„Az előző osztály is, ott is mindenki megtalálta a közös hangot valakivel, de ők nem voltak ilyen befogadóak. Ott nagyon csúnyán bántak néhány emberrel. – Min múlott a vizsga? Kit fogadtak be és kit nem? – Leginkább azon, hogy kinek van drágább, menőbb ruhái. – Azt befogadták? – Persze. – És akin kevésbé volt drága ruha, kicsit szegényesebb volt, egyszerűbben öltözött, az nem volt jó? … – Az gáznak számított, idézőjelben. – Ez nem jó. – Nem, egyáltalán nem jó. – És meg is magyarázták, hogy miért? – Nem. Igazából úgy tettek, mintha ez nem a ruhákon múlt volna, de mindenki tudta, hogy azokon múlt.”

„- Hogy vagy te a tanárokkal? Mert a két iskolában kétféle tanári világ van. – Az első iskolában, a hagyományos suliban ott egyáltalán nem voltak… Nem azt mondom, hogy nem voltak jó fejek a tanárok, mert ott is voltak kedves emberek, de… itt egyszerűen érdeklődnek, hogy mi érdekel minket, ott meg nem. – Tehát az új iskolában… – kérdezik, hogy hogy vagyunk, mi újság velünk, miket szeretünk csinálni. – És érdekli is őket, hogy hogy vagytok? Mert ugye ismerjük, egymás között szoktunk így beszélni, de nem várjuk meg a választ. Ezért kérdeztem… – De megvárják. És volt olyan, hogy beszélgettem az igazgatóval, hogy szeretem a mandalákat. Erre ő, hogy van egy mandalás naptára. Behozza-e, hogy megnézzem? – És behozta? – Be.”

2017. február végén a Civil Rádióban azt kérdeztem az akkor kilencedikes középiskolás Karolinát, hogy lehet-e jó iskolát csinálni.