Mit mutat a Civil Térkép?

Mit mutat a Civil Térkép?

Update: 2025-11-09
Share

Description

Mit mutat a Civil Térkép?


Az Ökotárs Alapítvány – korábban más fejlesztő szervezetekkel együtt, mostanra önállóan – Civil Térkép programja a végéhez közeledik.


2025-ben Pest megyei településeken felhívásukkal aktív civil szervezeteket és állampolgári csoportokat hívtak meg kisadományi támogatási pályázatra. Ebben az évben is alapvető céljuk a folyamatban a tapasztalatcsere és közös gondolkodás a régió civiljeivel, a térség jó gyakorlatainak bemutatása, és a kevésbé ismert kezdeményezések, törekvések láthatóvá tétele. Ebben a ciklusban 6 program támogatásáról döntöttek.

A Civil Rádió Demokrácia MOST! műsorának vendégeként ketten voltak e programból érintettek: Csobánkáról Magyar Ágnes a helyi kezdeményezés kulcsembere és Komenczi Bálint az Ökotárs szakembere, mentora.


A program közösségi jelentőségéről, a cselekvési lehetőségek kialakulásáról beszélgettünk – elsősorban Csobánkán, egy helyi kőbánya újra-nyitásának lakossági összefogást teremtő megakadályozásáról, de más, kistérségi partnerségek építéséről is.

Külön hangsúlyt kapott a civilek és a helyi önkormányzatok igazi együttműködésének kialakítása: annak nehézségei és kikerülhetetlensége.

Komenczi Bálint a segítő-fejlesztő munkáról és a támogatásnak a program rugalmasságát megtartó fontoságáról beszélt.


A Demokrácia MOST! műsor és a beszélgetés házigazdái Péterfi Ferenc és Sain Mátyás.


 


Comments 
00:00
00:00
x

0.5x

0.8x

1.0x

1.25x

1.5x

2.0x

3.0x

Sleep Timer

Off

End of Episode

5 Minutes

10 Minutes

15 Minutes

30 Minutes

45 Minutes

60 Minutes

120 Minutes

Mit mutat a Civil Térkép?

Mit mutat a Civil Térkép?

Péterfi Ferenc