Az én fiatalkoromban Bese Gergő nem papnak ment volna, hanem KISZ-titkárnak – Kultúrtáj válogatás II
Description
A kormány hazudik a Magyar Nemzeti Bank ügyében, pontosan tudták, hogy Matolcsy Györgyék mit művelnek, mégsem tettek semmit – mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Kultúrtáj áprilisi adásában. A jegybank botrányával indul az első félév műsorainak legjobb pillanatait összegyűjtő válogatásunk, az eltüntetett százmilliárdok után a Fidesz által kilóra megvett egyházak helyzetét vizsgáljuk, aztán Orbán Viktor legnagyobb bűne, majd a 2026-os országgyűlési választásba beavatkozó Oroszország kerül terítékre, végül pedig a miniszterelnök mögött érdekből felsorakozó színészekről beszélgettünk. A már említett Ligeti Miklós mellett vendégeink voltak (sorrendben) Reichert János, Lányi András, Takácsy Dorka és Rainer-Micsinyei Nóra.
• Mit kellett volna már rég megtennie a hatóságoknak Matolcsy Györgyékkel?
• Mi volt Orbán Viktor legnagyobb bűne?
• Miért szidalmazta Bayer Zsolt Ferenc pápát, és miért visszakozott később?
• Ukrajna miért nem avatkozik majd be a magyarországi választásokba, és mit csinál majd Oroszország?
• Miről szólt a magyar–ukrán kémbotrány?
• Vállaljon-e szerepet egy pályakezdő színész Rákay Philip filmjeiben?
A Magyar Hang két új könyvet jelentetett meg, melyekhez ajándék is jár, akár a saját kávénk is:
György Zsombor gasztronómiai riportkönyve: 👉https://hang.hu/porcgasztro
Legyen a Magyar Hang előfizetője: 👉https://hang.hu/elofizetes
Nézzen körül webshopunkban, vásároljon könyveink, ajándéktárgyaink közül: 👉 https://hang.hu/webshop
❗️A műsor Önöknek, az Önök támogatásából készül. Ha hozzájárulna a Magyar Hang szerkesztőségének munkájához és a szabad magyar kritikus sajtó megmaradásához, az alábbi lehetőségeken teheti, nagyon köszönjük!
Paypal: 👉https://bit.ly/2RjYnBE
Bankszámla: 👉 Alhambra-Press Bt. 11702036-20724120