Új Egyenlőség

A Policy Solutions elkészítette az Orbán-kormány 15 éves mérlegét. A kutatásban a választók véleménye alapján készült el egy pozitív és negatív „térkép” a közpolitikai intézkedésekről, valamint azt is vizsgálták, kit tartanak felelősnek az uniós pénzek elmaradásáért. A felmérésről Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével beszélgettünk. Az Orbán-kormány idén ünnepelte 15. „születésnapját”, vagyis ennyi ideje van folyamatosan hatalmon. Ez jó alkalmat adott arra, hogy a Policy Solutions egy véleménykutatás segítségével feltérképezze, mit tartanak a választók az elmúlt másfél évtized védendő értékeinek, és mik azok a hibák, amelyeken szerintük változtatni kellene. Nem véletlen, hogy a kormány mostani kampányai középpontjában a családtámogatási rendszer, a rezsicsökkentés és a migrációs intézkedések állnak. A kutatás ugyanis azt mutatja, hogy a választók ezt a három ügyet tekintik a legfontosabb kormányzati lépéseknek. Az elmúlt években két új elem került fel a TOP 5-ös listára: a 13. havi nyugdíj és a „békepárti álláspont”. Ugyanakkor van egy téma, amely lekerült a listáról – és sok szempontból ez jelentette a kormány nehézségeinek kezdetét. Ez pedig a bérek növekedésének és a gazdaság fejlődésének elmaradása. A kutatás alapján szinte biztosra vehető, hogy a 2026-os kampányban a „védjük meg” jellegű üzenetek ismét ezekre a közpolitikai elemekre fognak épülni. Nem véletlen, hogy a kormány a „békepárti álláspontot” erőteljesen próbálja szembeállítani az ellenzéki pártok álláspontjával. Területi bontásban Budapesten a rezsicsökkentés, a megyei jogú városokban a 13. havi nyugdíj, míg a kisebb településeken a családtámogatási rendszer szerepel az első helyen. A három leginkább negatívan megítélt terület, ahol a választók kifejezetten kritikusak a kormány 15 éves munkájával szemben: az egészségügy helyzete, a megélhetési költségek növekedése és a korrupció. Ehhez az elmúlt évben a lakhatási válság kérdése is társult. Bár ez utóbbi a kormány részéről tematizálódott, eddig érdemi lépések nem történtek. Az EU-s források elmaradása mind a Tisza Párt, mind a Demokratikus Koalíció részéről hangsúlyos kampánytéma. Egy korábbi PS-kutatás szerint a választók kétharmada úgy véli, hogy a magyar kormánynak meg kellene egyeznie az Európai Bizottsággal – ez azonban a mai napig nem történt meg. Nem meglepő tehát, hogy a választók 44 százaléka szerint az Orbán-kormány a felelős azért, hogy Magyarország nem jut hozzá ezekhez a fejlesztési lehetőségekhez. A választók negyede az EU-t vagy mindkét felet hibáztatja. Még a Fidesz-szavazók körében is sokan vélik úgy, hogy itt elsősorban kormányzati hibáról van szó. A kutatás arra is rávilágít, hogy a választók kitől remélik leginkább az uniós források hazahozatalát. A pártpreferenciával rendelkezők körében egyértelműen a Tisza Párt van előnyben, ugyanakkor a bizonytalan szavazók többsége szerint továbbra is az Orbán-kormány a legesélyesebb ennek a feladatnak a megoldására. A beszélgetés során szó esett arról is, hogyan ítélik meg a választók a kormányzati kompetenciát, és milyen általános mérleget vontak le az elmúlt 15 évről. Az Új Egyenlőség podcast az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítvány (FEPS) és a Policy Solutions támogatásával készült.

Az Új Egyenlőségen Éber Márk szerkesztőnk fordításában megjelent Klaus Dörre német szociológus írása „Húsz pont a demokratikus osztálypolitikáról” címmel. Ebben alapvető ideológiai irányokat fogalmaz meg a változó társadalmi környezetre. Erről beszélgettünk a szerkesztővel. Az írás 2019-ben jelent meg, és célja az volt, hogy a német baloldal ideológiai alapozást kapjon ahhoz, hogyan lehetséges a terjedő szélsőjobboldali pártokkal szemben fellépni. Az ugyanis már akkor látszott, hogy a társadalmi csalódottságot, dühöt az AfD képes szavazatokra váltani. A baloldal pedig Németországban is elveszti kapcsolatát a hagyományos munkásosztállyal. (Erről szólt az USA esetében beszélgetésünk az Új Egyenlőség podcasten, amikor Trump vámháborújának okait feszegettük). A beszélgetés során hat tézist emeltünk ki jobban, ezért is érdemes elolvasni a teljes írást, illetve a fordítás 2025. május 12-én megjelenő második részét. Az egyik legfontosabb, hogy „A globalizáció megváltoztatta a társadalmi egyenlőtlenségek összetételét.” Azaz a többszörös egyenlőtlenségek még az osztályviszonyokat is tönkreteszik. Nőtt a kiszolgáltatottság, és közben megnehezült a dolgozói blokk felépítése. Ennek egyik mozzanata, hogy sokan elutasítják az osztályalapú megközelítést, de közben szívesen használják a középosztály fogalmát. Ugyanakkor a középosztály megnevezést is sok tekintetben átkeretezik, és a „jó ember vagy” szinonimájaként használják. Ennek nyelvi eredménye például, hogy a középosztály szót gyakran mondjuk, de az alsó-, illetve a felsőosztályt már kevésbé használjuk kategóriaként. Azaz nem annyira egy társadalmi réteg megnevezéseként jelenik meg a középosztály, hanem más módon. Ezért is hívja fel a figyelmet Dörre arra, hogy „A ’közép’ mítosza eltünteti az osztálykérdést.” A másik alapgond a demobilizálódott osztálytársadalom kérdése. Ezt főként Németország esetén fogalmazza meg a szerző, de látjuk ennek jeleit más társadalmakban. Vagyis nyilvánvaló osztályellentétek mellett sem tudnak erősen megszerveződni az érdekképviseletek. Sőt miközben a tőke globálisan gondolkodik és lép (pillanatok alatt tud tőkeáthelyezéseket csinálni kontinensek között, és ezzel munkahelyeket áttelepíteni), addig a szakszervezetek nemzetállami keretekben gondolkodnak. A beszélgetés során szó esett a munkás és munka fogalmának az újra definiálásáról, valamint a baloldal szempontjából nagyon fontos jövőképet adó kérdésről: „A transzformatív osztálypolitikának szüksége van a kapitalizmus után következő, jobb társadalom elképzelésére.” Ez valójában újra kinyitja a 90-es évek vitáját a szociáldemokrácia kapitalizmushoz való hozzáállásáról.

