„A vörös vonal, amit nem léphet át senki – vér, oltár és a szentség határai”
Köves Slomó rabbi a Zváchim traktátus 53. lapjánál folytatja a Templomi áldozatok részletes leírását, ezúttal az általános bűnáldozatok (chatat jachid és chatat cibur – חטאת יחיד / חטאת ציבור) bemutatásának módját vizsgálva. Az előadás a vérkezelés pontos technikájától az oltár architektúráján át a szentély földrajzi határaiig vezet. Minden apró részlet – a vérhintés iránya, az ujj mozdulata, a lefolyó helye – teológiai jelentőséggel bír. A „vörös vonal” (chut ha-sikra – חוט הסיקרא), amely az oltár közepén húzódott, nemcsak a felső és alsó szintet választotta el egymástól, hanem a szentség és profanitás határát is jelképezte. Rabbi részletes magyarázatai nyomán feltárul, hogy a fizikai tér – az oltár, a vér, a sarok, a talpazat – a spirituális rend tükörképe: minden mozdulat az isteni rendhez való kapcsolódás aktusa.
A bűnáldozat rendje: vér, irány és mozdulat
A Mishná a közösségi és egyéni bűnáldozatok (chatat cibur és chatat jachid) szolgálatát ismerteti. Ezek az áldozatok az északon kerülnek levágásra (tzafon – צפון), mert ez a szentély legszentebb zónája. A pap a vért egy szent edényben fogja fel, majd a vért a külső oltár (mizbeach hachitzon – מזבח החיצון) négy sarkára kell kennie.
A Rabbi elmagyarázza a szolgálat fizikai menetét: a pap a keleti oldalon lévő rámpán (keves – כבש) megy fel, onnan jobbra fordul, és körbejárja az oltárt. Az első kenés a délkeleti sarokra kerül, majd az északkeletire, az északnyugatira és végül a délnyugatira. Minden saroknál a pap a jobb kezének mutatóujját mártja a vérbe, és lehúzó mozdulattal keni a sarok élére vagy közvetlenül a sarok alatti falszakaszra, amíg a vér el nem fogy.
A „bástya” és az „él” kérdése
A négy sarok mindegyikén kiszögellés volt, amit keren-nek (קרן) hívtak. A vita arról szól, hogy a vért a kiszögellés élére kell-e kenni, vagy a kiszögellés alatti két falrészre.

Rebi Elázár szerint az élre kell kenni, és a pap ujjával addig húzza a vért, amíg az le nem folyik.
Rebi Simon és Rebi véleménye szerint elegendő, ha a kenés az él alatti falon történik, egy ámá-n (kb. fél méteren) belül.

A két nézőpont különbsége nem pusztán technikai: az él a határvonal, a pontos rend szimbóluma, míg a falra kent vér a folyamat gyakorlati teljességét fejezi ki. A Rabbi szerint mindkettő mögött mély szimbolika rejlik: a szolgálat célja nemcsak az isteni parancs precíz végrehajtása, hanem a rend szellemi értelmének megőrzése.
A vörös vonal – chut ha-sikra (חוט הסיקרא)
A tanítás egyik legizgalmasabb pontja a Talmud híres „vörös vonalának” említése. Ez a vonal az oltár közepén húzódott körbe, elválasztva:

az alsó rész vérhintéseit (pl. chatat és asham – חטאת / אשם), és
a felső rész hintéseit (pl. olah – עולה).

Innen ered a máig használatos kifejezés: „ne lépd át a vörös vonalat.” A Rabbi felveti, hogy talán épp innen, a Talmudból származik a szófordulat, hiszen ez volt a határ a szentség szintjei között.
A sivatagi Szentélyben (Mishkan) még nem festett vonal jelezte ezt, hanem egy, az oltárra borított hálós textil, amely félmagasságig fedte az oltárt – ez mutatta, hol végződik az alsó szint. A jeruzsálemi kőoltáron azonban már vörös festékkel húzták meg a határvonalat.
A vér maradéka: hová kell önteni?
A chatat áldozat után mindig marad vér, amit a papnak a talapzatra (yesod – יסוד) kell öntenie. De melyik sarkon?
Három vélemény alakult ki:

Az első szerint a déli (délnyugati) sarokra, mert az esik legközelebb a paphoz, amikor a körbejárás után visszatér a rámpához.
Rabbi Jehuda szerint mindig a nyugati sarokra, mert a Tóra egyszer említi, hogy „öntse a találkozás sátrának bejáratánál lévő talapzatra” — ez a nyugati oldal, tehát minden esetben ezt kell alkalmazni.
Rabbi Simon bar Jochai véleménye szerint minden vért a déli talapzatra kell önteni, mert az a Szentély bejáratával és a szolgálat irányával esik szembe.

