DiscoverRecorder podcastokA Nagy Évem #19 - Hundred Sins
A Nagy Évem #19 - Hundred Sins

A Nagy Évem #19 - Hundred Sins

Update: 2022-04-10
Share

Description

Tizenkilencedik adásunk vendége a fiatal magyar producerzseni, Hundred Sins, aki annyira tudatosan építi a karrierjét, hogy már most megmondja, hogy a nagy éve 2024-ben lesz. Pócsi Botond 24 évvel ezelőtt született Miskolcon. Focistának készült, de egy sérülés miatt ágynak esett, és akkor ismerkedett meg a dubsteppel, illetve a zenekészítéssel. "Engem nyolc évig hallgattak úgy, hogy a legnézettebb zenémen is 3-400 lejátszás volt" - mondta erről az időszakról, aztán beütött az Azahriah-val közös Oye. Az ajsa lunával együtt csinált Legszebb lány idején figyeltek fel rá Fodor Máriuszék, és hívták el a Banana Recordshoz, aztán jöttek a közös dalok Beton.Hofival, AKC Misivel, Lil Frakk-kal, kristoaffal és egyebekkel. A neve hamar branddé vált, amit elősegített az is, hogy ő minden dalán előadóként van feltüntetve ("igazságtalannak tartottam mindig, hogy producer neve csak a leírásban van ott legalul"), valamint a markáns imidzs a piros maszkkal, ami mögé az arcát rejti kezdetektől fogva.


Tavaly azt érezte, ideje kijönni egy lemezzel. A legjobb beatek spájzolta már egy ideje, összegyűlt nyolc-tíz szám, bedobott még pár extra featet, és elkészült az Opera című lemez, ami május elején jelenik meg, pont tíz évvel azután, hogy Boti kirakta élete első saját számát. A koncepció része volt, hogy kevésbé ismert előadókkal csinálta az album dalait ("így is becsúszott egy Azahriah meg egy Miller Dávid"), mert a legfontosabb számára, hogy felemelje a tehetséges fiatalokat.


A podcast felvételére maszk nélkül jött, úgyhogy egyfajta verbális face revealként elmondjuk az adásban, hogy melyik híres hollywoodi színészhez hasonlít. Elárulta, legszívesebben kivel csinálna közös számot, melyiket tartja a legjobban sikerült dalának, miért érzi úgy, hogy lejáratta magát az első néhány élő fellépésén, mivel keres a legtöbb pénzt, és mi idegesíti a legjobban a magyar zeneiparban. A hallgatottsági/nézettségi statisztikákkal nem foglalkozik, külföldi sikerről nem álmodozik, és néhány éven belül nyugdíjba vonul egy tanyára. Felolvastuk neki Rónai András kritikáját az Operáról (ami a Recorder magazin 93. számában fog megjelenni jövő csütörtökön), ő pedig mondatonként reagált rá.


- - - - - - - -


A Nagy Évem podcast a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Könnyűzene Támogató program támogatásával jött létre.

Comments 
In Channel
A Nagy Évem #23 - Sisi

A Nagy Évem #23 - Sisi

2023-04-1801:08:13

A Nagy Évem #22 - HOLI

A Nagy Évem #22 - HOLI

2022-04-2901:30:45

A Nagy Évem #21 - OHNODY

A Nagy Évem #21 - OHNODY

2022-04-2501:24:29

A Nagy Évem #18 - Quixotic

A Nagy Évem #18 - Quixotic

2022-03-2802:04:20

loading
00:00
00:00
x

0.5x

0.8x

1.0x

1.25x

1.5x

2.0x

3.0x

Sleep Timer

Off

End of Episode

5 Minutes

10 Minutes

15 Minutes

30 Minutes

45 Minutes

60 Minutes

120 Minutes

A Nagy Évem #19 - Hundred Sins

A Nagy Évem #19 - Hundred Sins

Recorder magazin