A vámok bevett eszközei a gazdaság, a kereskedelem szabályozásának. A Trump elnök általmeghirdetett vámháború azonban nem a szokott mértékben alkalmazza ezt az eszközt. Hogy ebbenmennyi a gazdasági és mennyi a politikai dimenzió, erről beszélgettünk Scheiring Gáborközgazdásszal, a Georgetown University Katar professzorával.Ha csak gazdasági szempontból nézzük a Trump által meghirdetett vámokat, és főleg azoknak alogikáját, akkor mindenféle „il”-lel kezdődő jelzővel elláthatnánk: illiberális, illogikus. Ezért ScheiringGábor arra hívja fel a figyelmet, hogy ne külön nézzük ezt a kérdést, hanem vegyítsük a politikaielemzéssel is. Abban pedig a fő érv a hatalmi dimenzió.Trump megválasztásának sikere abban rejlett, hogy képes volt a gazdasági elittel és a leszakadómunkásosztállyal választási koalíciót létrehozni. Az utóbbi azért érdekes, mert a hagyományosbaloldali erőknek volt ez a támogatói közege. Ugyanakkor a globalizáció veszteseiként nem kaptakahhoz sem magyarázatot, sem segítséget, hogy miért pont az ő munkahelyük ment el másországokba, miért pont ők vesztették el az indusztriális társadalomban kivívott helyüket. Erre aDemokrata Párt nem is próbált magyarázatot adni, ezzel szemben Trump megfogalmazta azt, hogymások a hibásak, és vissza kell hozni ezeket a munkahelyeket az USA-ba.Ennek eszköze, ha jól megdrágítják a külföldön gyártott termékek árát (nyilván nem az előállítási árat,hanem a vámmal növeltet), és ekkor a gyártósor például nem Kínában termel, hanem visszaviszik azUSA területére. Ezzel az a probléma, hogy ha lenne is ilyen lépés, annak könnyen az a vége, hogygyorsítják az automatizációt, azaz a munkaerőt kiváltják gépekre, így a leszakadó munkásosztály nemkap majd újra munkát. Ez azért jelentős politikai frusztrációt okozhat később, de ez a jövő kérdése.A választási koalíció másik része a gazdasági elit. Nekik mintha most kezdene derengeni, hogyelmérték Trump radikalizmusra való hajlamát. Azaz egy védővám addig rendben van számukra, amígnem veszélyezteti a piacaikat. A mostani intézkedésnek azonban már a racionalitása is nehezenindokolható. Elég, ha a Kína számára kiosztott brutális vámokra gondolunk.Ugyanakkor van még egy dimenzió, ez sem feltétlenül gazdasági. Ez pedig az, hogy a vámháború egytárgyalástechnikai eszköz, amely képes arra, hogy asztalhoz ültesse az USA-val a világ meghatározógazdasági szereplőit. Ezt már látjuk, de persze még nem érthető, hogy ennek van-e az USAgazdaságára, vagy társadalmára nézve kedvező politikai kimenete. Amennyiben a globalizációhasznait élvező gazdasági elit nyer ezen, akkor nehezen lesz teljesíthető a munkásosztálynak tettígéret.A sok dimenzió egymásra csúszva azt is okozhatja, hogy nincs valódi megoldás erre a problémára.Ezért is rángatja a vámháborút Trump össze-vissza – kívülről legalábbis így látszik.

Az Új Egyenlőség oldalain, podcastjaiban sokat foglalkoztunk a magyar egészségügy helyzetével. A mai adásban a közpolitikai terület változatlan, a földrajzi változott. Az Egyesült Királyságot nézzük meg abból a szempontból, hogyan alakul ott a közegészségügy helyzete. Kiss Ambrus beszélgetőpartnere Faludi Julianna szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A brit egészségügyi rendszer alapelve az ingyenesség. Ehhez szigorúan ragaszkodik a politika az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy a ’80-as években már egyre drágábban lehetett fenntartani az ellátórendszer működését, ami a ’90-es években alulfinanszírozottá is vált. Ezzel együtt csökken az elégedettség is, aminek az oka a várólisták hosszabbodása. A 2024-es adatok szerint csupán a lakosság 21%-a elégedett az NHS működésével, ami drámai csökkenés a 2019-es 60%-os elégedettségi rátához képest. Faludi Julianna a beszélgetés során egy érdekes sajátosságra hívta fel a figyelmet. Miközben brit egészségügyi rendszerről beszélünk, aközben a valóságban nemzeti hatáskörben van sok minden. Azaz a skót egészségügy, vagy a wales-i az adott kormányok irányítási prioritásaitól függ sok tekintetben. Mindez azt is magával hozza, hogy nincs egységes digitális adatbázis, azaz a betegek adatai korlátozottan érhetőek el más-más egészségügyi szolgáltatók számára. Nemcsak ebből következik, hanem főleg a földrajzi és szociológiai különbségekből, de erős egyenlőtlenség is megfigyelhető a rendszerben. Látható egy negatív spirál is, amelyhez hasonlóak tapasztalhatók a magyar rendszerben. Az egészségügyi diagnosztika kapcsán a hosszú várakozási idő arra készteti az embereket, hogy a sürgősségi ellátáson jelenjenek inkább meg. Ezzel azonban elveszik az ott szükséges kapacitásokat, így az az összeomlás állapotában van. A másik társadalmi irány, hogy a betegek – a jobb társadalmi pozícióban lévők – az ingyenességet feladva elindulnak a magánegészségügy irányába. Egyre több helyen látszik foglalkoztatási szempontból a hibrid modell (köz- és magánszektorban is dolgozik az orvos), amely az önkizsákmányolást növeli. A Brexit pedig növelte a létszámproblémákat. Az orvosok elvándorlása mellett egyre nagyobb gond, hogy nem érkeznek az országba például azok a kelet-európai bevándorlók, akik szakszemélyzetként korábban tompították a munkaerőhiányt. A beszélgetés során arról is szó esett, hogy milyen módon próbál ebből a helyzetből kitörni az Egyesült Királyság, milyen új szerepet lehet találni a gyógyszertáraknak, és mi az az otthoni kórház.

A kormány a gyermekes családok adókedvezményeinek növelésével szeretné megállítani a népességcsökkenést. Eközben a társadalmi egyenlőtlenségek háttérbe szorulnak – sőt, a jelenlegi intézkedések inkább hozzájárulnak azok növekedéséhez. Az 1912-ben bevezetett családi pótlék egyszerre számít „szent tehénnek” és elsorvasztandó rendszernek. Erről beszélgettünk Kramarics Szandrával, az ELTE Szociológia Doktori Iskola doktorjelöltjével. Kramarics Szandra fő kutatási területei közé tartozik a családpolitikai ellátások vizsgálata. Először arról kérdeztük, mennyire leegyszerűsíthető a családtámogatások hatékonyságának kérdése. Vagyis: ha pénzt adunk, attól valóban több gyerek születik? Természetesen a válasz nem ilyen egyszerű. Ahogy Kramarics Szandra is elmondta, fejlett országokat is érint népességcsökkenés, még olyanokat is, amelyekben híresen jó a családtámogatási rendszer. Ilyen például a skandináv országok többsége vagy Franciaország, ahol nemcsak a pénzbeli támogatásokra figyelnek, hanem az intézményrendszer is igyekszik segíteni a gyermekes családokat. Sőt, munkaerőpiaci eszközökkel is támogatják a munka és a gyereknevelés összeegyeztethetőségét. Magyarországon az elmúlt években láthattuk, hogy egy-egy nagyobb támogatási program – például a CSOK vagy a babaváró hitel – bevezetése időszakosan javította a születési statisztikákat. Ugyanakkor a következő években ezek után apályszerű visszaesés következett. Ez arra utal, hogy ezek az intézkedések inkább előre hozták a már tervezett gyermekvállalásokat. Ha azt szeretnénk tudni, mi kell ahhoz, hogy a családok gyermeket vállaljanak, a kutatások szerint a legfontosabb tényező a tervezhető jövőkép. Ennek részei például: elegendő gyermekorvos, bölcsődei férőhely, iskolai tanár, valamint olyan munkaerőpiaci politika, amely támogatja a gyermeket nevelőket. Az is jól látszik, hogy az elmúlt években csökkent a kétgyermekes családok száma. Ez arra utal, hogy sokan nem lépnek tovább az egygyermekes modellről a második gyermek felé – feltehetően a kiszámíthatatlanság miatt. Eközben az adókedvezmények rendszere éppen azoknak kedvez, akik munkajövedelem szempontjából előnyös helyzetben vannak, hiszen sokat nyernek azzal, hogy nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Az alacsonyabb jövedelmű, sokszor bizonytalan munkahelyen dolgozó vagy munkanélküli családok viszont nem részesülnek ebben az előnyben, így számukra a rendszer sem többletjövedelmet, sem biztonságot nem nyújt. Megoldás lehetne például egy negatív adó bevezetése, amely biztosítaná, hogy az alacsonyabb keresetűek is hasonló összegű támogatásban részesüljenek, mint a magas jövedelműek. Így az adórendszer legalább részben kiegyenlíthetné a társadalmi különbségeket. A családi pótlék univerzális támogatásként működik, amelyhez hosszú ideje nem nyúltak hozzá, így összege mára elinflálódott. A kormány nem meri megszüntetni – hiszen 1912 óta létezik –, de növelni sem kívánja. Ennek ideológiai alapja, hogy a dolgozó, munkával rendelkező rétegeket kívánják támogatni, nem pedig mindenkit (anyagi helyzettől függetlenül).

