Tyúkól #28: A Pelicot-ügyről
Description
Figyelem: ebben az adásban bántalmazásról és szexuális erőszakról beszélünk. Ha úgy érzed, nem állsz készen a hallgatására, lapozz tovább.
„Annyi mindent kell mondanom, hogy néha azt sem tudom, hol kezdjem” – így állt a bíróság elé Avignonban Giséle Pelicot, az a hetvenes éveiben járó nő, akit a férje, Dominique Pelicot egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt, amit a férj lefotózott és videóra is vett.
Pelicot október végén tett vallomást a bíróságon. Az elejétől kezdve nyílt tárgyalást kért, és a nemi erőszakokról készült videók bemutatását kérte, amit a nő ügyvédei győzelemként értékeltek. Az áldozat többek közt elmondta, hogy szerencsésnek érezte magát, hogy a férje mellette volt, amikor egészségügyi problémáktól szenvedett - amikről később kiderült, hogy a férfi által adott gyógyszerek okozzák.
Milyen nagy tanulságokat vonhatunk le a Pelicot-ügyből? Miben más a jogi és a társadalmi környezet a két országban, ha nők elleni erőszakról, családon belüli erőszakról, és úgy általában nőjogokról beszélünk? Mi az a beleegyezésre vonatkozó záradék? Vendégeink Petrás Boglárka és Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársai.
Bővebben:
-
- 00:00:48 - Kezdjük az elején, hogy történhet meg egyáltalán ilyesmi?
- 00:03:26 - Elmondtuk már, el fogjuk még mondani sokszor: súlyos dolgot kérünk a bántalmazást elszenvedő nőktől, ha azt kérjük, beszéljenek.
- 00:05:20 - Dominique Pelicot és ügyvédei azzal próbálták megmagyarázni az évtizedeken át tartó poklot, hogy a férfi kisebbrendűségi komplexusban szenvedett a kettejük társadalmi státusza közti vélt vagy valós különbség miatt, és mert a feleségének vele ellentétben szeretett teljesgyerekkora volt. A bántalmazók egyik gyakran alkalmazott védekezési stratégiája a sajnálat-, az együttérzés- és a bűntudatkeltés. A sírós bántalmazókról.
- 00:08:33 - Reakciók a francia nyilvánosságban.
- 00:10:36 - Az elkövetők azzal védekeztek, hogy azt hitték, szexuális játékban vesznek részt, Pelicot pedig magát kábította el.
- 00:13:26 - Egy friss felmérés szerint a francia férfiak ötvenhét százaléka gondolja úgy, hogy ha egy nő nem mond nemet, az beleegyezésnek számít.
- 00:14:34 - A magyar patriarchátus minőségére többek közt az akarat hiánya jellemző. A független nőjogi szervezetek évtizedek óta követelik az aktuális kormányoktól, hogy módosítsák a büntető törvénykönyvet - szinte hiába.
- 00:19:55 - Nőnek lenni veszélyes üzem.
- 00:21:43 - A Pelicot-ügy több francia nagyvárosban is tüntetéshullámot indított el, a résztvevők a szexuális erőszak és a családon belüli erőszak áldozataiért, és a törvények átírásáért vonultak utcára. Nőjogi szervezetek változásokat követeltek a francia kormánytól. Mi várható reális változásként?
- 00:23:22 - Ó, az a fránya Isztambuli Egyezmény.
- 00:25:46 - A hazai független nőjogi és civil szervezetek számára különösen nehezített a terep, ha tenni akarnak valamit a változásért. A „gyermekvédelmi” törvényről, a mediáció gyakorlatáról, az áldozatközpontú szemlélet hiányáról.
- 00:31:01 - Giséle, mint feminista ikon - avagy sok erősszakot elszenvedett nő abból nyer erőt a továbblépéshez, hogy valami értelmet talál a vele történtekben. Schmidt Mária egy kicsit máshogy gondolja.
- 00:35:53 - A szexuális erőszak nem a szexről, hanem a hatalomról szól.
- 00:43:00 - Követendő nemzetközi példák.
- 00:45:14 - Az egyéni jogérvényesítésnek társadalmi haszna is lehet, tessék jogot érvényesíteni panaszkodni, feljelenteni, beperelni.
Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk.
See omnystudio.com/listener for privacy information.