„Azon gondolkodom, hogy ha velünk szóba állnának, mit mondanánk. Ott tartunk, hogy a közéleti, vagy a hangos diskurzus, ami átjön, a médián keresztül, az utcán, a közéletben, az interneten, bárhol, az ma már nagyon – mi a jó szó? – le van butítva, mémesítve, egyszerűsítve. És azt gondolom, hogy a szubkultúrák, tehát amikben még a fiatalok mozognak, azok nem ilyen hangosak, hanem sokkal inkább finomabbak, nem harsányak azok a viszonyok. Én legalábbis így érzékelem. – Ez a fajta diskurzus-kultúra – most akkor közelítsünk másképpen – ez szocializál. … Mutatja a mindenkori fiataloknak, hogy így lehet ma kommunikálni, így lehet ma veled beszélni. Így kaphatsz mozgásteret, ha akarsz, kapcsolódhatsz és így kapcsolódhatsz. Ez a fajta tanulás egy kicsit mindig más, … és úgy gondolom, bizonyos szempontból elégtelen érzéseket érzékelek. A fiatalok, amikor felnőtté válnak, minimum meg akarják váltani a világot, így kezdődik a „történetük”. Keresik a helyüket, dolguk van a világban. És a dolgukhoz, saját szerepükhöz zavarokat látnak. Azt jó, ha el tudják mondani. Jó lenne, ha lehetne beszélni. Az ő szemükkel ez a világ élesebb és tisztább lehetne. És jobban működő.”

„Mintha mindannyian a kamaszkorunkat élnénk a világban, ahol keressük az értékeket, a környezetvédelemtől kezdve a politikán keresztül egészen az egészségügy… tehát mindenki egy kicsit keresi az útját. Ebben az útkeresésben együtt vagyunk a fiatalokkal. Lehet, hogy ez is érdekes folyamat lesz, hogy nagy találkozásoknak leszünk tanúi.”

„A diskurzushoz kell valami támpont mindig, vonatkoztatási pont. Egy beszélgetés alatt is, hogy miről beszélgetünk: ez a témám, mit mondasz erre? Talán ezek a pontok is nehezen találhatók meg a kommunikációban. De terek sincsenek már, gondolj bele, milyen tereink vannak? Virtuális tér? Azon kívül mondj még tereket. Iskola, virtuális tér. Mi a harmadik?”

Úgy nőttek fel, hogy nem is álltak szóba velük… – Maticsák Attilával 2021. szeptemberében a Civil Rádióban beszélgettünk róla.