Az Új Egyenlőség podcast mai adásában dr. Belyó Pállal, a Központi Statisztikai Hivatal voltelnökével beszélgettünk arról, hogy mit jelentenek a mostani inflációs adatok, milyen hatásokvannak, amelyek befolyásolják az árakat, legfőképpen pedig, mi lesz a bérekkel.A januári infláció az elemzői várakozásokhoz képest rosszabbul alakult. Az 5,5%-os mértékűpénzromlás megjelent az élelmiszerek árában, de elsősorban a szolgáltatások költségeitnövelte. Közben az érzékelt infláció, azaz a lakosság által vélelmezett drágulás ennélnagyobb mértékű.A rosszabb adatnak több oka is van. Egyrészt olyan belső okok, mint az adózási környezetés a vállalatok árazási gyakorlatának változása, valamint a forint árfolyamának volatilitása,illetve a külső okok közül az élelmiszerek nemzetközi árának növekedése és a háború miattikiszámíthatatlanság.A kormány reakciója 2022 óta ilyenkor egy külső beavatkozás, jelen esetben az árstopbejelentése, pontosabb azzal kapcsolatos fenyegetés. Nem világos, hogy ezt mennyire kellkomolyan venni, illetve valójában milyen hatást jelentene.A beszélgetés során szóba kerültek a bérek és azok idei emelése. A kormányzati terv azvolt, hogy 3,2%-os infláció van, ahol a legalacsonyabb keresetűek jövedelme 4-5%-osreálértéken növekszik legalább. Ezzel szemben az 5,5%-os januári „nyitány” mindenképpenlehűti a várakozásokat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a versenyszférában 6%-os évesbérmegállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel a munkáltatók, akkor ez a drágulásmegeszi a nyugdíjak emelését és ezzel együtt a béreket is.

A magyar gazdaság helyzetéről és rövid távú kilátásairól beszélgetni sok esetben olyan, mint a belpolitikai jóslás: a számok relatívak, és sokszor övezik hitviták. Az Új Egyenlőség podcastban nemcsak megérzésekről, vágyakról beszélgettünk, hanem a számok segítségével képet kaphattunk arról is, milyen alternatívák vannak. Vendégünk Büttl Ferenc közgazdász. Ha a magyar gazdaság helyzete kapcsán a két legélesebb elemzői narratívát nézzük, akkor az „A” pont szerint megbukott a magyar gazdaságpolitika, és tartunk a görög államcsőd irányába. Ezzel szemben a „B” pont azt mondja, hogy vannak problémák, de ilyet már láttunk, és egy osztogatás a 2026-os választások előtt benne van a lehetőségek között. Büttl Ferenc a beszélgetés során amellett érvelt, hogy inkább a „B” pont felé látja a valóságot, ha azt a két vélekedés között meghúzott, képzeletbeli egyenesnek vesszük. Azt is hozzátette, hogy nem olyan könnyű most egy 2022-es osztogatást megcsinálni, ennek a financiális feltételei nem adottak. A 2023-as infláció sokkja még él a lakosságban, tehát egy korábban alkalmazott pénzosztás nem biztos, hogy hasonló fogyasztási lendületet adna. Ugyanakkor most alacsonyabb a várakozás a gazdasági teljesítményt illetően, tehát egy jobb reálkereset-növekedés vagy váratlannak ható pozitív intézkedés nagyobb politikai hatást érhet el. Ebben az évben kétségtelenül a kormány prioritása a gazdasági növekedés beindítása. Ezt a célt szolgálja Nagy Márton 21 pontos programja. Ami Büttl szerint feltűnő, hogy most inkább a magánforrások mobilizálásában hisz a miniszter, nem látszanak arra lehetőségek rövid időn belül, hogy kormányzati pénzek pörgessék a gazdaság motorját. Kérdés persze, hogy az új Magyar Nemzeti Bank-elnök mennyire tud politikai célok kiszolgálója lenni. Varga Mihály számára azonban szintén ott a valóság. Egy túlzott kamatcsökkentés pillanatok alatt a forint árfolyamának romlását okozza. És már a decemberi inflációs adatból is érezzük, hogy főleg a dollárral szembeni magyar fizetőeszköz-romlás megjelent az árakban. És éppen az empirikus inflációérzet az, ami veszélyes lehet a kormánypártok támogatottságára, pont a korábbi lakossági élmények miatt. Az adás végén szóba került a bérek helyzete. Kordában tartott infláció mellett érdemi reálkereset-növekedés lesz. Ez pedig cáfolhatja a mostani várakozásokat. Kérdés persze, hogy egy 2026-os választási év és az év végén látott pénzügyi, költségvetési folyamatok mennyibe bátorítják fel a kormányt, ismét kétszámjegyű béremelési pálya felé lökve a gazdaságot. Ehhez ugyanakkor kell majd segítség a vállalkozásoknak, és persze a közszférának is meg kell mutatnia, hogy kiveszi a részét az emelésből. Ez azonban még nem ennek az évnek a története…

Az Új Egyenlőség podcast hetedik évadának nyitó adása egy külpolitikai kitekintő. Kielemeztük az előttünk álló legfontosabb külpolitikai eseményeket abból a szempontból, hogyan hatnak a magyar belpolitikára. Izgalmas időszak jön, hiszen hivatalba lép az USA új adminisztrációja, német választások lesznek és új kormány alakul, Ausztriában pedig a szélsőjobb adhatja a kancelláriát. Elsőként a legfontosabb gazdasági kérdéssel kezdtünk: hogy áll az EU-s pénzek hazahozatala? A magyar kormány és az Európai Bizottság tartós konfliktusának jelentős kapcsolt kárai vannak. Befagyasztásra kerültek EU-s támogatások, ami miatt 2025. január 1-jén már 1 milliárd euró forrást elvesztett Magyarország. Ezzel együtt a migrációt érintő jogszabályok be nem tartása következtében 200 millió eurós büntetést kapott az ország, amely napi 1 millió euróval növekszik mindaddig, amíg nem teljesítjük a bírósági ítéletben foglaltakat. Ez már a napi büntetéssel együtt további 400 millió eurót jelent. Közben kb. 10 milliárd euró van veszélyben az úgynevezett helyreállítási alap kapcsán. A program végrehajtása nem kezdődött el, mivel több területen is olyan szabályozás van életben Magyarországon, amely az Európai Bizottság véleménye szerint az EU alapvető normáiba ütközik. Ezek a források 2026. III. negyedévig felhasználhatók, de a zárolás miatt nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ez megtörténik, még ha rövid időn belül kiegyezne a magyar kormány és a bizottság. Ennek az elnyúló küzdelemnek lényegében két megoldása lehet. Vagy a magyar kormány puhítja korábbi álláspontját, és enged, vagy az Európai Bizottság és a tagállami vezetők tanácsa helyezkedik hasonló álláspontra. A magyar kormány vélheti azt, hogy az európai választók segítenek neki ebben. Ehhez szükség van egy olyan osztrák kormányra, amely könnyen előállhat a Szabadságpárt kormányra kerülésével, vagy akár az év második felében Csehországban Babis ismételt hatalomra kerülése sem elképzelhetetlen. Ezek azonban önmagukban biztosan kevés esélyt adnak arra, hogy éles politikai fordulat menjen végbe Brüsszelben. A magyar kormány másik reménye az USA-hoz kapcsolódik, és talán annak a reménynek az üldözése, hogy a Trump-adminisztráció nyomást gyakorol a magyar érdekek kapcsán az Európai Bizottságra. Jelen tudásunk szerint ennek realitása sok tekintetben hitvita. Amire érdemes lesz figyelni a következő fél évben, az a német előrehozott parlamenti választás. Biztosan új kormánykoalíció lesz, amelyet jelen állás szerint a CDU vezet majd. Az AfD, amely politikai karanténban van a német politikában, erősödhet, de hatalomra nem kerülhet. Röviden beszéltünk arról, hogy ez a választás mit jelenthet a magyar kormány számára. Ugyancsak érdemes lesz Lengyelország felé tekinteni, ahol tavasszal köztársasági elnököt választanak. Újabb összecsapása lesz ez a korábbi kormánykoalíciónak és a most hatalmon lévőknek. Szinte ezzel egy időben Románia is elnököt választ. A helyzet pikantériája, hogy ez egy (külföldi beavatkozás miatt) megsemmisített választás ismétlése lesz. Érdekes kérdés, a választók hogyan reagálnak arra, hogy új voksolást tartanak majd, és mennyire lesz képes a szélsőjobboldal ismét meglepetést okozni. Az adás végén pedig megnéztük, hogy van e nemzetközi színtéren zsarolási potenciálja a magyar kormánynak a következő fél évben. Ebben a tekintetben nyílt lapokkal szokott a magyar miniszterelnök játszani, és előre bemondja a lapjait. Most is ez történt…

