Ellenállni a fasizmus csábításának – lázadó képkockák 1.
Description
„A kamera fegyver a dolgok tragédiája, eltűnése ellen” – fogalmazott Wim Wenders nyugatnémet filmrendező 1987-ben. Amikor fél évszázaddal korábban a holland dokumentumfilmes Joris Ivens a szemüvegét folyton viselni kényszerülő Ernest Hemingwayjel a polgárháborús Madridban forgatott, szintén fegyverként használta a kamerát.
Számukra azonban nem a dolgok eltűnése, hanem a fasizmus elleni fellépés volt a tét. Ahogy az emigrációba kényszerült Fritz Lang német filmrendezőnek is, aki első amerikai filmjében a nácizmus német tapasztalatát összefüggésbe hozta az Egyesült Államok rasszizmusával. Hogyan küzdöttek a film erejével a fasizmus ellen, egy olyan korban, amikor nem volt még zsánere sem a partizán-, sem a holokauszt-filmnek?
Adásunk a harmincas évek közepének Spanyolországába, Németországába és Amerikájába kalauzolja a hallgatókat. Arról beszélgetünk, hogyan kapcsolódott az antifasiszta küzdelemben filmesztétika és politika. Ezt a kérdést a tömeg politikai szereplőként való fellépése és a mozgóképi technológia kölcsönhatása felől válaszoljuk meg a filmek, az alkotóik és a szereplőik történetein keresztül. Hogyan lehet filmre vinni a fasizmust anélkül, hogy felkínálnánk a néző számára az azonosulást vele?
Az antifasiszta filmet Leni Riefenstahl munkásságával vetjük össze, aki ugyanebben az időben a náci párt nürnbergi nagygyűléséről, illetve a berlini olimpiáról forgatott. Témánk apropóját az adja, hogy idén mutattak be egy dokumentumfilmet, amely a német rendezőnő eddig nem hozzáférhető hagyatékának elemző áttekintésén alapul. Adásunkban arra is kitérünk, hogy milyen maradandó nyomokat hagyott mind a mai napig vizuális kultúránkra a német rendezőnő szinte az egész huszadik századra kiterjedő munkássága.
A No pasarán! podcastban az antifasizmus első száz évének történeteiből válogatunk.
Említett könyvek, tanulmányok:
Benjamin, Walter 1969: A műalkotás a technikai sokszorosíthatóság korszakában. In:
Benjamin, Walter: Kommentár és prófécia. Gondolat, Budapest, 301-334.
Kracauer, Siegfried 1991: Caligaritól Hitlerig. A német film pszichológiai története. Magyar
Filmmúzeum, Budapest.
Le Bon, Gustave 1913: A tömegek lélektana. Franklin-Társulat, Budapest.
Ortega y Gasset, José 2022: A tömegek lázadása. Helikon, Budapest.
Riefenstahl, Leni 1973: Die Nuba (Az utolsó nubák). List Verlag, München.
A műnek nincs magyar fordítása.
Sontag, Susan 2024: Elbűvölő fasizmus. In: Sontag, Susan: A nőkről. Helikon, Budapest, 113-
151.
Szalai Sándor 1946: A kegyetlenség renaissancea. Egy fejezet a társadalom kórtanából.
Szocializmus (30.) 1-2. 45-50.
Említett filmek:
Eisenstein, Szergej Mihajlovics –- Alekszandrov, Grigorij Vasziljevics 1927: Október
(Октябрь).
Griffith, David Wark 1915: Egy nemzet születése (The Birth of a Nation).
Lang, Fritz 1927: Metropolis.
Lang, Fritz 1931: M - Egy város keresi a gyilkost (M / M - Eine stadt sucht einen Mörder).
Lang, Fritz 1933: Dr. Mabuse végrendelete (Das Testament des Dr. Mabuse).
Lang, Fritz 1936: Téboly (Furry).
Riefenstahl, Leni 1932: Kék fény (Das Blaue Licht).
Riefenstahl, Leni 1934: Az akarat diadala (Triumph des Willens).
Riefenstahl, Leni 1938: A berlini olimpia (Olympia).
Szőts István 1942: Emberek a havason.
Veiel, Andres 2024: Riefenstahl.
Támogasd te is a Partizán munkáját!