végső vivés számít, vagyis az, aki eljuttatja a vért az oltárhoz.

Ráva szerint mindkét esetben az áldozat érvénytelen, mert a döntő mozzanat az, hogy ki vitte el ténylegesen az oltárhoz a vért – és ha ez nem kóser módon történt, akkor nem elfogadható.
Mi számít szükséges vivésnek?
Újabb szempontként felmerül a „szükséges vivés” (הולכה הצריכה – holáchá hácrichá) fogalma. Ha az állatot messze vágták le az oltártól, és a vért vivés nélkül nem lehetne odajuttatni, akkor a vivés szükséges, és a közben történő helytelen gondolat érvénytelenít. De ha a vér már az oltárnál van, és valaki elkezdi eltávolítani, majd újra visszaviszi, akkor vita van arról, hogy ez a kitérő része-e a szolgálatnak.
A brájtában világosan szerepel:

Ha a vivés az oltárhoz közeledést szolgálja – ez szükséges vivés.
Ha a vér eltávolodik az oltártól – ez nem szükséges vivés.
De ha előbb eltávolodik, majd újra közeledik – ez újra szükséges vivésnek számít.

Ezzel szemben az a vélemény, amely szerint ez a visszatérés nem számít halachikus vivésnek, nem tartható fenn a brájta alapján – maga a Talmud is elveti.
Összegzés – elhangzott példák

A vér idegenhez kerülése nem érvényteleníti automatikusan a szolgálatot
Nem lábon történt vivés nem biztos, hogy számít vivésnek
A vér kiömlése után összegyűjtve újra felhasználható, ha előzőleg edényben volt
Rabbi Simon és a bölcsek vitája a vivés halachikus státuszáról
A galambáldozat példája mutatja, hogy még minimális vivés is számít
A vivés során a helytelen gondolat csak szükséges vivésnél érvénytelenít
Vita: a szolgálatot az első vagy a végső vivés határozza-e meg
A visszafordulás egy távolodás után is szükséges vivés lehet, ha az eredmény az oltárhoz juttatás

—————————————————-
Zváchim (Vágóáldozatok) – זְבָחִים
Az ókorban e traktátus neve „Az áldozati állatok levágása” volt. Itt kerülnek megtárgyalásra a különféle vágóáldozatok: hogyan kell bemutatni az ilyen áldozatot és miáltal válhat az áldozati állat alkalmatlanná. Ugyanebben a traktátusban található a háláchikus exegézis alapjainak magyarázata, valamint a tiltott vegyülékekre vonatkozó rendelkezések. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 120 oldal.
—————————————————-
A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.
Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30 ​-8:30 ​ között.
Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)
Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud

A Zváchim 15 – Napi Talmud 2094: Vérvivés – lábon vagy kézben? bejegyzés először NapiTalmud.hu-én jelent meg.