Három éve ért véget a Covid miatti kötelező maszkviselés, és öt éve kezdődött a járvány Magyarországon. Vitathatatlan, hogy a kettő között a kormány nekiállt az egészégügy rendszerszintű változtatásának. Ebben a beszélgetésben Rékassy Balázzsal kasszát csinálunk arról, hogy hova jutott el ez a folyamat. A beszélgetést egy személyes történettel indította Rékassy Balázs. A humánjárvány ideje alatt önkéntesként dolgozott egy Covid-osztályon, ami mély traumákat hagyott benne és az egészségügyi dolgozókban is. Ez még mindig ki nem beszélt, „ki nem hordott” társadalmi krízis, amelyet Európában csak elfedett az Ukrajna elleni orosz agresszió. Három dolgot elevenített fel Rékassy Balázs a Covid időszakában történt egészségpolitikai változtatások közül. Egyrészt a krízishelyzetben egy hierarchizáltabb irányítási rend jött létre, amely a belügyminiszter személyében testesült meg. A krízis után azonban ez rendszeridegennek hat, és sokszor szembekerül a gyógyítói munka alkotói légkörével. A másik változtatás az volt, hogy emelkedtek a bérek. Ezt sok esetben elvitte az infláció, a magánszektor pedig a teljesítményalapot nézve ráígért a közegészségügyi bérekre, ezzel elvitte a motiváltabb orvosokat. A döntést kiegészítette a hálapénz elvétele, amely erős lépés volt. Ugyanakkor a többletteljesítmény sehogy sincs elismerve, a mostani bértábla csak életkor alapján tesz különbséget, ami jelentős probléma. A harmadik lépés a magán és köz szétválasztása volt. Ebben sajnos sokat puhult a rendszer, és ismét sok orvos dolgozik egyszerre a két ellátási területen. Ezáltal visszajutunk ahhoz a leterheltségei szinthez, ahol Covid előtti struktúrában volt a rendszer. A Covid azt a változást erősítette, amely társadalmi egyenlőtlenség szempontjából a legrosszabb: azaz nőttek a jobb anyagi helyzetűek és a nehezebb helyzetben lévők közötti különbségek az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szempontjából. Az alapellátás területén Rékassy Balázs szerint a legfőbb gond, hogy nincs irány kijelölve. Azt tudjuk, hogy az egy rendelő – egy orvos – egy asszisztens struktúra már a múlté. Azt viszont nem tudjuk, mi lesz helyette, miközben közelítünk az 1000 hiányzó háziorvoshoz, és az átlagéletkor 60 év felett van. Két kitörési lehetőség van. Egyrészt a praxisközösség, amikor főleg a nagyvárosokban elmozdulunk attól, hogy a beteg egy fix orvossal találkozik, ugyanakkor olyan differenciált egészségügyi szolgáltatást kaphat, amely számára hasznosabb. A másik vagy ezt kiegészítő lehetőség a mesterséges intelligencia által javasolt, de személyes orvos találkozón jóváhagyott prevenciós terápia lehetne.

Az Új Egyenlőség eheti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Mikecz Dániellel, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársával beszélgetett a magyar zöld politika kudarcairól és lehetőségeiről. A műsorban szó esett a magyar zöld pártok elmúlt évtizedekbeli sikertelenségének okairól, a helyi és országos zöld politika különbségeiről, valamint a jövőbeli irányokról és esélyekről. A magyar zöld politika helyzete ellentmondásos: bár a környezetvédelem témája időről időre előtérbe kerül a közéletben, az utóbbi évtizedben a zöld pártok nem tudtak számottevő szavazóbázist kiépíteni. Bár két zöld frakció – az LMP és a Párbeszéd – is jelen van a Parlamentben, választói bázisuk jelentősen szűkült az elmúlt években. Mikecz Dániel szerint ennek egyik oka az lehet, hogy a környezetvédelem támogatottsága a rendszerváltás óta mindig más ügyekkel társulva tudott csak megerősödni. A rendszerváltás idején például a zöld ügyek az antikommunista érzelmekkel kapcsolódtak össze: a Bős–Nagymarosi vízlépcső elleni mozgalom nemcsak a környezetvédelmi kérdéseket hozta előtérbe, hanem az akkori rendszer kritikáját is megfogalmazta. További problémát jelent, hogy a magyar zöld mozgalom mindig is széles ideológiai skálán mozgott, liberális és konzervatív irányzatok keveredésével, ez viszont nehezítette az egységes pártba szerveződést és olykor törésekhez vezetett. Mikecz Dániel arra is rámutatott, hogy 2010 után a zöld pártok lehetőségeit az is szűkítette, hogy a magyar politikai térben inkább a liberális mozgalmi ügyek erősödtek meg – például az oktatás, a média szabadsága, a demokrácia és a jogállamiság kérdései – amelyek elvonták a figyelmet a környezetvédelemről. A nagyobb helyi szintű zöld ügyek, mint Kishantos, a Római-part vagy a Városliget megóvása, viszont nem tudtak országos szintű mozgalommá szerveződni. A közvélemény figyelmét csak időszakosan kötötték le ezek a kérdések, így a zöld politika az országos napirenden háttérbe szorult. A zöld politika országos szintű kudarcaival szemben a helyi szintű környezetvédelem továbbra is sikeresebbnek tűnik. Az olyan ügyek, amelyek közvetlenül érintik az emberek lakókörnyezetét, képesek mozgósítani a helyi közösségeket. Az akkumulátorgyárak körüli tiltakozások, a Zengő ügy jó példák arra, hogy a helyi problémák képesek zöld mozgalmakat kialakítani. Ezek a helyi zöld ügyek akár az országos politikára is hatással lehetnek. Például a 2019-es önkormányzati választások során a helyi szerveződések több településen is áttörést értek el, ami a kormány figyelmét is felkeltette. Ezt követően a kormányzat is hirdetett klímapolitikai akciótervet, mutatva a környezetvédelmi politikai fontosságát. Mikecz Dániel viszont rámutatott, hogy ezek a sikeres helyi szintű zöldpolitikai mozgalmak általában nem szerveződnek pártpolitikai keretek közé, sőt sok esetben a politikától való távolságtartás jellemzi őket. A magyar zöld politika kilátásai továbbra is bizonytalanok. Mikecz szerint a jelenlegi zöld pártok brandje terhelt, és nehéz elképzelni, hogy ezek képesek lennének jelentős megújulásra. Emellett a hazai politikai rendszer blokkosodása szűkíti a harmadikutas, alternatív politikai erők lehetőségeit, így az új zöldpártok térnyerését is. Ugyanakkor a helyi környezetvédelmi ügyek, továbbra is lehetőséget nyújtanak a zöld politika számára. A Tisza Párt esetében például kulcsszerepet játszhatnak az ilyen témák, amelyek hatékonyan mozgósíthatják a helyi közösségeket, és ezáltal hozzájárulhatnak a párt építkezéséhez. A jövőben a zöld politika két irányban fejlődhet Mikecz szerint. Az egyik lehetséges tendencia, hogy a környezetvédő törekvések egyre inkább a politikai színtéren kívül nyilvánulnak meg, például az alternatív életmódok terjesztésében. A másik irány a lokális környezetvédelmi ügyek megerősödése lehet, amelyek a helyi közösségek önszerveződésére és együttműködésére építhetnek. A klímaváltozás és más globális környezetvédelmi problémák viszont kevésbé valószínű, hogy közvetlenül meghatározzák...