A vita végül földrajzi értelmezéshez vezet: egyesek szerint az oltár középen állt, mások szerint kissé északra tolódott, így a déli pont vált középponttá. A rabbi itt külön hangsúlyozza: a térbeli elhelyezkedésben sincs véletlen — minden irány a Tóra logikáját tükrözi.
Az olá-áldozat (korban olá) szolgálata
A következő rész az olah, az égőáldozat rendjét ismerteti. Itt a vért nem kenni, hanem hinteni kell (hazáá – הזאה), és nem négy, hanem két sarokra. Ez a két sarok az északkeleti és délnyugati, mert csak ezek alatt található talapzat.
A Talmud kétféle technikát említ:

Az egyik szerint a pap a sarok élére fröcsköl, és a vér szétterül a két oldalon, mintha négy irányba fröccsent volna. Ezt hívják tzurat gamma-nak (צורת גמא), azaz „G-alakú” fröcskölésnek.
A másik vélemény szerint a pap minden saroknál mindkét falra külön-külön hint.

A Rabbi rámutat: az olah vérhintése az engesztelés legelső pillanata, és ezzel válik az áldozat „egésszé”, míg a chatat vérének maradéka csak lezárja a folyamatot.
A „vörös vonal” alatti szentség és az engesztelés földrajza
Az oltár szerkezete három dobozból állt, egymásra helyezve. Az alsó rész, a yesod, nem húzódott végig minden oldalon: a délkeleti sarok alatt nem volt talapzat. Miért?
A Rabbi szerint ennek mély szimbolikus oka van: a Szentély határvonala épp ott húzódott, ahol a Júdea (יהודה) és Binjámin (בנימין) törzsek földje találkozott. A hagyomány szerint Binjámin fájdalmasan látta előre, hogy a Szentély egy része Júda területére kerül. Isten ezért vigaszul neki adta a Szentek Szentjét (Kodesh ha-Kodashim – קודש הקודשים), ám a déli sarok – ahol a határ húzódott – talapzat nélkül maradt. A hiány itt a szentség természetes korlátját jelképezi: még az isteni rendben is vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni.
Összegzés: a szentség térképe és a vörös határ
A Zváchim 53 tanítása az áldozati rend legapróbb részleteiből bontja ki a szentség logikáját. A vér útja – a vágástól az öntésig –, a mozdulat iránya, az ujj hegyén megmaradt csepp, mind a rend és a határ tiszteletéről szól.
A „vörös vonal” nem csupán technikai jelzés, hanem a szentség és az emberi világ közti finom választóvonal. Az oltár peremén húzódik, de az ember szívében is ott fut: meddig szolgálat az áldozat, és mikortól válik puszta cselekedetté?
Az előadásban elhangzott főbb elemek

A bűnáldozat (chatat) vérkezelésének pontos rendje, a négy sarok sorrendje.
A vita: a sarok élére vagy a falra kell kenni a vért.
A chut ha-sikra („vörös vonal”) jelentése és eredete.
A vér maradékának háromféle elhelyezése: nyugati, déli, vagy mindkettő.
Az olah (égőáldozat) két sarokra történő vérhintése és a „G-alakú” mozdulat.
A Szentély földrajzi határa: Jehuda és Binjámin törzseinek találkozása, és a déli sarok talapzatának hiánya.

A Rabbi tanítása végül spirituális tanulsággá válik: a vörös vonal, amelyet a Tóra a kőre fest, ma is bennünk húzódik – a szentség és az emberi határvonalak között.
—————————————————-
Zváchim (Vágóáldozatok) – זְבָחִים
Az ókorban e traktátus neve „Az áldozati állatok levágása” volt. Itt kerülnek megtárgyalásra a különféle vágóáldozatok: hogyan kell bemutatni az ilyen áldozatot és miáltal válhat az áldozati állat alkalmatlanná. Ugyanebben a traktátusban található a háláchikus exegézis alapjainak magyarázata, valamint a tiltott vegyülékekre vonatkozó rendelkezések. Ennek a traktátusnak a terjedelme a Babilóniai Talmudban 120 oldal.
—————————————————-
A lublini Meir Spira rabbi által 1923-ban indított kezdeményezés 7 év, napi egy órás tanulás mellett vezet végig a Babilóniai Talmud felbecsülhetetlen tudás tengerén, úgy hogy a programban résztvevők minden nap egy teljes talmudi fóliást tanulnak végig.
Köves Slomó rabbi vezetésével, először nyílik lehetőség magyar nyelven bekapcsolódni a Dáf Hájomi 14-ik ciklusába. Minden hétköznap reggel 7:30 ​-8:30 ​ között.
Kezdés: 2020. január 2.
Befejezés: 2027. június 7.
Helyszín: Óbudai Zsinagóga
(1036. Budapest, Lajos u. 163.)
Érdeklődés: talmud@zsido.com
Jelentkezési lap: zsido.com/talmud

A Zváchim 53 – Napi Talmud 2132: Vér, oltár és a szentség határai bejegyzés először NapiTalmud.hu-én jelent meg.