A Policy Solutions több éve végzi azt a kutatását, amellyel felmérik, hogy melyek a magyar társadalom legnagyobb problémái. Jelentős átrendeződések nincsen az előző évhez képest, a megélhetés, a bér, a közszolgáltatások minősége van az élen. Mit mutatnak a várakozások? Merre tart a társadalom? Beszélgetés Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. A magyarok számára 2024-ben az alacsony fizetések jelentik a legégetőbb problémát (36%), a bérek kérdése a harmadik helyről az első helyre lépett előre egy év alatt. Idén a fizetések alacsony szintjét még többen tartják kiemelkedő problémának, mint a magas árakat (34%). A megélhetés költségei ezúttal a második legtöbb említést kapták, a harmadik helyre pedig az egészségügy állapota került (30%), a tavalyi második hely után. Továbbra is sokan tekintenek problémaként a korrupcióra és a túl nagy társadalmi egyenlőtlenségekre. Azt is mutatják az adatok, hogy 2024-ben érdemben nem javult a gazdasági hangulat, és alacsonyak az elvárások is a jövő év szempontjából. Ez persze azt is jelenti, hogy az alacsonyan tartott várakozásokat könnyen megugorhatja a kormány. Nem véletlenül fordult rá a kormányzati kommunikáció a gazdasági kérdésekre, került fókuszba a bérmegállapodás. Ugyanakkor azt is lehet látni, hogy a gazdasági percepció felülírja akár a javuló adatokat is. Az USA elnökválasztás azt mutatta, hogy hiába javultak a makroadatok, ha az egyén szintjén más az érzékelés. Ez pedig kihívást jelent a kormány számára. Kopni látszik a kormány felelősségáthárító mechanizmusának az ereje. Eddig a háború, az EU, az USA volt célkeresztben, ma már a választók egyre inkább a kormányt teszik felelőssé, ami politikai veszélyt jelent. A kutatás azt is vizsgálta, hogy milyen a társadalom viszonya a vendégmunkásokhoz. A megkérdezettek 70%-a azt gondolja, hogy lenyomják a béreket, és 60% szerint elveszik a magyarok munkáját. Mindkét állításban a kormány menekültellenes kampányai csengenek vissza. Azaz olyan szinten megtanította ezeket az üzeneteket a kormányzati kommunikáció az elmúlt években, hogy nincs lehetőség az oldásukra a vendégmunkásokkal kapcsolatosan sem. A beszélgetés során szóba kerül az akkumulátorgyárak építésének megítélése, és egyazon mondatban elhangzik az akkugyár, az LMBTQ és az orosz befolyás fogalma. Hogy hogyan kerülnek ezek egy gondolati fonalra? Kiderül a beszélgetésből, amelyet már csak ezért is érdemes teljes egészében meghallgatni.

A szakszervezetek szerepe elsődlegesen a munkahelyek védelme, a munkavállalók érdekképviselete. A klímaváltozás ugyanakkor alapjaiban érinti a társadalmat, benne a dolgozói réteget is. Alkalmazkodás a túlélés egyetlen esélye, ezért gazdasági struktúraváltásra van szükség. Hol van itt a szakszervezetek szerepe, és nem okoz-e ellentmondást számukra a két érdek egyszerre történő képviselete? Erről beszélgettünk Bábel Balázzsal, a Vasas Szakszervezeti Szövetség nemzetközi ügyekért felelős alelnökével. A Vasas Szakszervezeti Szövetség elsődleges terepe az ipar, benne az autógyártás. Ha a klímaváltozás gazdasági átalakító hatását keressük, akkor egyik legszembeötlőbb az autóipar transzformációs mechanizmusa, az elektromos, vagy más alternatív hajtású járművek irányába. Ennek Magyarországon az akkugyárak megjelenése a leglátványosabb jele. A szakszervezetek szempontjából új munkahelyek létrejötte lehetőséget is jelent, hiszen új tagokat léptethetnek be a szakszervezetbe, ugyanakkor a sajátos magyar munkaerőpiaci helyzet miatt inkább veszélyekkel jár. A valós vagy vélt magyar munkaerőhiány kezelésének módja a kormány szerint az, hogy harmadik országbeli munkaerőt hoz be munkaerőkölcsönzők segítségével. Ez pedig megnehezíti a szakszervezetek terjeszkedését, csökkenti az érdekképviseleti lehetőségeiket, és a bérharcból „kiveszi” az erőt. A beszélgetés során az is kiderül, hogy azért vannak ezzel ellentétes példák is. A szakszervezetek a klímaváltozás miatti gazdasági változásra adott válaszokat, a zöld átmenetet úgy tudják elfogadni, ha ez kiegészül egy jelzővel: igazságos átmenet. Azaz szükség van arra, hogy ne a munkavállalók szenvedjék el az átállás negatív hatásait, és a tőke profitáljon ebből egyedül. Ezért az államnak zsebébe kell nyúlnia, és segíteni azokat, akik elveszítik a munkahelyüket. Az Európai Unió szintjén a szakszervezetek sokkal inkább számítanak természetes partnernek a kormányzatok, az Európai Bizottság számára, mint ahogy ez Magyarországon történik. Nálunk hiányoznak az érdemi tripartit érdekegyeztetési intézmények. Az is hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy a szakszervezetek akkor képesek érdemben kényszerítő erőként fellépni, ha jelentős tagságot tudnak felmutatni. Ez jelenleg nincs így, és ezért érezheti a jelenlegi magyar kormányzat, hogy nem is kell több teret engedni az érdekképviseleteknek.

A Fényhozók Alapítvány a magyarországi mélyszegénységben élők helyzetének javításán dolgozik, különös figyelemmel az energiaszegénység problémájára. Munkájuk középpontjában Baks, egy Csongrád megyei kis falu áll, ahol a lakosság jelentős része roma származású, de a helyi közösség erős kohéziója jellemzi a települést. Rostás Arankával, az alapítvány kurátorával beszélgetett az Új Egyenlőség szerkesztője, Szécsi Katalin. Bakson a lakók azt vallják, hogy nem „cigányok” és „nem cigányok” élnek együtt, hanem „baksiak”. A település közössége az összetartozás példáját mutatja, ugyanakkor az energiaszegénység komoly kihívást jelent a mindennapokban. A településen sok háztartás küzd az energiaszegénység különböző formáival. Bár az alapvető közművek, mint a víz, áram, és csatorna rendelkezésre állnak, a szegényebb családok közül sokan képtelenek rendszeresen fizetni a számláikat. Az előre feltöltős mérőórák gyakran csak átmeneti enyhülést hoznak, és jelentős terhet rónak az érintettekre. Az energiaszegénységet tovább fokozza a lakóházak rossz szigetelése és a régi, energiapazarló háztartási gépek használata. A Fényhozók Alapítvány legjelentősebb projektje keretében egyszerű napelemes rendszereket telepít a rászoruló háztartásokban. Ezzel a megoldással a családok legalább a világításhoz és kisebb elektromos eszközök használatához szükséges energiát elő tudják állítani. Bakson eddig 13 háztartás kapott ilyen rendszert. Az alapítvány folyamatosan tanul a telepítési folyamatok során, mivel sok esetben régi, rossz állapotú házakkal kell dolgozniuk, ahol a telepítés különleges kreativitást és helyszíni megoldásokat igényel. Az ilyen projektek nemcsak az energiával kapcsolatos problémák enyhítésében segítenek, hanem közösségépítő szerepük is van, mivel a családok aktívan részt vesznek a megvalósításban. Az energiaszegénység strukturális problémáinak kezelése azonban elsősorban nem a civilek feladata lenne. Rostás Aranka véleménye szerint a rendszerszintű megoldások elengedhetetlenek, például az állami támogatási programok átalakítása, hogy azok valóban elérjék a leginkább rászorulókat. A Fényhozók munkája egyszerre szól az innovatív technológiai megoldásokról, a szolidaritásról és a közösségépítésről. Az alapítvány tevékenysége példaként szolgálhat arra, hogy kis léptékben, alulról jövő kezdeményezésekkel is lehet hatékonyan küzdeni a társadalmi egyenlőtlenségek ellen.

Donald Trump magabiztos előnnyel nyerte meg az amerikai elnökválasztást, négy év után visszatérve ezzel a világ egyik legnagyobb hatalommal bíró politikai pozíciójába. Az Új Egyenlőség eheti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Kaló Máté Amerika- szakértővel vitatta meg Trump győzelmének hátterét és várható következményeit. Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson jelentős politikai átrendeződést mutat az amerikai politikában – mutatott rá Kaló Máté. Trump nemcsak a hagyományos republikánus államokban, hanem számos olyan helyen is növelte támogatottságát, ahol korábban a demokraták domináltak. Az országosan leadott szavazatok terén is túlteljesítette Kamala Harrist, ami a 2016-os győzelméhez képest még biztosabb pozíciót jelent számára. A szakértő szerint a kampány során a két tábor élesen eltérő témákra és értékekre helyezte a hangsúlyt. A demokraták a demokrácia és a nők jogainak védelme köré építették üzeneteiket, figyelmeztetve Trump visszatérésének „veszélyeire” és az amerikai demokratikus értékekre gyakorolt fenyegetésére. Ezzel szemben a republikánusok a gazdasági kérdésekre, a megélhetési költségekre, az inflációra és az üzemanyagárakra koncentráltak, amelyeket hatásosan kötöttek össze a migráció kérdésével. Ezzel szemben a demokratáknak nem sikerült megfelelően kommunikálniuk az elmúlt évek kormányzati eredményeit, ami végül Harris és a demokraták gyenge választási szerepléséhez vezetett. Kaló Máté szerint nagy kihívást jelentett a demokraták számára, hogy Joe Biden ragaszkodott az újrainduláshoz kognitív állapotának romlása ellenére is, ami már a kampány elején bizonytalanságot keltett. Biden visszalépése után ugyan Kamala Harris visszahozta a demokraták esélyeit az elnökválasztáson, a kampány előrehaladtával Harris kezdeti lendülete kifulladt. Kaló Máté kiemelte, hogy Harris nem tudta meggyőzni a szavazókat arról, hogy ő egy stabil és elkötelezett vezető, aki képes az amerikai érdekeket képviselni egy kiszámíthatatlan világban. Trump támogatottsága több demográfiai csoportban is erősödött. Az exit pollok szerint az ázsiai amerikaiak, a feketék, és főként a latin-amerikai származású, konzervatívabb értékeket vallók körében tört előre. Kaló Máté rámutatott, hogy összességében Trump saját 2020-as eredményéhez képest javított, míg Harris Bidenhez képest gyengébb eredményt ért el. Ez a győzelem tehát inkább a demokraták gyenge teljesítményét tükrözi, mintsem a Trump iránti lelkesedést. Kaló szerint Trump most, második elnöksége kezdetén sokkal tapasztaltabb, mint korábban, ami előnyére válhat a kormányzásban. Első elnöksége alatt nehézségei voltak az adminisztráció kiépítésében, nagy volt a fluktuáció és gyakoriak voltak a botrányos lemondások. Most azonban a Republikánus Párt sokkal egységesebben támogatja, és a kongresszusi többség lehetséges megszerzése is kedvezőbb helyzetbe hozza őt a kormányzás terén. A várakozások szerint Trump második ciklusában fokozott figyelmet fordít majd a Kínával való gazdasági versengésre és protekcionista intézkedésekre. Emellett nagy hangsúlyt fektethet a Közel-Kelet stabilizálására, valamint a déli határ védelmére is. Trump visszatérése az elnöki székbe Magyarországra is hatás gyakorolhat. Bár Orbán Viktor és Trump között több kérdésben megvan az egyetértés, például identitáspolitikai témákban, gazdasági és diplomáciai területeken nehezebb lehet az amerikai és a magyar érdekek összehangolása. A két ország közötti együttműködés inkább „business model” alapú lehet, vagyis praktikus, de nem érdekszövetségen alapuló kapcsolatra számíthatunk. Kaló Máté azt is kiemelte, hogy Trump kereskedelmi politikája, különösen a vámháború lehetősége, kihívást jelenthet az európai gazdaságok, így Magyarország számára is.

Orbán Viktor 2014-ben jelentette be az illiberális állam tervét, 2019-ben a létrejöttének a befejeződését. 2024-ben az ötödik „születésnapját” tölti be… Hogy pontosan mit is jelent az illiberális állam, politikai termék-e vagy egy új államszervezési modell, erről beszélgettünk Kis Miklóssal, aki az Új Egyenlőségen jelentett meg erről egy írást.   Kis Miklós írása Az illiberális állam és Magyar Péter felemelkedése címmel jelent meg október elején az Új Egyenlőségen. A cikk apropója, hogy a 2019-ben létrejövő illiberális állam immár 5 éves. A szerző korábbi jövendölései sok tekintetben megvalósultak, hiszen a nemzeti fizetőeszköz gyengülése volt az egyik várakozása, amely a 2019-es 330 forint körüli euróárfolyam helyett a 390-400 forint közötti sáv között van már. A szerző másik várakozása a munkavállaló-ellenes lépések bevezetése volt. Ennek a nyitányát a rabszolgatörvény jelentette (természetesen 2010 óta jelen van a masszívan szakszervezet-ellenes és munkavállalói jogokat csökkentő politika), illetve a külföldi munkavállalók kölcsönzött munkaerőként történő behozatala is erősen alátámasztja ennek a kurzusnak a karakterét. A gazdasági szerkezet átírása, pontosabban védendőkre és támadandókra való felosztása is erőteljesen megjelent. Egyszerre multibarát és eredeti tőkefelhalmozást támogató politikát folytat a kormány. Bizonyos szektorokban persze még a külföldi befektetőket is támadják és hazai tőkére cserélnék őket (a kiskereskedelem most egyértelműen ilyen). Ugyanakkor nemcsak gazdasági, társadalmi, hanem politikai szempontból is érdemes megnézni, mit hozott az illiberális állam. Tényleg szükségszerű-e, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, amelyek parlamenti képviselettel bírnak, az eljelentéktelenedés felé haladnak, miközben kinőtt egy új politikai erő? Ahogy Kis Miklós fogalmaz: „Az persze tagadhatatlan, hogy Orbán és Magyar a két meghatározó szereplő. Az új politikai tér centruma jobboldalon van, a magyar társadalom és politika jobbratolódása megállíthatatlannak tűnik.” Kérdés, hogy az ellenzéki szavazók értékrendje ténylegesen is igazodni fog-e ehhez, vagy az illiberális állam azt tanítja a választóknak, hogy kormányváltás csak jobbról érkezhet. Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy jobbról előzik meg a Fideszt, de azt igen, hogy jobboldali értékrendű politikusok akarják leváltani a Fideszt.

2024. szeptember 29-én tartották a parlamenti választásokat Ausztriában, ahol a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) végzett az első helyen. Az Új Egyenlőség e heti podcastjában Bíró-Nagy András kollégánk Győri Gáborral, a Policy Solutions vezető elemzőjével beszélgetett a Szabadságpárt győzelmének okairól és a lehetséges kormányalakítási forgatókönyvekről. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) győzelmével a II. világháború óta először nyert szélsőjobboldali erő Ausztriában a parlamenti választásokon. A második helyet szerezte csak meg az eddig kormányzó jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP), és a harmadik helyen futottak be a korábban meghatározó szociáldemokraták (SPÖ). Bejutott még a parlamentbe a liberális NEOS és az Osztrák Zöld Párt is. Győri Gábor szerint a Szabadságpárt győzelmének hátterében leginkább az állhat, hogy a kampányban erőteljesen a migráció témája került a középpontba, az FPÖ pedig a bevándorlás jelentős visszaszorítását ígérte. A bevándorlás témájának megerősödése annak köszönhető, hogy az osztrák társadalomban egyre inkább kiütköznek a bevándorlók integrációjának nehézségei, emellett fontos problémaként jelenik meg a szociális segélyek elérhetősége a menekültek számára. Ezt csak tovább erősítette a tervezett terrortámadás híre Taylor Swift koncertjén. Győri Gábor kifejtette, hogy a migráció témájának előretörését a magas infláció miatt kibontakozó megélhetési nyomás is segítette, hiszen a szavazók egy része a jövedelmi és szociális szorongását is a bevándorlókra vetítette ki. A Policy Solutions vezető elemzője szerint az FPÖ győzelmét az is támogatta, hogy a párt az oltásellenes szavazók felé is nyitott volt, és az orosz-ukrán háború kérdésében az oroszokkal megértőbb álláspontot vett fel. A választások eredményei azt mutatják, hogy a munkásosztály pártja a Szabadságpárt lett, s a szociáldemokraták meggyengültek a hagyományos bázisukban. Az SPÖ hiába próbálkozott egy erősen baloldali programmal és a vagyonadó bevezetésének ígéretével, mégis az FPÖ tudta becsatornázni a megélhetési kihívásokból fakadó félelmeket. A Szabadságpárt fő bázisát a vidéki szavazók adják, a párt kevésbé népszerű a nagyvárosokban, ezzel illeszkedve az európai tendenciákhoz. Győri Gábor nagy átalakulásként értékelte, hogy első alkalommal volt a Szabadságpárt szavazói között hasonló a nők és a férfiak aránya, eddig ugyanis túlsúlyban voltak a férfi szimpatizánsok. Szerinte ez is megerősíti, hogy az FPÖ az osztrák politikai paletta meghatározó szereplőjévé vált. A Szabadságpárt győzelme viszont nem jelenti automatikusan, hogy szélsőjobboldali kormánya lesz Ausztriának. A kormányalakítási tárgyalások ugyanis még sokáig elhúzódhatnak. Győri Gábor rámutatott, hogy akár az is elképzelhető, hogy karácsonyig sem tud összeállni az új osztrák kormány. Jelenleg két kormányalakítási forgatókönyv létezik. Az egyik szerint az Osztrák Néppárt összefog a Szabadságpárttal, amelynek ideológiai akadályai nem lennének, hiszen a Néppárt már jelezte, hogy kész egy ilyen koalícióra. A fő problémát a személyi kérdések jelentik, ugyanis Karl Nehammer, az Osztrák Néppárt vezetője kizárta, hogy együtt kormányozna a Szabadságpárt kancellárjelöltjével, Herbert Kickllel, annak szélsőséges nézetei miatt. Az eddigiek alapján, viszont nem úgy tűnik, hogy a győztes Kickl visszalépne egy másik kancellárjelölt javára, még ha személye az osztrák társadalomban kevéssé is népszerű. Győri Gábor szerint a második, és egyben a valószínűbb forgatókönyv az, hogy az Osztrák Néppárt a szociáldemokratákkal és a NEOS-szal fogna össze egy ideológiailag sokszínűbb kormánykoalíciót létrehozva, kizárva a győztes szélsőjobboldalt a hatalomból. Erre a koalícióra mindhárom szereplő nyitott lenne, az ideológiai különbségek ugyanakkor nehezíthetik a kormányalakítást, s az sem kizárt, hogy egy ilyen lépés hosszabb távon csak erősítené a szélsőjobb pozícióját. Ahogy Győri Gábor rámutatott, a választások egyik érdekes eredménye, hogy bár a Szabadságpárt lett a győztes, az Osztrák Néppárt került a mérleg nyelve pozíciójába, így megkerülhetetlenné vált a kormányalakításban.

Mérlegen az Európai Unió címmel készített kutatást a magyar választók körében a Policy Solutions. Mérlegre került az emberek véleménye az EU-tagság megítélését, előnyeit, a legsúlyosabb közpolitikai problémákat illetően. Erről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, az Új Egyenlőség szerkesztőjével, a Policy Solutions vezetőjével. Ha a legfontosabb kérdést nézzük, akkor jó hírként lehet értékelni, nincs változás az EU-s tagság melletti elköteleződésben. Azaz a válaszadók 80%-a szerint előnyös volt Magyarország számára az elmúlt 20 év az Európai Unió tagjaként. Ennek okaként elsősorban a gazdasági előnyöket nevezik meg, ami azt is jelzi, hogy a felszín alatt nem lehetetlen olyan EU-szkeptikus hangulatot megépíteni, amely megbonthatja az eddigi társadalmi alapkonszenzust. Ennek jele, hogy például a Fidesz szavazóinak a 54%-a azt gondolja, Magyarország már többet fizet be az EU-ba, mint amennyit kap onnan. Ez a szám a Tisza szavazói körében csak 28%, tehát itt egyértelmű törésvonal látszik. Ugyanakkor hatnak a démonizáló üzentek, azaz azok a kormányzati narratívák, amelyek az EU gazdasági együttműködésen túli világát próbálják megkérdőjelezni. Ilyen például, hogy a „brüsszeli bürokraták rá akarják erőltetni a magyar emberekere az akaratukat”, amely véleménynek 52%-os támogatottsága van. De ennél is vadabb az a 44%-os támogatással bíró állítás, amely szerint „az EU át akarja mosni a magyar gyerekek agyát a saját ideológiájával”. Ennek a vélekedésnek már 70%-os többsége van a Fidesz-szavazók körében. „Az Európai Unió rá akarja kényszeríteni Magyarországra, hogy bevándorlókat fogadjon be” – ennek az állításnak az 56%-os támogatottsága nem meglepő, hiszen a kormányzat éveken át építette ezt a narratívát. Ezek az üzenetek azok, amelyek a társadalom mélyén előkészíthetnek egy átfordulást az EU megítélése és a tagság megélése kapcsán. A kutatás azt is vizsgálta, hogy melyek azok a legsúlyosabb problémák, amelyeknek a megoldására az EU-s pénzeket költeni kellene. Az első három helyen az egészségügy, az oktatás és a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatása állt. Ebben a kérdésben kevésbé látszik a pártos törésvonal, és valószínűleg jól bemutatja a hazai top problémák megítélését. A beszélgetés során szóba került még, hogy mit gondol az EU-bővítéséről, benne Ukrajna szerepéről a magyar társadalom, illetve mérlegeltük az EU-s pénzek megérkezésének esélyeit, az ezzel kapcsolatos vitákat és azt is, hogy mekkora pénzeket bukhat el az ország rövid időn belül.

A magyar kormány mintha gazdasági paradigmaváltást hirdetett volna meg a gazdasági semlegesség elvével. Mások szerint ez egy politikai-kommunikációs termék, amivel meg akarja magyarázni egyéb politikai húzásait a kormányfő. Erről beszélgettünk Büttl Ferenc közgazdásszal. A világgazdaságban fokozódik a küzdelem, a dominanciaharc a vezető erő megszerzése érdekében. Ezt sokkan blokkosodásnak nevezik, amelyet a II. világháború utáni folyamatokhoz hasonlítanak. Büttl Ferenc szerint az már önmagában kérdéses, hogy most is hasonló helyzetet élünk-e át. A multinacionális vállalatok világában, amikor a globális gazdaság a gyártási folyamatokat nem nemzetgazdasági alapon szervezi meg, lehetséges-e keleti és nyugati blokkokról beszélni? Valószínűleg nem. Ezért minimum problematikus az a megközelítés, hogy azért visz olyan külpolitikát a kormány, amit látunk, mert ezzel akarja megőrizni potenciális gazdasági együttműködési lehetőségeit. Ennek a logikának talán a Trump iránti barátság az egyik legnehezebben megmagyarázható eleme. Azt tudjuk ugyanis, hogy a Kína mint gazdasági ellenség elleni harc már az ő elnöksége alatt megindult. Ezen nem is kívánna változtatni, ha megnyerné a választást. Ez maga a blokkosodás politikája. A magyar miniszterelnök szinte politikai „all in”-t játszik ennek kapcsán, azaz minden kreditjét Trump esetleges győzelmére teszi fel. Ugyanakkor a gazdasági semlegesség elve alapján minden követ megmozgat azért, hogy üzletelni tudjon Kínával is. Ez minimum ellentmondás, amelyre az se lehet válasz, hogy majd a személyes jó viszony valamiféle külön megállapodást tesz lehetővé az USA és Magyarország között. Ez azért sem képzelhető el, mert Magyarország az EU tagja, és ezáltal ennek a gazdasági szövetnek a leválaszthatatlan része. Azaz a külön gazdasági megállapodás értelmezhetetlen egy külső országgal. Ahogy Büttl Ferenc fogalmazott, az persze helyes, hogy a nagyon erős német gazdasági kitettséget próbálja lazítani Magyarország, de ennek rövid távon nem sok realitása van. A beszélgetés utolsó harmadában a magyar monetáris és fiskális politika konfliktusát néztük meg közelebbről. Büttl Ferenc szerint ennek legújabb fellángolása a 2023-as infláció miatti „el/leszámolási vita” miatt történt. Két kérdést másképp ítéltek meg a felek: ki a hibás? és ki oldotta meg? A kormány alapvető elvárása, hogy a kamatot gyorsabban kellene a jegybanknak csökkentenie. Ez ugyanis lassítja a beruházásokat, és drágítja a finanszírozást. Azonban ez nem csak akarat kérdése. Hiába lesz jövő márciustól új vezetése a jegybanknak, attól nem lehet rángatni a monetáris folyamatokat. Természetesen csökkenhet a feszültség a kormány és az MNB között, kevesebb szakmai elemzés jelenik meg arról, hogy ki a hibás, de ez nem oldja meg a növekedési problémákat.

Hogy alakulnak az erőviszonyok két hónappal az amerikai elnökválasztás előtt? Milyen kampánystratégiákat választanak a jelöltek? Mely témák mozgatják meg leginkább az amerikai választókat? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ az Új Egyenlőség e heti podcastjában, amelyben Bíró-Nagy András kollégánk Kaló Máté Amerika-szakértővel beszélgetett. Joe Biden visszalépése új dinamikát adott az amerikai elnökválasztási kampánynak - hívta fel a figyelmet Kaló Máté. A demokraták, akik korábban szinte biztosnak látták a vereséget, újra versenybe kerültek. Kamala Harris ledolgozta hátrányát, a legfrissebb közvélemény kutatások alapján kiegyenlített a küzdelem a két jelölt között. A kampányban a gazdasági, a külpolitikai és az identitáspolitikai témák egyaránt jelen vannak. Donald Trump leginkább gazdasági témákban próbál támadni, és emellett Harris külpolitikai tapasztalatlanságára játszik. Harris az abortuszt emelné központi témává, ami a Trump által kinevezett alkotmánybírók döntése alapján már nem számít alkotmányban védett jognak. Kaló Máté viszont rámutatott, hogy bár mindegyik téma fontos, a kampány leginkább az elnökjelöltek karakteréről szól, és Trump megosztó személyisége köré épül. Kaló Máté szerint a demokraták és a republikánusok közötti verseny azért is válhatott kiegyenlítetté, mert a Trump-kampány teljesen Bidenre készült, és nem tudott hatékonyan reagálni a visszalépésre. Ez részben annak köszönhető, hogy Trump mozgástere ekkorra beszűkült, mivel az alelnökjelöltjét már korábban kiválasztotta. Trump stratégiája így az lett, hogy Harrisre tolja Biden örökségét. Kaló Máté arra is kitért, hogy Trump az ellene elkövetett merényletből sem tudott igazán politikailag profitálni. Az incidens után azonnal ugyanazzal a lendülettel támadta ellenfeleit, így a merénylet a napi politikai csatározások hevében gyorsan elvesztette jelentőségét. Kaló Máté azt is kifejtette, hogy Harris kampánya is küzd problémákkal. A demokraták stratégiája, hogy Harris ügyészi múltját kihasználva az egész kampányt egyfajta vádemelésként interpretálják, amely során Trumpot el kell ítélni a 2021. január 6-án történt Capitolium ostroma miatt. Harris személye ugyanakkor nem elég karizmatikus, és alelnökként sem tudta megmutatni saját arcélét. Leginkább a külpolitika terén maradt adós egységes világnézettel, amelyet Trumppal szembe állíthatna. Az újabb szavazók megszólításához tehát Harrisnek bizonyítania kellene vezetési képességeit. Kaló Máté arra is kitért, milyen hatása lehet az amerikai választások eredményének Magyarországra. Szerinte egy Harris győzelem nem hozna érdemi változást a Biden-korszakhoz képest. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai külügyi és védelmi politikai meglehetősen stabil, még akkor is, ha különböző karakterű és nézetű elnökök követik egymást. Bár a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy Orbán Viktor és Donald Trump számos kérdésben egyetértenek, valójában vannak jelentős különbségek is a két politikus világnézete között. Ez korlátot jelenthet abban, hogy mekkora változások lennének várhatók egy újabb Trump elnökség esetén.

Az Új Egyenlőség podcasten több adásban is foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e még baloldal vagy jobboldal megosztást alkalmazni a politika világában. A mai adásban Éber Márkkal beszélgettünk arról, hogy mi kellene ahhoz, hogy érdemi támogatottságú intézményesített baloldali erő legyen Magyarországon. Erről jelent meg ugyanis elemző írása a napokban az Új Egyenlőségen. A beszélgetés során Éber Márk két dátumot jelölt meg, amelyek fontos elemei egy új baloldali erő kiemelkedésének. Az első 2024 nyara, amikor a választási eredmények megmutatták, hogy a mostani – magukat baloldalinak nevező – pártok eltűnőben vannak. Jelen tudásunk alapján nem látszik, hogy hogyan lenne képes a mai intézményesített baloldal megerősödni, és érdemi támogatottságot szerezni a választók között. Ez önmagában helyzetet jelent bármilyen megújulásra. A másik dátum 2018 decembere volt, amikor a rabszolgatörvény elleni tiltakozások megmutatták, hogy van értelme a közpolitikában megjeleníteni a tőke–munka konfliktust, és erre építeni egy baloldali erőt. Hat évvel ezelőtt ugyanis hetekig olyan témát uralták a közbeszédet, mint munkavállalói jogok, szakszervezetek, kizsákmányolás elleni harc. És ez a küzdelem térben és időben nem egy korlátozott konfliktus volt, hanem képes volt középvárosi szintig lecsorogni. Azaz utak melletti tüntetések, szakszervezetek és helyi ellenzék pártok által szervezett demonstrációk több helyen, akár egyszerre is voltak az országban. Ez a 2018-as politikai konfliktus pedig megmutatta, hogy van baloldali szellemi közeg, amely keresi magának az intézményesült formákat. Ugyanakkor 2024 azt mutatta meg, hogy ezt nem találta meg, és ez a frusztrációja okot ad egy Valódi Magyar Baloldal megjelenésére. A tőke–munka konfliktus visszahozatala a politikába annak a rossz baloldali fordulatnak a megfordítása, amely a 70-80-as évektől kezdődően zajlott le. A globalizáció előretörése miatt itt tűnt el az igény arra, hogy érdemi és az alapokat is támadó gazdasági kritikát fogalmazzanak meg az akkori szociáldemokrata pártok. Mivel a hagyományos baloldali gazdaságpolitika a harmadik út megjelenésével kikerült a politikai küzdelemből, a baloldal a középosztály és az identitáskérdések felé fordult, és ott próbált meg társadalmi szövetségeket létrehozni. Éber Márk szerint a Valódi Magyar Baloldal képes másféle baloldaliságot hoz vissza, a többség ez esetben a dolgozók képviselete köré szervezhető meg. Ennek intézményesült létrejötte természetesen kérdéses, és csak az alkotóelemei vannak meg, nem biztos, hogy képes valódi politikai termékké összeállni. Aki az Új Egyenlőség podcast korábbi adásait szeretné ennek kapcsán meghallgatni, azoknak ajánljuk Jámbor Andrással és Scheiring Gáborral készült beszélgetéseket.